Ezzel az intéssel kezdődik Allah Sugallata, figyelmeztetve Mohammedet hibájának kijavítására. Történt ugyanis, hogy a próféta elvált Hafsza nevű feleségétől, aki ezután visszament családjához.

Az intést tovább folytatva:

– Vedd vissza! Mert ő nappal böjtöl, éjjel virraszt s ő a feleségeid és asz-szonyaid közül való a Paradicsomban! (Ibn Abí Hátim lejegyzésében.)

De ismeretes egy másik Al-Bukháríjjtól lejegyzett Prófétai beszéd:

Egy Szálim nevű ember találkozott Abdullah ibn Omárral, aki tudatta vele, hogy elvált egyik feleségétől úgy, hogy az menstruált. Ezt Omár megemlítette a prófétának, aki haragra gerjedt, majd így szólt:

– Mondd meg néki, fogadja vissza őt és tartsa magánál egészen addig, ameddig meg nem tisztul! Majd menstruál és megtisztul! S ha azután is úgy gondolja, csak azután váljon el tőle, de megtisztulva, azelőtt, hogy érintené!

Ezt a várakozási időt (Idda) parancsolta meg Allah küldötte. (Imám Muszlim lejegyzésében.)

Ha valaki terhesen válik el feleségétől, akkor az legyen világos és egyértelmű. Jelentse ki a férj:

– Tudok róla, hogy terhes vagy!

Úgy ne váljon el tőle, hogy együtt volt vele, de nem biztos afelől, hogy terhes-e vagy sem.

Ettől a ponttól a vallástudósok két irányzatot képviselnek.

1. Létezik Szunna szerinti válás: Taláqu-szunna. Amikor úgy válik el tőle, hogy a nő megtisztult állapotban van és nem érintkezett vele: Pl.: szülés után. Vagy terhesen, de terhessége világosan bizonyított.

2. Prófétai beszédet sértő, újítást tartalmazó válás: Taláqu-l-bida.

Amikor havibajos állapotban válik el tőle. Vagy megtisztult állapotban van ugyan, de házaséletet élve nem derült ki, vajon terhes lett-e vagy sem.

(Bár említést érdemel még egy eset, amikor kiskorútól való válásról beszélünk vagy (klimax) reményét vesztettől való válás, akit még nem érintettek. Az előbbit előházasságnak, az utóbbit nemzőképtelennek, aki már gyakorlatilag nem képes gyermek szülésére s család alapítására.)

Az első ája különösen felhívja a figyelmet:

Számoljátok a várakozási időt pontosan! – vagyis ne húzzátok, halasz-szátok annak időtartalmát, mert az is megeshet, hogy az elvált asszony miattatok nem tud egy új kapcsolatot (családi) kialakítani az első adandó alkalommal élve.

Ne űzzétek el őket (addig) a hajlékotokból, és nem kell nekik elmenniük csak akkor, ha valami szégyenletes dolgot követtek el.

Azt tudni kell, hogy általában a férj az, aki (minden) némely esetben elhagyja a házat, ugyanis a nőnek lakhatási jogaik vannak. Ugyanakkor az előírt válási idő tartalmában bármelyik fél meg gondolhatja magát, visszaállítva a házassági köteléket.

Kizáró ok, amely egyértelműen föloldozást jelent a férj számára Pl.: paráználkodás, feslett élet, engedetlenség (ilyen esetben megverheti a fe-leségét, de arcát és a törékeny részeket tilos, csak húsra szabad ütni úgy, hogy az ne fájjon neki), alkoholivásra való felbujtás, a férj szüleinek becsmérlése, esetleg ha tettlegességre vetemedik. A legnagyobb bűn a vallásának elhagyása. Ilyen s ehhez hasonló esetekben egyértelmű a folytatás:

Aki pedig áthágja az Ő előírásait, az önmaga ellen vétkezik. Nem tudhatod, hogy Allah ezután valami új helyzetet (Amran) idéz elő.

Érdekes, hogy egy kiváló jogtudós, Ahmed ibn Handbal úgy foglal állást:

– Háromszorosan elvált nőnek nem jár lakás, ellátás és nem is engedélyezett, amíg házasságot nem szándékozik kötni egy másik férfival!

Ugyanezt erősíti meg Imám Ahmed, s példaként egy Fatima bint Qaysz al-Fihriyyától fennmaradt Prófétai beszédre támaszkodik.

(Ez az illető nő elmondta, hogy a férje elvált tőle, bár a próféta idő közben elküldte Medinából egy portyára. Igen ám, de a férj testvére megjelent e házban, s utasította a volt feleséget:

– Menj ki a lakásból! – Az elvált feleség közölte:

– Nekem jár az ellátás és a lakhatás, amíg az ideje le nem telik! – De a testvér megmakacsolta magát:

– Nem! Neked nem jár semmi! – Erre a nő elment a prófétához és így szólt:

– Küldött! A férjem elvált tőlem, és a testvére most ki akar űzni a házból, megakadályozva ezzel a lakhatásomat és az ellátásomat.

A próféta erre odahívatta a testvért, s kérdőre vonta:

– Mi bajod van Qaysz lányával?

– Ó, Allah küldötte! – válaszolta a férfi. – A fivérem szabályosan háromszor vált el ettől a nőtől! – Mohammed így válaszolt:

– Figyelj Qaysz népének lánya! Az ellátás és a lakhatás csak olyan asszonynak jár, akinek még reménye van, hogy a férje visszafogadja! Aki ezekkel a jogokkal nem rendelkezik, annak a fenti dolgok nem járnak!

Jellemző a próféta jó szívére, azért még odaszólt a távolodónak:

– Menj, és szállj meg Umm Makhtúmnál, ő vak, nem lát téged!

Ez a vak ember volt az, aki miatt Allah a 80. Szúrát leküldte, megróva ezzel Mohammedet elkövetett súlyos hibájáért.

Ugyanerre az ájára megtalálhatjuk a megfelelő választ:

4./35. Ha féltek, hogy szakításra kerül sor közöttük, akkor küldjetek (hozzájuk) egy döntőbírót a (férj) családjából, egy (másik) döntőbírót a (feleség) családjából!

Abú Dáwúd jegyzett le egy Prófétai beszédet Imrán ibn Husszeintől. Megkérdezték egy olyan férfiról, aki elvált feleségétől, majd újra vissza kívánta fogadni, de sem válásra, sem pedig visszafogadásra nem állított tanúkat. Mire ő így szólt:

– Nem a prófétai beszédeknek megfelelően váltál el, és nem a prófétai beszédeknek megfelelően fogadtad vissza. Válassz tanút a váláshoz és a visszafogadáshoz is, és ezt ne tedd többször!

Milyen igaz is az a prófétai beszéd, amikor a Küldött kijelentette:

– Allah sohasem engedett meg Számára gyűlöletesebb dolgot, mint a válás!

A házaspárok csak akkor folyamodhatnak a váláshoz, ha erős és elégséges okuk van rá, megpróbálva minden lehetségest kapcsolatuk visz-szaállításához. A válás szövegének kimondása a férj kezében van, de a feleségnek is ugyanannyi joga van kérni a válást, mint férjének, sőt már a házassági szerződés megkötésekor kiköthet olyan feltételeket, amelynek bekövetkezése esetén elválhat férjétől. Nézzünk ezekből példákat először a feleség jogaival:

1. Új feleség.

2. a gyermek, amennyiben idegen országból érkeztek nyelvtanulásának megtagadása.

3. Szülei látogatásának megtagadása.

4. a házasélet elhanyagolása.

5. a feleség hibáinak állandó felhánytorgatása (keresése).

6. a feleség megcsalása.

7. a felesége jó hírének rontása.

8. a biztonságérzet hiánya. (Úgy vigyázzon rá, mint az üvegre.)

9. a férj kötelessége, hogy eltartsa családját.

A férj jogai a feleségével szemben:

1. Segítse férjét minden problémában.

2. Türelmesen éljen vele, akkor is, ha szegény.

3. Ne kényszerítse férjét, hogy olyat adjon, amire nem képes.

4. Vigyázzon a férje vagyonára.

5. Ne engedjen be senkit férje engedélye nélkül.

6. Szüljön gyermekeket, mert így tudja vallásának második feltételét teljesíteni.

7. Barát, testvér anya, feleség, jó tanácsadó legyen egy személyben.

A próféta egy alkalommal kijelentette:

– Ha elrendelhetném, hogy egy ember boruljon le egy másik előtt, akkor megparancsolnám a feleségnek, hogy tegye a férje előtt. (At-Tírmidzíjj.)

De nézzük, hogyan rendelkezik a jog erről a szörnyű lépésről:

1. Ha a férj akar válni, akkor ki kell fizetnie a feleségnek ígért teljes hozomány összegét. (Mahr)

2. Nem válhat el azonnal, mindehhez három vallási szándék kimondása szükséges. (Ez lehetőséget ad nekik a kibékülésre.)

3. Az első válás kimondása után egy fedél alatt kell hogy éljenek, mint előtte, három hónapig. Ha ez idő alatt ismét együtt hálnak, vagy ha a férj megcsókolja a feleségét, a válás érvénytelenné válik. Ha ez nem történne meg, akkor egy hónap eltelte után a férjnek másodszor is ki kell nyilvánítania a válási szándékát, ám többet már nem hálhatnak együtt. Ha a férj harmadszor is elválik, teljessé válik a szándék. (Van még egy kedvezmény a nők számára, ugyanis ha az ara éppen menstruál, akkor nem szabad a férjnek kimondani válási szándékát. Meg kell várni annak befejeztét, mert a nők ilyenkor érzékenyebbek, szeszélyesebbek, és előfordulhat, hogy viselkedési zavar léphet föl náluk.

Amikor ezt a részt gépeltem, jelen volt a könyv első részét olvasó kollégám, aki ateista létét meg nem tagadva, fejem felett szuszogva lecsapott:

– Hogy van az, hogy a te Istened, aki még egy hajszál, vagy egy homokszem elhullajtását is fejben tudja tartani, most mégsem rendelkezik annyi ismerettel, hogy a Baqara Szúrában lévő áját át kellett értékelnie?

Igaz, az ő szemszögéből érthetően, nem várva meg a prófétai beszéd magyarázatát, már kereste s olvasta is diadalittasan hangosan:

– 2./234. Akiket Allah elszólít közületek, és feleségeket hagynak hátra, azoknak (az asszonyoknak) várniuk kell négy hónapot és tíz napot. – Majd folytatva egy következő ájával:

– 2./235. Nem róható fel bűnötökül, ha (még a várakozási időn belül) céloztok arra, hogy feleségül akarjátok kérni ezeket az asszonyokat, vagy ha magatokban rejtitek (kimondatlanul szándékotokat)... De ne állapodjatok meg velük titokban! Csupán olyasmit mondjatok nekik, ami illik! – akkor most mondd meg nekem – folytatta –, illendő volt ez a viselkedés?

– Egyrészről – kezdtem a válaszadást – ne ítélkezz addig, amíg nem tudod kivárni a Sugallat bizonyítással felérő magyarázatát. Másodszor, én is tudok keresni olyan áját, amely reád nézve terhelő kijelentést fogalmaz meg, de mégse teszem. Teszem ezt abból az okból kifolyólag, mert úgy látom, jelen pillanatban, ha mélységében nem is, de cáfolati szinten érdekel a Koránban leírtak. (Azért a kis ördög bennem is motoszkált, mert az énem valahogy azt sugallta, talán még nem tudja, hogy valami megérintette. És az idő nagy úr, amelyik vagy mellette, vagy pedig ellene fog egyszer majd dolgozni.)

De nézzük, meddig is tart a viselős anyák várakozási ideje, hogyan rendelkezik erről Allah.

A terhes s annak várakozási ideje addig tart, ameddig a gyermek születése meg nem történik, legyen ez a válás vagy a férj elhalálozása. Erről Al-Bukháríjj, Imám Muszlim, Imám Ahmed a prófétai beszédekben részletesen megemlékezik.

(Mi ismerjük meg Abú Dáwúd közlésében magától az érintettől, Sabiától.)

Egy a cselekményben érintett apa levelet írt Omár ibn Abdullah ibn al-Arqam al-Zuhrinak, megparancsolva, menjen Aszabia al-Aszlamiyához és kérdezze meg a prófétával történő beszélgetésről és döntésről, amikor ő tanácsot kért tőle. Omár annak módja szerint elment, kinek Aszabia elmondta, hogy ő Szád ibn Haula felesége volt. Ez a férfi részt vett a badri csatában, s a Búcsú Zarándoklat évében halt meg, amikor ő terhes volt. Nem sokkal a férje halála után megszült, s miután fölkelt a szülőágyról, szépítkezni kezdett a kérőknek. Bement hozzá Abú-Szanábil ibn Bakrnak, és azt mondta neki:

– Mi történt, hogy így felcicomázva látlak? Talán házasságra gondolsz? Allahra, nem házasodhatsz meg addig, amíg le nem töltöd a négy hónap és tíz napot! Ekkor Szabia így szólt:

– Mikor ezt mondta nekem, felkaptam ruhámat, és elmentem a prófétához, megkérdezve őt sorsomról. Ő azt mondta:

– Megengedett számomra a házasság, miután a gyermeket megszültem! – tehát megengedte nékem, ha én is úgy gondolom. (A történet érdekessége, hogy élt az első alkalommal és férjhez is ment az incidens után.)

Vagyis Imám Muszlim változata szerint (amit Al-Bukháríjj is röviden közölt), ami a Baqara Szúrában szereplő hosszabb várakozási időt illeti, az még akkor volt érvényben, amikor ez a vers nem lett kinyilatkoztatva a terhesek várakozási idejéről.

Ám ha nem ezzel az egyedi esettel találkozunk, akkor némi enyhítésként: Ha viselősek, akkor addig viseljétek a költségeiket, amíg a terhüket világra hozzák. Ha pedig szoptatnak nektek, akkor adjátok oda nekik a fizetségüket!

Tehát ne csak a válás idejéig gondoskodjunk róluk, még akkor sem, ha az a szülés ideje előtt letelik, hanem természetesen várjuk meg a gyermek világrahozatalát.

Ha pedig szoptatnak nektek, akkor adjátok oda nekik a fizetségüket! És illendő módon tanácskozzatok erről egymás között! Ám ha nehézség merül föl közöttetek, akkor egy másik nő szoptasson.

A mai értelemben eléggé szokatlan, hogy ez elvált nő szülés után anyagi ellenszolgáltatás fejében szoptassa gyermekét. (Bár a mai törvény úgy is fogalmazhatná, hogy gyermektartási díj fizetésére kötelezi a férjet.) Ugyanis az anya, amikor először megszoptatta közvetlen a szülés után újszülött gyermekét, akkor jogában áll egyezséget kötni a volt férjével vagy annak képviselőjével a szoptatási díjról. A legtöbb esetben dajka vagy bérszoptató által kialkudott összeg volt a meghatározó alap. Ilyenkor az anyát elsőbbségi jog illette meg, azonos összeg erejéig.

Nem beszélhetünk arról, hogy ne adj’ isten, ha a béranya irreális összeget állapítana meg, akkor mi is ehhez igazítanánk árainkat. Szándékosan írtam itt árról, ugyanis ebben az esetben a gyermekről, mint árucikkről, s nem mint emberi lényről beszélhetnénk. A folytatásban pedig: ája.

A nehézségről Imám Ahmed egy igen érdekes hagyománnyal ajándékozott meg bennünket, nem felejtetve el velünk Allah kijelentését:

– Bizony a nehézség után jön a könnyebbség... – nézzük, ismerjük meg mi is a cselekmény történetét.

Egy férfi bement a családjához, ám az ott tapasztalt szükség láttán visz-szafordult és kiment a szabadba. Ezt látva a felesége odament az őrlőhöz, amely üres volt, majd a sütőhöz, s így fohászkodott:

– Ó, Uram! Táplálj bennünket! – Ekkor körülnézett, s látta, hogy az edény tele van. Majd a kemencéhez ment, s azt is telve találta. Ezután visszatért a férje, s megkérdezte:

– Találtatok valamit? – És a felesége erre azt válaszolta:

– Igen! Az Urunktól! – aztán odament az őrlőhöz, és munkához látott.

Később az asszony megemlítette a vele történteket a prófétának, aki erre így szólt:

– Ha nem emelted volna fel (az őrlő karját), akkor az a Feltámadás Napjáig forgott volna!

Igen egyértelműen és bizonyíthatóan hangzik el, ahogy Allah a tudás és a hit világosságával vezérel bennünket a Korán megismeréséhez. Meghatározza a jót és a rosszat, behatárolva annak rangjait:

– Bárki – mondja – aki jó cselekedetekre szánja el magát, megjutalmazom teljes mértékkel, anélkül, hogy azt (a cselekedetet) megtenné!

– És ha azt meg is teszi, megjutalmazom tízszeresétől – hétszázszorosig! Aki pedig egy rossz cselekedetre hajlik, ám azt nem teszi meg, az teljes jutalmat érdemel!

(Abú Abd al-Rahmán Abdullah ibn Omár ibn al-Khattábtól ismerhetjük meg, egy fizikai értelemben vett sötétségből való megszabadulást a hit erejével.

Három ember úton volt, amikor utolérte őket a vihar, amely elől egy barlangban találtak menedéket. Igen ám, de a hegyről lecsúszott egy szikla, amely elzárta a kijáratot. Ekkor egy hang megszólalt:

– Semmi sem tud megmenteni benneteket ettől a kőtől, csak ha Allahhoz esedeztek néhány igaz tettetek érdemével!

Ekkor az egyikük így könyörgött:

– Uram, a szüleim nagyon idősek voltak, és én éjszaka a tejitalukat felajánlottam nekik, mielőtt azt gyermekeimnek vagy családom többi tagjának vittem volna!

Egy nap messze elkerültem, míg zöld fát kerestem – kezdte a történetét –, és nem értem haza, mielőtt szüleim lefeküdtek volna. Mire megfejtem, és vittem nekik az italukat, már aludtak és én nem akartam felzavarni őket. És nem akartam abból a gyermekeimnek és másoknak sem adni, mielőtt szüleim meg nem itták volna részüket. Így az edénnyel a kezemben kivártam a felébredésüket napkeltéig, mialatt gyermekeim a lábaimnál sírtak az éhségtől. Amikor pedig felébredtek, magukhoz vették italukat.

Uram! Ha ez a Te tetszésedet keresve tettem, akkor ments meg minket a ránk nehezedett veszélytől, amit ez a kő okoz!

Ekkor a kő egy kicsit elmozdult, de nem eléggé, hogy kiférjenek rajta.

Ezt látván a második elkezdett esedezni:

– Uram! Volt egy unokatestvérem, mind közül a legkedvesebb nekem, kit szenvedélyesebben szerettem, mint ahogy férfi nőt szerethet. Megpróbáltam elcsábítani, de neki semmi sem kellett tőlem. Mígnem egy nehéz időszakban, éhínség idején közelembe jött, s én százhúsz dinárt adtam neki, de azzal a feltétellel, hogy adja nekem magát. Beleegyezett, ám amikor a lábai közé ültem, szót emelt:

– Féld Allahot! És ne törd fel a pecsétet törvénytelenül!

Ekkor elmentem tőle, annak ellenére, hogy a legszenvedélyesebben szerethettem volna, és hagytam, hogy megtartsa a pénzt, amit neki adtam. Uram! Ha ezt a Te tetszésedet keresve tettem, akkor ments meg minket a ránk nehezedő veszélytől!

Erre a kő újra elmozdult, de nem eléggé, hogy kiférjenek rajta.

Ekkor a harmadik kezdett esedezni:

– Uram! Felfogadtam néhány munkást, és ki akartam fizetni őket, de az egyikük otthagyta, ami megillette őt. Befektettem azt egy üzletbe, mire az nagyon felvirágzott. Ám egy idő múlva visszajött a munkás és így szólt:

– Ó Allah szolgája, add ki a béremet!

Azt mondtam neki:

– Minden, amit látsz, a tiéd! A tevék, a marhák, a kecskék és a szolgák. – Erre azt mondta:

– Ne csapj be ó, Allah szolgája! – De én biztosítottam őt:

– Nem csaplak be! – Így ő mind elvitte, nem hagyva semmit sem. Uram! Ha ez a tetszésedet keresve tettem, akkor segíts ki minket nyomorúságunkból!

Ekkor a kő arrébb mozdult, és ők megszabadultak fogságukból.

(Imám Muszlim és al-Bukháríjj lejegyzésében is megtalálható.)