Ez a szúra magában foglalja Mohammed egész életének történetét és munkásságát, amelyet Allah vallásának, az iszlám kiteljesedésének érdekében tett felénk.

Az első kinyilatkoztatás után egy ideig Allah nem küldött újabb sugallatot Mohammednek, amit ő úgy értékelt, hogy haragszik rá az Ő Ura. Mindezt különösképpen érzékelte azáltal is, hogy a hitetlenek és a képmutatók nem egy ízben megtámadták, gúnyolódásaik célpontjaként szórakoztak vele. A nagybátyjának, Abd-al Ozzának felesége (akit Dzsemilának hívtak) nem átallotta csípős nyelvét mindenki hallatára, s kiváltképpen mások szórakoztatására csak őrajta köszörülni. Volt rá eset, hogy odamenve – mivel megtudta, hogy már régóta nem kapott sugallatot – így szólt hozzá:

– Én úgy látom, hogy a Sátánod (utalt itt Allahra) elhagyott téged! Hisz egy ideje nem látlak boldognak! Csak nem maradtál magadra? – kérdezte maró gúnnyal.

Allah ekkor leküldte Prófétájának a következő szúráját, amely Részéről fölér egy esküvel.

Allah figyelmeztette Mohammedet, hogy amire ki lett választva, annak be kell bizonyosodnia, láthatóvá fogja tenni a kételkedőknek és a hitetleneknek. Amikor azt mondja:

– Imádkozz, ne csüggedj! Én tudom, hogy mit miért teszel, ugyanúgy, ahogyan a napszakok változnak! (A figyelmeztetés jókor jött, és igen nagy hatással volt rá, ugyanis már napok óta nem imádkozott, elhanyagolva nem „is” végezve éjszakai ájtatosságait.)

Ahogyan a vers címe is mutatja, a korai időszak az, amelyből erőt lehet meríteni, amikor is a nap fölkelte után negyven perccel elvégzi a muszlim első imáját, s fölajánlva azt Allahnak. Ilyenkor segítséget kér, mint szolga, mint gyarló ember, de öntudatos. Kér, de nemcsak magának, hanem embertársainak, a láthatónak és a láthatatlannak is. Az imája két rakáából áll, melynek neve: salát ad-duhá.

Allah mindent elmagyaráz Küldöttének bizonyításképpen a legapróbb dolgokig, ami ez idáig megtörtént életében, s történni fog az elkövetkezendőkben, kegyet gyakorolva iránta. Amikor szép sorban ecseteli:

Bizony, a túlvilág jobb neked, mint az evilág, egy Korán-magyarázó (Al- Hádi) kijelentette:

– A jólét a Próféta számára nemcsak az e világi életére korlátozódott, hisz házassága lévén vagyonos embernek számított az elhivatottságáig. Bár később üldöztetése folyamán teljesen kiszolgáltatottá vált, de kérdem én:

– Kell e jobb s nagyobb gazdagság, mint Allah adománya, az Ő gondviselése?

Még életében a kezére adta a Szent Várost, Mekkát, láttatva annak lakóit, amint csoportosan csatlakoznak az iszlám valláshoz. Az elkövetkezendő túlvilági életére is rámutat nagy bizonyossággal: és bizonyosan adni fog néked az Urad, hogy elégedett leszel.

(Egy másik történet szerint ő az emberek között a legegyszerűbb életet élt. Nem egy alkalommal, amikor reggel fölkelt gyékényéről, hosszasan dörzsölgette elgémberedett tagjait, mire társai így szóltak hozzá:

– Prófétánk! Miért nem engeded, hogy valamit ráterítsünk? – Mire ő így válaszolt:

– Mit jelent nekem ez a világ, hát milyen is az én viszonyom az e világgal? Nekem olyan, mint egy utazóé, aki megpihen egy fa árnyékában, majd föláll, aztán tovamegy.

Megjutalmaz Isten s lesz bő béred.

Allah egy alkalommal hallotta, hogy Mohammed nagyon sírt, így hát elküldte Gábriel küldöttét:

– Menj! Kérdezd meg a Prófétát, miért sír? – Aki csak azt hajtogatta:

– Allah huma ummati, ummati? – a népem, a népem?

Ugyanis, amikor megkérdezte Allah tőle:

– Mit szeretnél? Milyen jutalmat akarsz az e világi életedben? – Ő azt felelte:

– Hadd bocsátassanak meg a népemnek a túlvilágon!

Allah amikor megkapta Gábrieltől a választ, így szólt hozzá:

– Menj! Mondd meg néki, kérése meghallgatásra talált! Megadom azt a jogot, hogy közbenjárhat Nálam, és megbocsáthat annak, akinek akar!

Nem talált-e téged árvának és adott menedéket?

A Próféta szüleit nagyon korán elveszítette. Apja még születése előtt elhunyt. Édesanyját hatévesen veszítette el, s ezután került nagyapjához, Abd al-Muttalibhoz. De rá két évre az is eltávozott. Innen nagybátyjához költözött, Abu Talibhoz. Ő vette szárnyai alá, és védte törzsének támadása elől, a nehéz napokban, segítve ezzel az iszlám terjesztésében. (Bár ő nem vette föl a vallást, megmaradt apai vallása mellett, a bálványimádásnál.) Abú Tálib pedig a Hidzsra előtt nem sokkal halt meg, ki utolsó mentsvár volt számára. De Medinába érkezésekor (Allah akaratából) az ott élő anszárok segítették, óvták életét, harcolva véle a teljes győzelemig.

és nem lelt-e tévelygőnek és vezetett az igaz útra?

Mivel a Próféta egy ideig bálványimádó volt, Allah kinyilatkoztatta számára vallását, megismertette vele az Írást, az Igazságot, tényként mutatva az utat számára.

(Ahogyan te is tévelygő voltál, és Allah jó Útra vezetett, te is úgy szolgálj jó tanáccsal a hozzád fordulókhoz!)

De van még egy másik magyarázata ennek az ájjának. Egy alkalommal, amikor nagybátyjával még gyermekként karavánúton voltak Damaszkusz felé, eltévedt, és Allah vezette vissza őt a karavánhoz.

A következő ájják mind figyelmeztetés számára, s számunkra ugyanúgy.

Légy könyörületes az árvához és a szegényhez, hisz te is megízlelhetted, milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni! (Példa rá az örökösödés megváltoztatása.)

De Allah kegyeiről beszélgessél az emberekkel! (köszönd a kegyeit, és tárd ki az emberek előtt)

(Tanítóm könyvében arra, ki ezt nem teljesíti, azt olvastam:

– Rátelepszik a lelketekre vétkeitek terhe, s bizonysággá lesz az ismeretlen híre. De már nem gyarapítható a jónak cselekedete, s a megbocsátásért a rossz már hiába is vezekelne. Ti nem vagytok fiai, atyjai, sem rokonai e népnek, nem követitek példáikat, s nem léptek útjára azok ösvényének. A szív keményen ellenáll, figyelembe sem véve a helyes utat. De tudjátok meg, hogy utatok hol tétovázik? Csúszik a láb, s minden lépésben ott lapul a rettegett elkárhozás.)