Olvasd, élvezd, és okulj!
Allah, Ő a Hatalmas és a Nagy.
Számos neve van ennek a Szúrának, de az biztos, hogy az (utolsó) a Próféta halálával van kapcsolatban, hisz eltávozásával nem határozta meg ennek a sorrendjét.
Egyesek Oszmánt (később Khalifa lett) megkérdezték:
– Miért hiányzik a vers elől a Basmala? (Biszmi-láhi-ar- rahmáni ar-rahim.) Nagy valószínűséggel megállapítható, hogy maga az előző (Zsákmány Szúra) folytatásáról lehet szó, ugyanis nem szakadt meg a Kinyilatkoztatás ebben a szakaszban.
Az első ájják akkor nyilatkoztak ki, amikor a Próféta a tabuki portyáról visszatért, és tudatták vele, hogy a zarándoklat alkalmával a képmutatók is jelen fognak lenni.
Mivel köztudott, hogy ők mezítelenül végezték ünnepeiket, amiket átszőttek különböző rituálékkal (fütyültek, kurjongattak).
Magának az egész zarándoklatnak a levezénylését Abu Bakrra bízta Mohammed, hogy tudósítsa a társítókkal mindenkinek lakhelye szerint, hogy ezen év után nem zarándokolhat senki közülük a Kábához.
Magáról az időpontról, vagyis a felmondásról és a négy hónapról, ami meghatározva lett, más véleményen vannak a Korán-magyarázók és másképpen a kutatók.
Nem egyértelmű, hogy a már megkötött szerződés lejártától, vagy a kihirdetés végétől kell-e ezt számítani. Ugyanis ha a szent hónapokat nézzük, amelyek: Dzú-l-Qáida, Dzú-l-Hiddzsa, al-Muharram és a Radzsab hónapok.
Na már most ezek nem egymás után következnek. Ugyanis a sorrend: 11-12-1-7. Ezek a szent hónapok a holdév szerint.
A későbbiekben, mikor mindez kihirdetésre került, némi kedvezményt is beiktattak. Ugyanis nem vonatkozott ez a már meglévő szerződésekre, ha annak határideje nem módosult. Vagyis a próféta vagy a helyettese engedélyt adott (pl. kereskedőnek vagy a hírvivőnek) a további hosszabbításra.
Magának a lényege abból adódott, hogy a sorozatos gúnyolódásoknak és ármánykodásoknak véget vessenek, s nem utolsósorban a mekkaiak szerződésfelrúgását kívánta Allah így büntetni.
Azaz tegyétek lehetetlenné számukra, hogy az Isten szent házának a közelébe jussanak.
Ugyanis Allah azt a muszlimoknak építtette Ábrahámmal, aki nem volt társító, így tilalmas számukra tovább annak megszentségtelenítése.
Ennek a sugallatnak érkezésével indult meg az Arab-félsziget teljes áttérítése és kiüldözése a társítóknak és tévelygőknek.
Tilalmassá vált ezzel, hogy nem hívő szolgáljon a szent mecsetben, vagy ott valamilyen más munkát végezhessen.
A pogányoknak nem szabad Allah mecseteinek szolgálatát ellátniuk, miközben hitetlenségükkel önmaguk ellen tesznek tanúságot...
(A kinyilatkoztatással van egy történet is. Abu Bakr hallotta:
– A mecset szolgálatát ellátók, Allah népe! Aki imáját végzi, azaz a test legjobb szolgálatát teszi, és akik a Zakátot adják, azoknak a legkegyesebbek a cselekedeteik.)
Mint említettem, vannak feloldások is. Pl. ha valaki azért megy oda, hogy Allah szavát hallgassa vagy tanulmányozza.
Fölkérés is hangzik itt el. Ugyanis voltak szép számban olyanok, akik mikor látták, hogy ebben a közösségben milyen nagy kegyben vannak az emberek egymás előtt, személyesen szerettek volna erről meggyőződni. (Mekka bevételekor 2000 ember lett muszlim.)
A tilalom és a tiltás kiterjedt még a családtagokra is, végleges szakítást írt elő.
Ha (most) megbánással fordulnak Allah felé, és elvégzik az imádságot és zakátot adnak, akkor testvéreitek ők a hitben – szól a kiengesztelés. (A bálványimádással és felhagyásával) a hit felvételének egyik bizonyítéka hangzott el.
Akik közöttetek testvérbarátoknak fogadják őket – azok vétkesek.
Egy Prófétai beszéd különös vitára irányítja a figyelmet. (Al-Walíd ibn Muszlim jegyezte le:)
[Az emberek a mecsetben vitatkoztak:
– Nem törődöm, hogy az iszlám után nem cselekedtem Allahért, csak a zarándokok itatásával – mondta az egyikőjük.
Más éppen az ellenkezőjét állította:
– A harc, amit Allah útján teszel, az jobb, mint amit ti mondtok...
Hallva ezt Omar elzavarta őket fenyegetve:
– Ne emeljétek fel hangotokat a Próféta Mimbárjánál (szószék, emelvény)! Most péntek van, s ha vége az imának, bemegyek és megkérdezem a Küldöttet a vitátok helyességéről. – És Allah ekkor nyilatkozta ki az elhangzott ájját.]
A gazdagság imádata és gyarapodásának elvesztése vezette rá a megingókat erre a vitára. Úgy érzem, azaz kényszerhelyzetet érzek, hogy leírjam a Próféta vejének ide irányuló szép magyarázatát:
– Mert én figyelmeztetlek titeket az világra, mert az édes és zöld, amit átszőnek a kéjek, hol az elmúló pillanatnyi gyönyörök okoznak örömöt, s csak az élvezetek jönnek elő tisztán. Az (hamis) reményekkel ékszerezi, megtévesztéssel díszíti magát, örömei nem maradandók, s nem nyújt biztonságot annak veszedelme elől. Az megtévesztő, ártó, változó, elpusztítható, kimeríthető, lerombolható, mindent felemésztő és eltipró. Ha a vágyakat kedvelők kéjei elburjánzanak, amiben ők megelégedtek, akkor amint azt a Dicsőséges Allah mondta:
– Akár a víz, mit Mi leküldenénk az Égből, s a föld növényei összekeveredik azzal, majd az szárazzá lesz, a szelek szerteszórják, hisz Allah mindenre képes.
Az e világ nem örvendeztet meg senkit, csak ha kiváltja a könnyeket, nem leli senki annak örömét, csak ha szembesül csapásaival orvul.
(Nagyon elgondolkoztató ez a tömör igazság, sőt még ha szembesülünk is vele.)
Volt még ennek a kinyilatkoztatásnak egy haragból kifakadó része is, ugyanis a medinaiak nehezteltek a Prófétára, mert a gazdag hunayni zsákmányból nem kellő arányban részesítette őket. Úgymond a quraysiták megnyerésére fordította azt.
(Jellemző volt a sértődésnek és a széthúzásnak a jelei, ugyanis Banú Sálim mecsetalapítási kísérletet tett.)
Allah, akkor leküldte a sakináját (nyugalmát) a Küldöttére és a hívőkre, és seregeket küldött le, amelyeket ti nem láthattatok, és megbüntette a hitetleneket. Ez a hitetlenek fizetsége!
Mi is történt, miért is küldött Allah már megint segítséget? Nézzük, mit ír erről a Prófétai beszéd.
(Mekka elfoglalása után a Próféta a környező beduinokat, mondhatnám kissé keményebb úton akarta az iszlám fölvételére bírni.
Ez ellen a Hawwázin törzs szervezkedni kezdett, s célul tűzték ki a Próféta meggyilkolását.
(A Hawwázin törzsek Taifot lakó Takiffallal együtt a qurays régi ellenfelei voltak.) Vezetőjük Maálik ibn Awf, s vele volt Banú Saád, és egy kisebb törzsből , hilal törzséből Banú Amr ibn Amír... nőkkel és gyermekekkel vonultak ki, valamint a jószágaikat is magukkal vitték. (Érezhető, hogy mindent egy lapra tettek föl.)
A Próféta kivonult ellenük. 12 000-en voltak, muszlimok, beduinok és segítők (anszárok).
(A történészek 30 000-re tették a létszámukat.)
Mekka és Taif közötti völgyben Hunaynnál találkoztak. A lázadók előbb szállták meg a jobb helyeket, és rajtaütésszerűen támadták meg a muszlimokat. A harc kora reggeli órákban kezdődött meg. A muszlimok, csak a Hawwázin törzseket vették észre, és rájuk támadtak. Ám mivel azok keményen védekeztek, megfutamították a muszlimokat. Mire azok menekülni kezdtek. A Próféta öszvéren harcolt, aminek a kötőfékét azon a napon, nagybátyja Al-Abbász a jobb, Abu Szufyán al-Hárith, a bal oldalon vezette. Mikor Mohammed látta a menekülőket, felszólította őket:
– Térjetek vissza! Én vagyok a Próféta Abdul-Muttalib Fia! Allah szolgái! Hozzám!
Én Allah Küldötte vagyok!
A körülötte maradt mintegy száz férfi, Abu Bakr, Abu Szu-fyán, Uszáma, megparancsolta Al Abbásznak, akinek erős hangja volt, hogy szólítson:
– Ó, fa emberei! – Itt a hűségesküt tett embereket hívta föl arra, hogy ne meneküljenek. Máskor pedig azt kiabálták:
– Ó, Bakkara Szúra emberei! – Erre az emberek kezdtek visszajönni a hívásra. Voltak, hogy az engedetlen hátasállatokat is elhagyták, s gyalogosan tértek vissza. Miután egy kisebb csoport összegyűlt, a Próféta imádkozni kezdett.
– Uram! Teljesítsd most azt, amit ígértél! – Így lett aznap a győzelem a muszlimoké.
Itt látszik, hogy nem magáért, hanem az iszlám hitért harcolt aznap. A nevét kiáltotta, hogy mindenki tudja, még aki nem is ismeri, kivel van dolga.
Allah újra bemutatta kegyét az igaz nép megsegítésével.
Már mint egy húsz nap után Allah kiengesztelődve fordult a hawazin törzsbeliek iránt, mivel azok alávetették magukat az iszlám vallás fogadalmának. (Csak a foglyul ejtett gyerekek és nők száma hatezer volt.)
Ezzel a csatával még nem ért véget a harc, ugyanis a felszólítás ekképp hangzik el újra: ája.
(A tabuki portya, amely megindítja a harcot mind a zsidók, mind a keresztények ellen.)
(630. október. Bizánci fennhatóság alatt lévő szíriai határvidék.)
El kell választanunk azokat a kifejezéseket, amelyek elhangzottak.
1. Mivel az Arab-félsziget teljes megtisztítása volt a cél (most már kijelenthetjük), kategorizálva lett felosztva mindez. Annyi biztos, hogy nem tűrtek meg se hitetlent, se zsidót, sem pedig keresztényt. Bár a tiltás, ami elhangzott, engedélyezett nekik négy hónapot, és ez idő alatt tilos volt a harc ellenük. De ha azt nézzük, ez sem volt maradéktalanul betartva, ugyanis a Taif ostroma éppen a szent hónapok ideje alá esett, a Sawwal, és a Dzúl-Qáida hónapokra. Vannak feloldó ájják, amelyek ezeket nem veszik figyelembe, hisz mikor ezt mondja:
Ezek után tömegesen tértek át az iszlám hitre, vagy választottak maguknak új hazát.
Először is elhangzott itt a Dzsizyát, vagyis a jótettért járó.
Ezt azoknak kellett fizetniük, akiket legyőztek, vagyis olyan területen éltek, melyek arab fennhatóság alatt voltak. Megjegyzem, nyugodtan gyakorolhatta vallását, de ezért személyre szólóan adózniuk kellett.
Akkor, amikor fennhatóságról beszélek, nem kizsákmányolást értek, hanem a mai értelemben vett védelmi pénzösszeget. Ugyanis ez a személy nem volt köteles harcolni, de magában a döntésekben sem vehetett részt. Úgymond egyszerű polgárként élt Arábián kívül.
A haradzs pedig, a földadó, amelyet azok a gazdag törzsek fizettek, vagy kisebb csoportok, akik gazdálkodással foglalkoztak. – Meghódított területeken.
Említést tesz a Prófétai beszéd Tabukról (630 elfoglalása), akiknek 300 dinárt kellett fizetniük mint adót éves díjként. De ugyanígy Ajlátnak is (akinek keresztény uralkodója volt). Adzruh és Dzsarbát összesített adója évi száz dinár volt. Ha jól megfigyeljük, akkor a mostani elv szerint: Leben und leben lassen, azaz élni és élni hagyni elv volt, ami meghatározta a létüket. Tehát nem kizsákmányolni.
Egyértelműen nem megengedett, hogy az iszlám vallás toleráns legyen azokkal szemben, akik ugyan ismerték az igazságot (hisz Könyvek tulajdonosai voltak), de tagadták az azokban föllelhető igazságokat.
Igaz a szájukat említi, de a tettük, vagyis a mozdulataik is maga a tagadással ér föl.
A ruhájukon, mondhatnám (nyakukban) Jézust mint megfeszítettet kihívóan demonstrálják.
Ha csak az Ő felhívását vagy az elhivatottságát nézzük, akkor abból sem tartottak be semmit, hisz a szegénységre hívta föl a figyelmet (egyszerűségre):
Ne legyen két sarud, sem tarisznyádban két arany... (Ő igazi muszlim volt, aki tagadta Isten fia kilétét.)
Kérdem én, mire kaptak parancsot azok, akik a Könyvek birtokosai lettek?
Halmozzanak föl kincseket? Magukat uraknak szólíttassák? Nem arra, hogy adakozzanak vagy tanítsanak?
Ők szolgálnak olyat, amit maguknak Istennek neveztek el tudatlanul. (Jézust, Mária fiát a Messiást.)
Mikor azt olvassuk:
Csalárd módon behabzsolja az emberek javait... – magának az embernek az igazság utáni vágyát, a tudást, hisz aki a mecsetbe azért megy, hogy Allah igéit hallgassa. S mit tesznek a keresztények aszkétái, a püspökök, papok és elöljárók?
Elszívják az embertársaik hitét, és tévesen magyarázzák azt.
A folytatás sem több, mint megérdemelt büntetés: ája.
– Ez az, amit fölhalmoztatok magatoknak.
A Prófétai beszéd így emlékezik meg az igazi jó tanácsokra:
Átok az aranyra! Átok az ezüstre! Milyen javak ezek? Nem tudjátok milyen javakat birtokolhattok?
– A megemlékező nyelvet és hálás szívet!
A Próféta azt mondja:
– Adjak-e hírt arról, mi a legjobb, amit egy férfi fölhalmozhat?
Erélyes feleséget, akire ha ránéz az ember, örömöt okoz, és ha parancsol neki valamit, az engedelmeskedik. S ha a férje nincs otthon, megőrzi mindenét.
– Hitét, házát, vagyonát.
Egy ízben a Prófétát megrágalmazták, mert úgymond túlzásba vitte a Szadaqa (szegény adó) kiosztását.
Akadnak olyanok, akik megrágalmaznak téged a Szadaka miatt. Ha kapnak belőle, akkor elégedettek. Ha azonban nem kapnak belőle, akkor haragszanak. Lennének inkább elégedettek azzal, amit Allah és Küldötte adnak... 9./58–59.
Allah erre sugallta ezeket az ájjákat bizonyítva Mohammed helyes ítéletét.
A muszlim vallásjog igen részletesen foglalkozik ezzel a kényes szabályozással.
Ismerjük meg tudnivalóit, vagyis nézzük, mit mond róla a Korán és a szunna.
Az adományok csupán a szegényeket illetik meg, és a szűkölködőket, s azokat, akik érte munkálkodnak, s azokat, akiknek a szívét barátságra kell hangolni, a rabszolgákat, az adósokat, s az Allah útján (járókat), s az úton lévőt...
[Az adományok, vagyis a Zakát, abból a vagyonból adatik, amit Allah rendelt el befizetésként minden muszlim számára. Akinek a vagyona úgymond megmerevedik, vagyis nem költ belőle egy teljes éven keresztül. Ez két százalék, de lehet több is. Vagy ha valaki nem tud fizetni, mert szegény, maga a szándéka, amit kinyilatkozik (magában) az már éppen elég. Ugyanis senkitől nem kérnek többet, mint amit önkéntesen föl tud ajánlani. (Jelen pillanatban a szándékot.)
Magának a hit föltételének is az egyik pontja a Zakát.
Ismerjük meg közelebbről, kik is kaphatnak ebből a pénzből vagy ajándékból.
1. A szegény. Gondolom ehhez nem szükséges hozzáfűzni, egyértelmű, hogy a gazdag nem kaphat.
2. A szűkölködő. A szűkölködő nem az, aki az emberek között jár, és egy-két falatért áhítozik, vagy egy-két szem datolyáért. Ő az, aki nem talál elégséges mennyiséget a maga számára, de nem kér az emberektől.
3. Az érte munkálkodók. Azok, akik összegyűjtik, ők is jogosultak annak egy részére, de nem tartoznak Mohammed rokonságába, mivel nekik nem jár. Nem jár magának a Prófétának sem.
4. Akinek a szívét barátságra kell hangolni. Jellemző, hogy a Hunayn napján a Hawwázin törzs felett aratott győzelemnél a frissen áttértek ötven vagy száz tevét kaptak.
5. Akinek az (iszlámja) jobb legyen. Vagyis erős maradjon a megingott hite, szegénysége által. Máshogy fogalmazva, mondhatnám egy kis rásegítés. (Nem igazán jó ez a megfogalmazásom, de ha valakit a munkahelyén sorozatosan büntetnek, és anyagilag elmarasztalnak, az a megélhetése érdekében talán meginoghat.)
6. A rabszolgák. Vagyis nincs semmi kivetnivaló, ha a rabszolga ebből a pénzből lesz felszabadítva. Egy alkalommal megkérdezték a Prófétát:
– Ó Allah Küldötte! Mondj nekem egy olyan példát, amelytől én a mennyországba kerülhetek?
– Szabadíts föl egy rabszolgát – mondta.
7. Az adósok. Ők több csoportba tartoznak.
a) Aki adósságot hordoz vagy eladósodott, az adósság törlesztésében.
b) Aki engedetlenségében tönkrement, de azt megbánta.
8. Az Allah útján lévők. Ők is több csoportba tartoznak:
a) A harcosok, akik részt vesznek a portyában,
b) Akinek nincs annyi pénze, hogy visszatérjen saját hazájába,
c) Az úton lévő, akinek annyija sem maradt, hogy az utazását elősegíthetné.
Van még egy adakozási forma. Amikor az egyén egy bizonyos összeget kér, de eltekintenek annak a teljes vagy részleges visszakérésétől.
Magát a felosztható összeget, amit az adakozók összeadtak, egy bizottság osztja el, de eltitkolva a rászoruló kilétét.
[Tilos az egyénnek saját számlájára pénzt kérni, és azt az Umma előtt eltitkolni, vagy arról nem beszámolni... Pl. valaki kivisz az Arab Emirátusba egy videofelvételt vagy fényképet, bemutatva azt, hogy a rajta föltalálható embereket ő tanítja. De mivel anyagi gondjai adódnak, ezen az alapon kér segítséget. Az egyén ebben az esetben nem jogosult a Zakát kérésére, csak a közösség részére. Ugyanis ebben az esetben lopás történik, amit a (Saria) a bíróságnak kötelessége kivizsgálni, beszámoltatva magát a kérő egyént.]
Az itt felsorolt ájják egy kisebb elfásultságról tanúskodnak. Ugyanis a Próféta hívására nem akartak eleget tenni, hivatkozva: – Nagyon sok dolgom akadt, amit el kellene intézni, vagy – Belefáradtam már én az egészbe...
Ha megvizsgáljuk ezeket a kifogásokat, akkor arra az megállapításra juthatunk, hogy igenis mindez magában hordozza a valóságot.
Nézzük meg, mi szól mellettük, vagyis a kifogásaiknak mennyi a valós értéke:
a) Mekka elfoglalása,
b) Hunayni csata,
c) Táif bevétele.
Ezek mind egy év alatt történtek.
[A kutatások, vagyis a történészek ezt azzal magyarázzák, hogy a Muátánál elszenvedett vereség (629. október) volt a motiváció, azaz annak a gyors feledtetése a csaták gyors megvívásának.]
Ha jól belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy egy jól menő, azaz egy kellően (befejezés előtt álló) átgondolt harc végére látszott pont tétetni.
(A húzódás) A tabuki portya néven vált ismertté, ahol azonos időben 30000 ember állt készen, hogy győzelemre vigye Allah akaratát.
Ebben a helyzetben a Próféta kérte őket, s mint halljuk, nemkívánatosnak minősítették a részvételüket – saját akaratukból. A kifogásaik: Ha közelebb lenne, ha nem lenne távol, vagyis ha látnák a végét (magának a zsákmány sokasága értendő).
A példa, mely elhangzik, felér egy ígérettel, és ez nem más, mint segítség Allah részéről.
Említve példának Mohammed történetét, szabadulását a mekkaiak kezéből, és abból is a barlangi részt.
[A dolog érdekessége, hogy a barlangban a Prófétával tartózkodó Abu Bakr annyira félt, hogy azt Mohammednek kellett nyugtatgatni:
– Ó, Bakr! Hogyan vélekedsz két emberről, akinek a társuk (harmadik) Allah? – A választ mint cselekedetet Allah oldotta meg azáltal, hogy nyugalmat (Sakinát) küldött rájuk megmentve a társítóktól őket.]
A mindennapos lét és annak a meg nem értése, vagyis a nemláthatósága részükről váltotta ki belőlük a kifogásaikat.
– szólt a válasz. És rögtön egy korholás is Allah részéről Mohammednek címezve:
– Allah bocsásson meg neked! Miért adtál engedélyt nekik (a maradásra), mielőtt nyilvánvaló nem lett előtted, hogy kik az igazak, és meg nem tudtad, ki a hazugok?
Nagyszerű bizonyítéka ez a kifakadás a Küldött mellett, s igazolva létét, bizonyítva ezzel, hogy soha nem tagadta meg (még a feddést sem) a kinyilatkoztatásokat.
A magyarázat az utóbbi ájjáknak a folytatása, ugyanis Badrnál is kivonultak mellette, de utána szintúgy visszafordultak. (Példa rá Uhudnál is, Abd Allah ibn Ubay a képmutatók csapatával.)
Ha szándékukban állt volna a kivonulás, akkor előkészítették volna ahhoz a fölszerelést. Allahnak azonban nem tetszett az...
Maradjatok otthon, az otthonmaradókkal. 9./46.
Egyrészt igazat is ad, másrészt föl is sorolja világossá téve:
Csak romlást hoztak volna rátok, és föl-alá nyargalásztak volna a tevéikkel, azt kívánva, hogy pártütés támadjon közöttetek.
Oly sokszor elhangzott már: Javaitokkal együtt! – ami nem más, mint ingóságaikkal, életükkel, szabadságukat föltéve egy lapra.
Nagyon sokan csodálják az arab népet a harciasságuk és szabadságvágyuk miatt. Nem egy történész annak tudhatta be győzelmeik sikerességét, hogy nem voltak helyhez kötve, vagyis az égbolt volt a sátruk, nyergük pedig a párnájuk. Allah, és a Ház volt ami összetartotta őket ünnepeikkel együtt.
Magának az ájjának is van egy története, ugyanis amikor Abu Szalha ezt a szúrát recitálta a körülötte lévőknek, látta húzódozásukat:
És szálljatok harcba Allah útján javaitokkal és személyetekkel! Ez jobb nektek, ha (helyesen) tudtok ítélni.
Ekkor odaszólt a fiainak:
– Fiaim! Készítsetek a harcra. De azok azt mondták:
– Harcoltál a Prófétával haláláig, Abu Bakr haláláig, majd Omár haláláig, most mi harcolunk helyetted.
Ám ő megtagadta azt, és tengerre szállt és ott lelte halálát. De mivel nem volt szárazföld a közelben, ezért csak kilenc nap múlva tudták partra tenni. Ami a legérdekesebb, hogy a teteme nem indult oszlásnak ennyi idő elteltével sem. (Valószínű, hogy Hispánia körüli kis sziget) megszállásánál történhetett az említett esemény.
döntése – folytatódik a szúra számszerűen.
Folytassuk, hogy mindazok, amik itt elhangzottak, hogy bizonyítják Allah szavának igazságát.
Magának a portyának az elindulása előtt, a képletesen iszlám hitre tért (medinai) Abdullah ibn Ubaynak a vezetésével, egy lázadás (féle) tört ki a Próféta és a hadjárata ellen. Ami abban tetőzött, hogy Medinától csupán két kilométerre egy mecsetet emeltek a betegekre és az esőzésekre való hivatkozással. (Téli éjszakákra.) Ez Qibában épült föl, a Banu Hazradzs-hoz tartozó Szalím ibn Awf nemzetség tagjai emelték. A hitetlenségükben odáig mentek, hogy meghívták a Prófétát, jöjjön, látogassa meg őket, és (szentelje föl) a mecsetet.
Ezt a Mecsetet a széthúzás, a szembeszegülés névvel illeti a Korán. (Meszdzsid adz-dzirár.)
Mivel a Próféta kinyilatkoztatást kapott, ezért úgy döntött, röviddel a visszaérkezése után (a portyáról), hogy fölégetteti. Ki is adta a parancsot két muszlimnak.
Ezzel elejét vette a széthúzásnak, amely a későbbiekben az ő fizikai értelemben vett megsemisítésére összpontosult volna.
A tervet a beduinok is segítették, koordinálva Mohammed fő ellenségével, az akkor Medinában élő Abu Ámir ar-Ráhib-bal.
Ez az ember az Aws törzs Amr ibn Awf ágának Dubay nemzetségéhez tartozott. De ami érdekességként még említést érdemel, az ő unokatestvére volt az elhíresült Abdullah ibn Ubaynak. A fönt említett embernek volt még egy csúfneve is, az ar-Rahib, vagyis a szerzetes. Mivel igencsak aszkétaéletet élt. Jellemző gyűlöletének kifejezésére, hogy amikor Mohammed Medinába ment, ő Mekkába települt át, és az uhudi csatában harcolt is a Próféta ellen ötven követőjével együtt. A sors úgy hozta a későbbiekben számára, hogy állandóan menekülnie kellett. Mekka bevételekor Taifba, majd Szíriába menekült.
Mikor a tabuki portya elindult, ő Medinába költözött, és ott fejtette ki lázítótevékenységét. Allah sugallatot küldött Mohammednek, és így meghiúsult a tervük.
Ami pedig azokat illeti, akik mecsetet emeltek szembeszegülésül és hitetlenségből, és hogy széthúzást szítsanak a hívők között, és hogy megfigyelőállomása legyen azoknak, akik háborút viseltek Allah és a Küldötte ellen és (akik) bizonyosan megesküsznek, (hogy): Mi csak a jobbat akartuk.
Sose állj föl abban imádságra! – külön kihangsúlyozta azt Allah:
Az a mecset, amely az első naptól kezdve az istenfélelemre alapíttatott, méltóbb arra, hogy ott állj föl. 9./107.
Jellemzően egy Prófétai beszéd így említi meg a képmutatókat (medinaiakat):
– Allahra! Bizony a mi legjobbjaink és előkelőink, még ha igaz is, amit Mohammed mond, ők rosszabbak, mint egy szamár.
Ezt meghallotta egy muszlim, és elpanaszolta a Küldöttnek. Az magához hívatta a sértegetőt, de az tagadott, Allahot hozva föl tanújának.
Mire a hívő így válaszolt:
– Uram! Igazat mondott az igaz, és hazudott a hazug.
Hogy az igazság abban a pillanatban bebizonyosodjon, Allah sugallatot küldött:
Megesküdnek neked Allahra, hogy tetszéseteket kívánják. Ám Allah és Küldötte méltóbb arra, hogy (inkább) az ő tetszésüket vívják ki.
[Egy Prófétai beszéd ekképpen írja le a képmutatók (ebben az időben) nyílt ellenállását. Al-Bayhaqiy jegyezte le.]
Két férfi vezette kantárszáron a Próféta tevéjét, mikor emberek csoportjába kerültek. Ekkor Mohammed megkérdezte:
– Ismeritek ezeket az embereket?
– Nem! – válaszoltunk.
– Ezek a képmutatók a feltámadás napjáig! És tudjátok, mit akarnak?
– Erre a Prófétára akartak támadni. – Mi pedig így szóltunk:
– Miért nem szólítod föl a törzseket, hogy küldjenek csapatokat ellenük?
– Én nem szeretném, ha azt beszélnék, hogy Mohammed harcol egy nép ellen, amíg Allah nem ad győzelmet fölöttük. – Majd mondta:
– Ó, Uram! Dobáld meg őket tűzzel, ami a szívekre esik és elpusztítja azokat.
(Külön szeretném itt megjegyezni, hogy nem az anszárokról van itt szó, akik befogadták a mekkai muszlimokat, és hittestvérként bántak velük, hanem az ott élő képmutatókról.
Áli az igazakról így emlékezik meg:
– Allahra! Ők úgy dajkálták az iszlámot erős kezük gazdagságával és ékesszóló nyelvükkel, ahogy a tehén dajkálja borját.)
A tabuki portya végül eredménnyel zárult, sikerre vitte Allah akaratát és az iszlám győzelmét.
A valóságban a hívők olyanok, mint egy test, s egy lélek. Ha valakinek fáj valamije, akkor annak fájni kell mindenkinek. Vagyis a segítséget és a szándékot kötelessége a közösségnek egyformán nyújtani számára. Nem lehet senkinek az a kifogása, hogy:
– Én már tettem eleget, hagyjanak egy kicsit már pihenni. – Ugyanis ha ez megtörténik, olybá válik, mint az egész test, amikor lázas lesz.
Nagyon szép példája ennek, ami ott történt. Egy frissen muszlimmá vált ember sietett a kórházba, mert a felesége egyensúlyzavarral feküdt ott kivizsgáláson.
[92-es évben történt. (Vele szemben jött egy nigériai egyetemi hallgató, s megkérdezte:
– Hová mész, Mohammed? – A válasz gyorsan szólt:
– A kórházba.
– Akkor megyek én is – jelentette ki, és elindultak együtt. A lényeg ezután történt, ugyanis a hallgató, mihelyt beértek, elment megkérdezni:
– Van-e itt arab orvos? – És mint a mesében, volt. Mikor másnap bement a férj, a felesége pironkodva mondta:
– Képzeld, bejött hozzám három (biztosan arabok voltak) fiú ajándékokkal, és még most is úgy érzem, mindenki engem néz a csodálkozástól. Ez egy nagyon szép dolog. Önzetlenül, a segíteni akarás volt, ami motiválta őket.]
A kutatók szerint ez az Ája a Próféta nagybátyja miatt jött le Allahtól, ugyanis Ő megtiltotta, hogy Mohammed bocsánatot kérjen számára, és a korán meghalt anyjával kapcsolatban. Egyrészt tiltja a halottkultuszt és annak bármiféle fajtáját. A lényeg nem az, hogy a test eltávozik, hanem maga a hit, mely tovább fönt marad mint bizonyíték.