Ezekkel a sorokkal kezdődik Allah kinyilatkoztatása. De mielőtt elkezdeném az áját magyarázni, meg kell hogy ismerjük, kik is azok a szilárd elhatározással bíró próféták, akik a Koránban felsoroltak közül kitűnnek.

1. Noé.

2. Ábrahám.

3. Mózes.

4. Jézus.

5. Mohammed.

Ezeknek a prófétáknak sorsuk, megpróbáltatásaik némely esetben megegyezett. Bár az összes küldöttnek az egyistenhit és a vallás terjesztése volt a dolga, de ebben az esetben különösen hosszú ideig történik mindez.

De nézzük a kinyilatkoztatás okait.

Amikor Allah leküldte Ádámot a földre, úgy száz év elteltéig az emberek fejében még meg se fordult, hogy ellenkezzen Allah akaratával szemben. Nem volt társítás, nem volt szó Vele, vagyis Vele való együtt teremtésről. Az emberek szerették egymást, jámborok voltak. Ám egy idő után a sátán elkezdte kikezdeni, vagyis megkörnyékezni őket, mondván:

– Akik előttetek éltek, bár már meghaltak, de megérdemelnék, hogy néhanapján megemlékezzetek róluk. Állítsatok nékik szobrokat, így kö-zelebb kerültök hozzájuk, s nem felejtitek arcvonásaikat! És az embereknek megtetszett a szívükhöz szóló „bölcs” beszéd, és azon nyomban hozzáláttak. Ezzel elkövették a legnagyobb bűnt, a társítást, amelyre nincs mentség, melynek a legrövidebb útja is a Pokolhoz vezet. De mindez még nem volt elég, további ötleteket adott:

– Fohászkodjatok hozzájuk, esőért, vízért és jó termésért, s nem utolsósorban tanácsaikért, úgy, mint annak idején! – Majd még hatalmasabb cselszövést szőttek:

(Hol van már az az intelem:

– Emlékezzetek meg rólam, és Én is megemlékezem rólatok!)

Idő múltával pedig:

– Az előttetek élők mindig ezekhez a szobrokhoz fordultak, ha valamire szükségük volt! Ti se válasszatok mást, mert akkor elhagy benneteket a szerencsétek!

Csak a tévelygésben erősítsd (Uram) a vétkeseket!” – tett egy utolsó előtti kísérletet a vétkesek életéért.

Ekkor Allah így szólt:

– „Hatalmas vízözönt bocsátok a földre és mindent elpusztítok!”

Majd kiadta parancsát:

– Építsd meg a bárkát a szemük láttára és a sugallatunk szerint, és ne emelj többé szót Nálam azokért, akik vétkeztek. Bizony, nekik vízbe kell fulladniuk!

Legyen háromemeletes. Helyiségekre osztva, hogy abban összegyűjtve hívőket, élelmiszert és állatokat párosával megmenekülhess.

Noé elkezdte a bárka építését, mondhatnám még mindig kitéve az emberek gúnyolódásának:

– „Noé! Bizony perrel perlekedtél velünk! Állj hát elő nekünk azzal, mivel fenyegetőzöl, ha igazmondó vagy az igazmondók között!”

Így, egy idő után, főleg ha valamelyik kérelmük teljesült, igazán hinni kezdtek, s szobraik előtt áldozatot mutattak be, fölcserélve ezzel Allah egyedüliségét a képmutató bálványimádásra.

(A bálványok, melyek Noé idejében az arabok között ismertek voltak:

1. Wadd, a Dumat Dzsandal-béli Kalb törzsé volt, amelyet 628.-ban Khalid ibn al-Walíd pusztított el, területük elfoglalása idején a szentélyüket.

2. Suwaá, a Hudzayl törzsé. Ez a terület Mekka környéki Ruhászban volt található, amely a Szent Város elfoglalása után Amr ibn al-Ász rombolta le.

3. Yagúsz, a Murád törzsé. Ez Jemen területén volt található Szannától kétnapi járóföldre.

4. Naszr, pedig a Himyar törzsé, kultuszhelyeik megtalálhatóak voltak Sabá területén lévő Balhában.)

De Allah, mivel Ő jó, elküldte hát Noét (mint ahogyan a Koránban több helyen említi) intésével:

11./25. „Úgy jövök hozzátok, mint nyilvánvaló intő,

11./26. aki figyelmeztet benneteket, hogy Allahot szolgáljátok! Bizony félek, hogy egy szörnyű nap büntetése sújt benneteket.

Hívta őket reggel, este, nyíltan s titokban, de azok nem voltak hajlandóak rá hallgatni:

„Kérjetek bocsánatot az Uratoktól – Ő mindig kész megbocsátani!”

Mi lelt titeket, hogy nem reménykedtek Allah méltóságában? – kérdezte.

Allah földből sarjasztott benneteket sarjadék gyanánt, Aztán visszatérít titeket oda, és elővezetve kivezet benneteket.

Szinte könyörgött, mert látta, hogy a Feltámadás Napján milyen büntetés fog rájuk várni. Nem tudva azt, hogy Allah még életükben is szörnyű sorsot fog szánni nekik. De csak nem használt az intése, s azok megátalkodottságukban gúnyolni kezdték:

11./27. „Nem látjuk, hogy más lennél, mint hozzánk hasonlatos ember, és nem látjuk, hogy más követne téged a meggondolatlan csőcseléken kívül. És nem látjuk, hogy bármi érdemetek lenne velünk szemben. Úgy véljük inkább, hogy hazugok vagytok.”

Sőt még az sem volt elég, fokozva azt, a fülüket bedugták ujjaikkal, a köpenyüket pedig a fejükre terítették, hogy ne hallják hívó szavát.

(Van egy történet, amely még a próféta igehirdetése idején történt. Messzi földről érkezett egy ember Mekkába, és már útközben azt hallotta: Vigyázz! Mert él ott egy varázsló, akit Mohammednek hívnak, s ha hallod annak szavait, akkor az elvarázsol téged.

Ettől fogva a kereskedő úgy járt s kelt az utcákon, hogy fülét vattával bedugta, és a köpenyét fejére jó szorosan rákötötte. Egy idő után gondolkozni kezdett, s föltette magában a megvilágosulás első kérdését:

– Bolond vagyok én, hogy ilyet teszek? Vagy gyerek, hogy nem tudom eldönteni, mi a jó és a rossz közötti különbség? – És a választ már hirtelenjében meg is fogalmazta:

– Nem! Én egy felnőtt ember vagyok, épp ésszel gondolkodó kereskedő. – Majd elmosolyodva balgaságán, megszabadult felesleges terhétől.

Ám kis idővel később, hogy kíváncsiságát kielégítse, nemhogy nem tért ki, hanem maga ment el a költőhöz (prófétához), kérdezve:

– Ó, Mohammed! Mondd el nekem, te miről értesíted az embereket? – Mire az a Segítségkérő fohászt kezdte recitálni szavai bevezetőjében, amely minden pénteki ima kezdésekor elhangzik:

Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében.

Mondd: „Menedéket keresek a hajnalhasadás Uránál,

Annak rossza elől, amit teremtett,

És a szétterjedő sötétség rossza elől,

És a csomókba fújó (boszorkányok) rossza elől,

És az irigy rossza elől, amikor az irigykedik.” – Ezzel megelőzte a kereskedő kérdését, amely biztosan arra irányult volna:

– Miért híresztelnek rólad annyi zagyvaságot?

– Egyedül Allah az – kezdte a beszédét Mohammed –, aki az Igaz útra vezérelheti az embereket. Egyedül Ő dönti el, Nála van letétben a sorsunk. De mi választhatjuk meg, mi dönthetünk szabad akaratunkból, hogy hová kívánkozunk. A Pokolba társításainkért vagy a Mennyországba, engedelmességeinkért.

Szavait hallgatva a kereskedő, mivel nagyon megtetszett neki, így szólt:

– Amit te mondasz, az nem varázslat, hanem esküszöm, minden Allahtól való! Én tanúsítom, hogy nincs más Isten, csak Allah, és te az ő prófétája vagy! – s ezzel elment.)

Hogy visszatérjek a kiindulóponthoz, az emberek mindent megtettek, hogy véletlenül se hallják Noét, amikor Allah szavát közvetíti:

10./71. „Ha rátok nehezedik az, hogy (közöttetek) tartózkodom, és hogy Allah jeleivel intelek benneteket, akkor én Allahra hagyatkozom. Egyezzetek meg tervetekben (ellenem), ti és a társatok! És ne fájjon a ti fejetek a tervetek miatt! Aztán hajtsátok végre ellenem, és ne várassatok engem – mondta ezt, mivel már az életét is követelték egyesek.

– Te szegények és elesettek ajnározója! Ugyan ki hallgat rád? Nem látunk csak szegényeket és elesetteket.

(Erre mondta Ibn Kithir a kiváló Prófétai beszédek Gyűjtője:

Az ember, aki a jó utat akarja választani, annak az igazság hallatán nem kell bizonyítani, bizonyítékkal alátámasztani a hirdető szavahihetőségét, hanem annak elég elmondani, és az hisz benne! Ugyanúgy, mint az etióp király, aki a Mekkából való első kivonuláskor, s hazájába való érkezéskor megkérdezte a muszlimok küldöttségének vezetőjét:

– Ki követi a ti prófétátokat?

– A szegények, az elesettek, és akik erősek hitükben! Mert a gazdag ember vagyonával, befolyásoltságával ideig-óráig fölül tud kerekedni az elnyomottakon, de a büntetése nem maradhat el.)

Ekkor Noé az Urához fordult, mivel úgy érezte, ereje elfogyott:

„Uram!" - mondta. „Hívtam a népemet éjjel-nappal.
Ám a hívásom csak növelte az idegenkedésüket.

(Imám Ahmed jegyezte le Abú Szaid al-Khudritól, aki a prófétától hallotta:

– Ne légy csak hívő társaságában, ételed pedig csak istenfélő ember egye!)