A hajnalra, és tíz éjszakára, s a párosra és a páratlanra, és a múló éjszakára! Vajon nem hatásos eskü-e ez mindenkinek, akinek esze van? Nem láttad-e, hogyan cselekedett az Urad 'Áddal, az oszlopos Irammal, amelyhez hasonló nem teremttetett az országikban, és Tamúddal, amely sziklákat vájt ki a völgyben, és Fáraóval, a karók urával, és mindazokkal, akik féktelenek voltak az országokban, és sokféle romlást tettek A te Urad pedig rájuk eresztette büntető ostorát. Bizony, a te Urad lesben áll. Az ember pedig, ha Ura próbára teszi őt, úgy, hogy nagylelkű és kegyes hozzá, akkor azt mondja: "Nagylelkű volt hozzám az Uram." Amikor azonban úgy teszi őt próbára, hogy szűkmarkúan méri a gondoskodást, akkor azt mondja: "Megalázott engem az Uram." De nem! Ti nem vagytok nagylelkűek az árvához, nem ösztönzitek egymást a szegény táplálására, falánk habzsolással faljátok föl az örökséget, és szerfelett szeretitek a vagyont. De nem! Amikor a föld szétmorzsolva ízzé-porrá morzsolódik, s eljön az Urad, s vele az angyalok, egymás mögött sorban, s előhozzák azon a napon a gyehennát; azon a napon hallgat az ember az intő szóra. De mit használ neki a megemlékezés? Azt mondja: "Bárcsak előreküldtem volna valamit a majdani életem számára!" És azon a napon nem büntet senki úgy, mint Ő, és nem bilincsel meg senki úgy, mint Ő. Te nyugtot lelt lélek! Térj vissza Uradhoz elégedetten, szívesen látva, lépj szolgáim közé, és lépj a Paradicsomba!

A hajnal szúra magyarázata.

Olvasd, élvezd, és okulj!

Allah, Ő a Hatalmas és a Nagy.
Idézet Magyarázat
A hajnalra,

Az áját a prófétai beszédek gyűjtői többféleképpen magyarázzák. Nézzük sorjában:

An-Naszáíjj Dzsabárra hivatkozva lejegyzi:

– Amikor Muádz a hajnali imáját végezte, bejött, csatlakozva hozzá egy ember, s azt egy darabig vele végezte. Igen ám, de mivel Muádz hosszan végezte, a mellette álló a mecset egy távolabbi sarkába vonult, s azt tőle hamarabb befejezve eltávozott. Akik látták, megemlítették neki a történteket, amelyre bosszúsan reagálva csak annyit válaszolt:

– Ez a férfi egy képmutató! – Majd később ő maga említette Allah prófétájának a vele történteket. A küldött erre odahívatta az érintettet, s megkérdezte tőle távozásának célját, aki így válaszolt:

– Allah prófétája! Én imádkoztam vele, de ő hosszasan elnyújtotta imáját, s ezért én, hogy ne zavarjam, arrébb mentem egyedül folytatva, miközben a tevém odakint legelt. – Erre a próféta visszakérdezte:

– Muádz! Miért mondtad erre az emberre, hogy képmutató? (Hozzá képest.) Hol vagy te, s hol van ő?

91./1.

(Jellemző volt, hogy a próféta minden egyes alkalommal figyelmeztetésképpen hosszan, hatalmas ájákat recitált a következő Szúrákból: A Napra és reggeli ragyogására,a Holdra, amikor követi,a nappalra, amely fényessé teszi,és az éjszakára, amikor befedi!Az égboltra és arra, aki építette,a földre és arra, aki kiterítette,a lélekre és arra, aki megformálta,és sugallta néki a bűnösségét és az óvakodását!Boldog, aki megtisztítja azt,és reményében csalatkozik az, aki megrontja.Hazugsággal vádolta hajdan Tamúd a küldöttet gonoszságában,amikor a leghitványabbjuk fölserkent.„Vigyázzatok Allah nősténytevéjére, s itatására! "-mondta nekik Allah küldötte.Ám ők hazugsággal vádolták őt és elvágták a teve térdinát. Az Uruk pedig elpusztította őket a bűnük miatt és lakhelyüket a földdel tette egyenlővé,és nem féli a következményét.

107./4.

Jaj az imádkozóknak,akik elhanyagolják az imájukat,akik gyakorolják a képmutatástám a segítségadást megtiltják.

93./1.

A nap delelésére,és az éjszaka csendességére!Nem hagyott el téged az Urad és nem hanyagolt el.Bizony, a túlvilág jobb neked, mint az evilág,és bizonyosan adni fog néked az Urad, hogy elégedett leszel.Nem talált-e téged árvának és adott menedéket,és nem lelt-e tévelygőnek és vezetett az igaz útra,és nem talált-e szűkölködőnek és tett gazdaggá téged?Az árvát ezért ne nyomorgasd,és a koldusra rá ne förmedj!De Allah kegyeiről beszélgessél az emberekkel! (köszönd a kegyeit, és tárd ki az emberek előtt)

 

A hajnalra (az első ájára) Mohammed ibn Qáb azt mondja:

– A hajnal, a Haddzs áldozati vágás negyedik nap hajnala, amely a tizedik éjszaka után jön.

Ikrima az imádkozást magát értette ezalatt.

Ibn Ábbász szerint az egész napra érthető.

és tíz éjszakára,

– ez a Dzúl-Hiddzsa hónap tizedik napja.

Al-Bukháríjj, Ibn Ábbásztól lejegyzi:

– Allah a legjobban azokat a jó cselekedeteket szereti, amelyek ezen a napon megtörténnek. Meg is kérdezték a küldöttől:

– Urunk a dzsihádnál is jobban szereti?

– A dzsihádnál is! – válaszolta –, kivéve ha egy férfi kivonul, s lelkét, vagyonát feláldozva nem tér onnan vissza.

An-Naszáíjj a prófétát idézve:

– A tizedik nap a vágás tize, és az Arafát napja „Al-Watr”. Asz-Szafá, az áldozati vágás napja. (Ennek az egész napnak a neve.)
s a párosra és a páratlanra,

Az Al-Watr, az Arafát napja, amelyen a zarándok Urához fohászkodik. Asz-Szafá pedig a tizedik nap, a vágás napja. (Ezt a napot arabul úgy hívják: Jaum al-Náhár.) Minden ember, aki megteheti, ezen a napon áldozatot mutat be Urának, emlékezve Ábrahám prófétára, vagyis Urának azon kérésére:

– Vágd el elsőszülött fiad (Izmael) nyakát egy késsel, bizonyítékként hűségedről! – De Allah nem engedte cselekedetét végrehajtani, s mielőtt az bevégeztetett volna, inkább helyette egy birkát küldött áldozatként.

Wászil ibn Esz-Szaib az ája magyarázatára megjegyzi:

– Kérdeztem Átát a harmadik ájáról, miközben tudakoltam:

– Ez a mi Al-Withr (éjszakai páratlan számú ima) éjszakai imánk?

– Nem! – válaszolta. – Asz-Szafá az Arafát napja, az Al-Watr pedig a vágás éjszakája.

Al-Bukháríjj, Abú Hurayrára utalva:

– A próféta azt mondta, hogy Allahnak 99 neve van, s a százhoz egy hiányzik. Aki mindezeket megtanulja, az beléphet a Mennyországba. Allah Watr (páratlant jelent) és Ő szereti a páratlan dolgokat.

Ibn Ábbász erről az ájáról:

– Allah páratlan, Egyedülvaló és ti As-Safa vagytok. (Allah a férfit és a nőt As-Safának nevezi.) Így Allah esküszik Allahra (vagyis magára) és a teremtményeire.

De ismeretes tőle egy másik Prófétai beszéd, amelyben azt mondja:

– A páros nem mást, mint a ramadán hónap első tíz éjszakáját jelenti.

(Az az igazság, hogy én az utóbbi meghatározását teljes egészében elvetem, mert nem hinném, hogy a zarándoklat első tíz napjánál méltóbb időszak lehetne. De úgy érzem, hogy mellettem szólna az is, ha ugyancsak a ramadán hónap utolsó tíz éjszakájának páratlan napjára esküdnék, mivel ekkor kinyílnak a Mennyország kapui, s megbocsátást kérhetnek, és minden esélyük megvan arra, hogy kapnak [Allah teremtményei] a hívő muszlimok.)

De vannak különböző nézetek is, amelyet egyesek azzal magyaráznak:

Az As-Safa a délutáni ima, az Al-Withr pedig a naplemente imája.

Allah mindent párban teremtett. Az ég és a föld, szárazföld és a tenger, Dzsinnek és az emberek, Nap és a Hold és még számtalan rejtett dolgokat.

Ar-Rabiá ibn Ensz azt mondja:

– Itt az imáról van szó, mert van, ami As-Safá, vagyis 4 raká és 2 raká páros, és van, ami Al-Watr, mint a naplementi ima, mert az 3 raká, és az esti Isa utáni is páratlan.

és a múló éjszakára!

Mint az előzőekben, itt is változó véleményeket ismerhetünk meg:

Ibn Ábbász az elmúló éjszakát említi.

Abdullah ibn Az-Zubajr magát az éjszakát említi. (Bár nem zárja ki a közbülső időszakot sem.)

De lehetséges, hogy az éjszaka érkezésének ideje, mert a Szúra úgy kezdődik: A hajnalra… A hajnal eljövetele után jön a Nap, és elmúltával az éjszaka. S ismétlődik szüntelen. Ezzel rámutat a sorrendre, tehát eljön és nem elmúlt az éjszaka.

Van olyan magyarázat, amikor emberként definiálja az éjszakát, aki az (egész) éjszaka sötétjében úton van, s erre esküszik Allah Allah.

Vajon nem hatásos eskü-e ez mindenkinek, akinek esze van?

– Ez egy eskü reánk, teremtményekre nézve, mint például az Al-Balad c. Szúrában:

90./1. De nem! Esküszöm erre a helységre

90./2. – és te honos vagy e helységben –,

90./3. és (esküszöm az) atyára, és amit nemzett!

90./4. Az embert gondra teremtettük.

Nem láttad-e, hogyan cselekedett az Urad 'Áddal,

Az ája egy törzsről beszél, akik mindannyian Allah parancsai ellen cselekedtek, nem fogadva meg az intelmeit, felfuvalkodottságukban meghazudtolták hozzájuk küldött prófétájukat, Húdot. Allah megemlíti, hogyan pusztította el őket, azok kivételével, akik hittek Neki, és a belőlük származó történetet tanúságként tárta elénk. (Ezek leszármazottjai Ád ibn Iram ibn Ausz ibn Szám ibn Núh fiai.) Elpusztította őket erős széllel, amely hét éjszaka és nyolc napon át pusztította őket.

az oszlopos Irammal,

Abban az időben ők voltak a leghatalmasabb emberek, s olyan korban éltek, akik erős oszlopokra építkeztek. (Ezért említi Allah Mohammednek adományként Húdot, hogy építkezzen belőle, s használja Allah dicsőségére, arra, aki megteremtette őt.)
amelyhez hasonló nem teremttetett az országikban,

– folytatódik az ája.

Prófétai beszédek Gyűjtői különböző történetekkel ismertetnek meg bennünket:

Mudzsáhid szerint az Iram azt jelenti, hogy régi nép, vagyis az első Ád.

Qatáda szerint Iram Ád trónjának háza. És ez a leghelyesebb mondás.

Dzelt al-Imád: Mert magasak voltak az építményeik, s abban az időben szokatlan építési módot, a korra nem jellemzőt produkáltak.

Egyesek azt mondták, hogy ez Damaszkusz város, vagy Aszkanderia, ahogyan Al-Quradíjj mondta –, s utaltak magyarázatára:

– Arab nyelvtanilag úgy lehet megmagyarázni, hogy Allah elpusztított egy népet, s nem egy várost. (Ő jobban hitt Ád népében, mint magában a városban.) Azért említem ezeket – mondja –, hogy ne higgyenek az izraelitáknak, amikor azt állítják, hogy ez a város aranyból és ezüstből álló palotákkal voltak beépítve, kertjeik útjai drágakövekkel kirakva, melynek fövenye muszktól illatozott. Folyói állandóan folyásban voltak, gyümölcsei folyamatosan értek, s hitték, hogy ez egy mozgó város, amely egyszer Sám földjén, majd Irakban, Jemenben volt föltalálható.

At-Thálabi mesél egy vidéki arab férfiról, akit Abdullah ibn Qilábának hívtak. Ő Muáwija kalifa ideje alatt él, aki elkóborolt tevéi keresése közben egy városra akadt, mely körbekerítve hatalmas kapukkal voltak ellátva. Belépve azon megtalált mindent, amit megemlítettünk róla, aranyból s ezüstből. Majd visszatérve elmondta az embereknek, akik a város keresésére indultak, de soha meg nem találták.

Ez a vidéki arab – mondja a mesélő –, mivel hosszabb ideig kereshette tevéit, bizonyára hallucinált.

Ez a történet közel áll azokhoz a csalókhoz – mondják tudósaink –, akik hazugságot, téves információt állítanak, és adnak „el”. Becsapnak egyeseket (kapzsikat, és a tudatlanokat), miközben arra invitálják az embereket, hogy útra, a lehetetlen keresésére induljanak, miáltal ők haszonra, gazdagságra tehetnek szert.

és Tamúddal, amely sziklákat vájt ki a völgyben,

(Szamúd népe egy Arábiában őshonos népcsoport volt, amely Qura helységben [völgyben] több mint ezer várost [Medina] épített ezzel a technikával.)

és Fáraóval, a karók urával,

Az arab a karók kifejezésre azt mondja „al-áutád”, amely valaminek a kifeszítésére szolgál. Ám mindez magában foglalja ebben az értelemben az elnyomó, erőszakos, másokat uralma alá kényszerítőt.

Ibn Ábbász azt mondja:

– Nem karók, hanem a katonák urával, akik erősítették őt a hatalmában.

Asz-Szaudíjj szerint: Karókhoz köttette a férfiakat, és sziklákat dobatott rájuk.

Thalbit al-Bunaníjj másképpen:

– Azért, mert a hívő feleségét négy karóhoz köttette, hátára hatalmas követ tettetett, s addig hagyatta így, amíg az meg nem halt.

Egyesek: A király felakasztva karókhoz rögzítette az embereket.
és mindazokkal, akik féktelenek voltak az országokban,  
és sokféle romlást tettek  
A te Urad pedig rájuk eresztette büntető ostorát.  
Bizony, a te Urad lesben áll.

Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében megemlít:

– Ibn Abd al-Quláíjj kiállt az emberek elé és azt mondta:

– A Pokolnak hét része, szakasza van „Qanatir” és rajtuk a helyes út „asz-szirát”. Allah föltartóztatja angyalaival az első szakasznál az embe-reket, mondva:

– Állítsátok meg őket, mielőtt továbbmennének, mert kérdéseket intézek hozzájuk! – Itt az imáról fogják őket faggatni.

És elpusztul közülük, akiknek el kell pusztulnia, és megmenekülnek közülük azok, akiknek meg kell menekülniük.

Amikor elérik a második szakaszt, a letétről „al-Amána” kérdezi őket, visszaadták-e a rájuk bízott letéteményeket, és hogyan s miképpen hágták át annak tilalmait.

Majd elpusztul közülük, akinek el kell pusztulnia, és megmenekül, akinek meg kell menekülnie.

Amikor elérik a harmadik szakaszt, megkérdezik őket a rokoni kapcsolatokról „rahim”. Hogyan kötötték, s hogyan vágták el.

Majd elpusztul közülük, akinek el kell pusztulnia, és megmenekül, akinek meg kell menekülnie.

És ez a kötelék a Pokol lyuka fölött lóg, miközben Teremtőjétől azt kéri:

– Uram! Aki megkötött engem, azt mentsd meg, és aki elvágott, azt vágd el!

– Nem mondták a többi részt – fejezi be történetét Abí Hátim.
Az ember pedig, ha Ura próbára teszi őt, úgy, hogy nagylelkű és kegyes hozzá, akkor azt mondja: „Nagylelkű volt hozzám az Uram."  
Amikor azonban úgy teszi őt próbára, hogy szűkmarkúan méri a gondoskodást, akkor azt mondja: „Megalázott engem az Uram."  
De nem! Ti nem vagytok nagylelkűek az árvához,

– Nem úgy, ahogyan ti állítjátok! – mondja Allah. – Mert Én adom a vagyont annak, akit szeretek, s annak is, akit nem, egyformán.

Sőt – mondhatnánk –, fölteszi-e a kérdést önmagának az érintett: Engedelmesek vagyunk-e mindketten? – Hiszen a gazdagság is jutalom, ugyanúgy, mint a szegénység, csak az utóbbi türelmet igényel.

Abú Hurayra azt mondja:

– Ez az ája megparancsolja, hogy az árváknak adni kell. Amikor pedig Allah prófétáját idézi:

– A muszlimok között az a legjobb ház, amelyben jól bánnak az árvával. És a leggonoszabb az a ház, ahol bántják azt. – Közben ujjával egy V alakot formált, s hozzáfűzte:

– Én és az árva a Mennyországban egymás mellett így leszünk, mint ez a kettő (tanú egymás mellett vagy egymás ellen), mert aki jól bánik az árvával, mint saját gyermekével, az a Mennyország jutalmait érheti el.

nem ösztönzitek egymást a szegény táplálására,  
falánk habzsolással faljátok föl az örökséget,  
és szerfelett szeretitek a vagyont.

Sajnos abban az időben az árvák vagyonával teljes egészében a „rábízott” rendelkezett, aki nem egy alkalommal, nagykorúvá válásáig, teljesen kifosztotta. Az iszlám törvénykezés (elterjedése után) kimondja:

– Szabad az árva vagyonából költeni, ha a megbízott rossz anyagi helyzete, létfenntartása sérülhet. De azok, akik üzleti céllal használják azt, jogosulatlanná válnak arra, hogy a hozott (húzott) hasznából bármennyit is saját szükségleteikre elvegyenek.

Bár nem a témához tartozik, de Omár ibn al-Khattáb egy prófétai beszédre hivatkozva a vagyonszerzésről kijelenti:

– Senki nem hagyhatja három évnél tovább saját földterületét parlagon. Aki ezt megtette, annak tulajdonjoga, földje ismét szabaddá válik (rendelkezésére áll mindenkinek), Allah teremtése által. Ezután a prófétáé és bárki másé. – Majd tovább folytatva:

– Az, aki egy telket vagy földterületet közvetlen tulajdonába vesz, és műveli azt, törvényes jogot nyer rá. Ellene még bírói döntéssel sem szabad élni. Ha valaki a szükséglete fölött kereskedelmi célokra használja, annak hasznából meggazdagodását kívánja elősegíteni, akkor abból (bizonyos százalékban) adót köteles fizetnie.

Ma az uniós törvények ugyancsak ezt az elvet követik, gyakorolják, amikor kimondják:

– A földvásárlás, családi birtok (idegen országbeli) kiterjesztésének egyik feltételeként megköveteli a használó tulajdonosától hozzáértését s helyben lakást (egy bizonyos ideig) és adókötelességét.
De nem! Amikor a föld szétmorzsolva ízzé-porrá morzsolódik,

– a Feltámadás Napján, s a hegyek a földdel egyenlővé válnak. – Mint ahogyan az Al-Qáriá Szúrában megemlítik:

101./4. Azon a napon, amikor az emberek szétszórt molylepkéhez válnak hasonlóvá, és a hegyek olyanok lesznek, mint a kártolt gyapot!
s eljön az Urad, s vele az angyalok, egymás mögött sorban,

– az elbíráláshoz. Ekkor ez emberek megbocsátást kérnek egymástól, de ezt a jogot mindegyikük a másikra hárítja át, nem merve elvállalni. A végén a „sor” bezáródik a prófétánál, aki Allahtól eredő ígérete jogán megbocsátásokat kérhet és kaphat Urától számukra.
s előhozzák azon a napon a gyehennát; azon a napon hallgat az ember az intő szóra. De mit használ neki a megemlékezés?

Imám Muszlim a prófétára hagyatkozva kijelenti:

– Azon a napon előhozzák a Poklot, amelynek 70 000 fogóhelye (gyeplője) van, s mindegyiket 70 000 angyal húzza. Ezen a napon az emberek emlékezni fognak cselekedeteikre, mit tettek, s ráeszmélnek, hogyan segített rajtuk a megemlékezés.

Azt mondja: „Bárcsak előreküldtem volna valamit a majdani életem számára!" – Megbánva bűneit, amit megtett, már szeretne többet tenni Allahért.
És azon a napon nem büntet senki úgy, mint Ő,  
és nem bilincsel meg senki úgy, mint Ő.

Az-Zabánijánál, a kínzó angyalnál senki sem tudja jobban bilincselni az embert, azokat, akik pogányok voltak, akik ártatlanokat kínoztak. (Ki-rályokat, uralkodókat.)

Te nyugtot lelt lélek!

Aki szilárd a hitében, nyugodt az igazságkötésben.
Térj vissza Uradhoz elégedetten, szívesen látva, – merjen az Óra közelébe menni ahhoz, aki ezt előkészítette számára, a Paradicsomot.
lépj szolgáim közé,  
és lépj a Paradicsomba!

Ezt az áját mondják a haldoklónak és a Feltámadás Napján.

A prófétai beszédek gyűjtői ezen az áján sokat vitatkoztak, hogy ki miatt jött le.

Ibn Ábbász azt mondta: Othmán ibn Affán miatt jött le.

Burida ibn al-Huszaib szerint: Hamza ibn Abdul-Muttalib miatt.

Ikrima és ibn Dzserír ezt úgy is értelmezték, illetve recitálták:

– Menjél be a rabszolgáimba (testébe), és menj be a Paradicsomba.

De a mondat utolsó része kissé idegen – mondják –, és ami világos ebből, az az első változat.

Ibn Abí Hátim, az előző 27-dik ájára azt mondja:

Amikor leérkezett, Abú Bakr a próféta mellett ült és rá azt mondta:

– Milyen szép ez. – A küldött erre megjegyezte:

– Ezt neked is mondani fogják.

Ugyancsak ő:

Ibn Abí Hátim, Szaíd ibn Dzsubaír elbeszélésében:

– Meghalt ibn Ábbász, Al-Taifban, s „odajött” egy madár, amelyhez hasonlót még soha nem láttunk, belépve annak koporsójába „Nás”. De ott is maradt, mert mi nem láttuk onnan kijönni. Ekkor recitálták ezt az áját (27), de úgy, hogy mi nem tudtuk, ki mondta el.

Szaíd ibn Dzsubaír kissé másképpen:

– Az angyal fogja neked mondani a halálodnál.

Al-Háfidz Mohammed ibn al-Mundzir (Al-Ádzsáib=Furcsaságok c. könyvben) említésében:

– Qabát ibn Rezin ibn Hásim az ája történetéről azt mondta:

– Foglyul ejtettek engem egy római országban, s a császáruk összegyűjtött minket, bemutatva s ajánlva vallásukat, így szólt hozzánk:

– Akik nem fogadják el a vallásunkat, azoknak levágatom a nyakát!

Rögtön ezután hárman „visszatértek”, de a negyedik nem, akit ő ígéretéhez képest le is nyakaztatott, és a fejét a folyóba dobatta. A fej egy időre elmerült, majd ismét a felszínre emelkedve így szólt a három vallását elhagyóhoz „visszatérthez”:

– Te nyugodt lélek! Térj vissza Uradhoz elégedetten, szívesen látva, majd végleg elmerült.

Erre a keresztények úgy meghatódtak, hogy nem sok kellett volna hozzá, hogy megtérjenek, átvéve az iszlám vallást. A császár ágya pedig az elhangzottak hatására összerogyott. Hallva ezt a három (hitehagyott) fo-goly, megbánva tetteit, visszatértek az iszlám valláshoz. Ezután – mondja a mesélő – Abú Dzsáfár al-Mandzur kalifa váltságdíjat küldött a foglyul ejtettek kiszabadítása érdekében.

Al-Háfidz ibn Ászákir utalva a prófétára, aki azt mondta egy férfinak:

– Mondd! Uram, én kérlek téged, adj egy nyugodt lelket, amelyik hisz a Veled való találkozásban, elfogadja elbírálásodat és megelégedett lesz az adományoddal.