Al-Bukháríjj szerint ez az első szúra, amelyben az első szadzsda (olvasás közbeni leborulás) és a csillagok említve van. Idézi Abdullah-t:

– Ekkor Allah prófétája leborult, s vele a többiek, kivéve egy ember Umaya ibn Khalaf, aki vett egy maroknyi homokot, és arra hajtotta fejét. (Nem sokkal később, mivel társított, életét vesztette.)

As-Sábijj és mások szerint Allah esküszik „akármire”, amit teremtett, hogy a teremtményei nem esküdhetnek semmire Rajta kívül. (Ibn Abí Hátim)

Ad-Dahhák szerint:

– Amikor dobálják a sátánokat, akkor hullik le a csillag!

Mudzsáhid szerint: Akik magyarázták a csillag szúrát, azoknak más volt a véleményük, miszerint:

– A hajnalcsillagról szól az ája!

Bizonyára akik kutatják a Korán bölcsességeit, azoknak nem kis fejtörést okozott e hivatkozás, ugyanis kapásból idézhetik az 56-os Szúra 75-től 80-ig olvasottakat, miszerint:

Nem! Esküszöm a helyekre, ahol a csillagok elenyésznek!

Ha tudnátok, hogy milyen szörnyű eskü ez!

Bizony, ez nemes Korán,

(amelynek az eredetije) egy jól őrzött Írásban van,

amit csupán a megtisztítottak érinthetnek,

a Teremtmények Ura küldött le. – Ugyanakkor hivatkozásként hangzik:

– A tudomány már bebizonyította, hogy a szemünkkel látottakat (utalás az égen látható csillagokra) nem a valóságnak megfelelően érzékeljük, hanem csak annak fényét, mivel a több fényévre tőlünk elhelyezkedő gitestek akkorra már irányt változtattak.

És ő nem kénye-kedve szerint beszél. – Csak azokról tudósít – esküszik Ura –, amire parancsot kapott, egészében, hiánytalanul nem hozzáfűzve saját akaratából.

Imám Ahmed, Abdullah ibn Ámrú-ra hivatkozva:

– Mindent leírtam, amit Allah prófétájától hallottam, mert fejből szerettem volna (idézni) tudni. Voltak a Quraysból, akik szerettek volna ettől eltéríteni, kifogásolva:

– Te mindent leírsz, amit Mohammedtől hallasz? Ez egy ember, aki hangjában beszél! – utaltak itt a prófétára, kételyeiket megfogalmazva.

– Egy bizonyos idő után meg is lett az eredménye – folytatta Ámrú –, mert elbizonytalanodtam, leálltam az írással, mígnem fölkerestem a küldöttet, elmondtam kételyeimet.

– Írj! – válaszolta, megerősítve hitemben. – Írjál! Mert akinek a lelkem a kezében van, esküszöm, hogy nem jött ki belőlem, csak az igazság! (Abú Dáwúd is lejegyezte.)

Abú Hurayra Prófétai beszédében megerősít bennünket, idézve a küldöttet:

– Amit mondtam nektek, Allahtól van! Ez amiben nincs kétség (kételkedés szikrája), sem ferdeség!

Ugyancsak tőle: Allah prófétája azt mondta:

– Csak igazságot mondok! – Néhány társa tréfálva megjegyezte:

– Allah prófétája, te viccelsz velünk – élet dolgaira értve – és ez is igaz-ság része lenne?

– Csak igazságot mondok nektek! – erősítette meg.

(Bizonyára ismeretes az a közmondás: Minden viccnek megvan a maga valóságalapja.)

Amit az tanított neki, akinek ereje hatalmas és éles elméjű. „Dzú Mirra”

Ennél az ájánál meg kell hogy álljak, mert többen, számosan azt állítják, félrevezetve az olvasót, hogy magáról Allahról szólnak a következő (csodás jelek) sorok.

NEM! Nem és nem! Ki kell hangsúlyoznom, mindezek Gábrielre értendők! – vegyük mindjárt górcső alá a leírtakat:

És egyenesen állott a látóhatár legmagasán. 53./7. – ameddig a szem ellát.

Mudzsáhid és Ibn Abbasz azt mondta:

– Külseje kifogástalan, szemnek tetszetős, tehát Gábriel!

Abú Hurayra hozzáfűzi:

Szadaqát nem szabad adni, aki gazdag, erős és szemre tetszetős.

Ikrima szerint: Ahonnan jön a reggel.

Mudzsáhid: Ahonnan a nap felkel.

Qatáda: Ahonnan jön a nap fénye.

Folytathatnám a nevek felsorolását, de Ibn Abí Hátim, Abdullah ibn Maszoúdig, aki ekképpen jegyezte le:

– A próféta nem látta Gábriel képét, csak egyszer vagy kétszer. Ám ekkor megkérte az angyalt, hogy láthassa teljes valóságában. (Ne felejtsük el, hogy Gábriel nemcsak angyal, hanem ember képében is megjelent már a próféták előtt.) Kívánsága teljesült, s akkor beterítette az egész látóhatárt. (Elzárta= Faszadda al-Ufuq) Másodjára – jegyzi meg Maszoúd – amikor Iszra éjszakáján fölmentek a Mennyországba.

– ahogy Allah 600 szárnnyal megteremtette.

Érdekes, hogy az áját magyarázók különféleképpen tárják elénk megjelenésének helyszíneit. Vannak, aki az elsőt még a prófétasága kezdetére teszik, amikor az angyal eleinte több ízben is megerősítette (szólította):

– Mohammed! Te vagy az igaz, Allah prófétája, és én Gábriel vagyok. – S ezt megnyugtatásképpen többször is megismételte. Majd elérkezett a végleges láthatósága, ahogy Allah megteremtette 600 szárnnyal, amikor az első sugallatot közvetíti:

(96. Szúra. A vérrög.)

Hirdesd (Olvasd) Urad nevében, aki teremtett,

Vérrögből teremtette az embert.

Hirdesd! A te Urad a legnagylelkűbb… – másodjára pedig a Szidrat-ul-Muntaha (Krisztustövisfánál), vagyis az Iszra éjszakáján vált láthatóvá.

(Ne tévesszük össze a teljes valóságot a részlegessel.)

Imám Ahmed, Ibn Ábbásztól ránk maradt Prófétai beszédében:

– Mohammed megkérte Gábrielt, hogy láthassa teljes képében, de az kitért előle:

– Szólj, kérd Uradat, engedélyezze számodra!

A küldött kért s kapott, Ura igennel válaszolt. Gábriel tette, amit tett, és beborította a látóhatárt, melytől a küldött (méreteiben meglátva), nyomban elájult. Csak Gábriel hathatós segítségével – odament hozzá, és felfrissítette – tért magához.

Ensz ibn Málik részletesen kifejti: – Allah prófétája azt mondta nekem:

– Az Iszránál én ültem, amíg meg nem jött Gábriel. Kezét vállamra tette, mire fölálltam, és együtt mentünk egy fához, ahol egy fészekszerűbe ültünk, ki-ki a magáéba. Felemelkedtünk az égig, miközben ő elzárta a látóhatárt. Ha akkor akarom, képes lehettem volna megérinteni az eget! Ekkor kinyílt az ég egyik ajtaja, és én láttam a hatalmas fényt! Ekkor sugallta Gábriel, amit Allah akart, hogy sugallja nékem!

(Ez a magyarázat Imám Muszlimnál is megtalálható, bár erre többen inkább azt mondják: – Kicsit kétségbe vonható!)

Van az egésznek egy szomorú (társítók részéről) története is, amikor Utba ibn Abí Lahab hallva a próféta recitálását, mielőtt elindult volna Sámba, kijelentette:

– Tudjátok, én hitetlen vagyok arra, amit a próféta mondott! – idézve szavait:

Aztán közeledett és egyre közelebb jött…

– Én nem hiszek Gábrielben, hogy létezik! – Tette ezt nem tudva, hogy a vég számára is tartogat meglepetéseket. Hogy mi is volt az? – kérdezhetnénk.

Közvetlen kijelentése után a próféta társai elmondták Mohammednek, mit mondott Utba, aki erre így reagált:

– Allah küldeni fog hozzá a kutyáiból egyet! „Szajurszilu Allahu álejhi kelben min kilábihi!” – amely nem váratott sokáig, megerősítést nyerve társának, Habbar elbeszélése nyomán:

– Én velük voltam, amikor Sám felé közeledve elértük az-Zarqa földjét, ahol sok oroszlán található. Éjszaka odajött hozzánk egy, végigszagolgatva az alvók fejét, majd amikor Utbához ért, letépte azt.

A távolságot az íj és a húr közötti különbségként határozza meg a sugallat. Felismerhetőségként pedig Áisa, Abú Hurayra, Ibn Maszoúd, Abú Dzarr stb. mindannyian Gábrielt határozták meg.

– Hogy mi is volt mindez, megerősítést nyert más helyen is:

– Nem léphet be senki a Mennyországba addig, amíg Mohammed be nem megy oda!

– Nem hazudott az ő szíve! – állítják sokan, hozzátéve: – Ő a szívével látta kétszer!

Abú Szaleh és Asz-Szuddi szerint:

– A szívével s annak szemével. (Ez bizonyosabb, mint a szemével.)

Ensz, Ikrima és Al-Haszan a szemére esküszik.

Meg kell különböztetnünk, vagyis különbséget kell tennünk Gábriel és Allah láthatósága között. Van Prófétai beszéd, amely tisztán és érthetően kijelenti:

1. – A próféta nem láthatta Urát! – vagyis Teremtőjét.

2. Más, Áisára hivatkozva, miszerint bement hozzá egy Maszruq nevű ember megkérdezve tőle:

– Mohammed látta az Urát?

– Olyasmit mondtál, amitől a hajam az égnek áll! – Majd lassan recitálni kezdte a 18-as áját:

Ura legmagasabb jeleiből látott (egyet). – Tovább görgetve:

– Ne menj messzire, (mert) ő Gábriel! – Majd visszakérdezett: – Ki mondta neked, hogy Mohammed látta az Urát? – s választ sem várva folytatta:

– Vagy a próféta utalt arra, hogy ő láthatta volna? Vagy elhallgatta ezt a dolgot? Vagy tudja az öt dolgot, amit Allah mondott? – záporoztak kérdései.

– Allah tudja az Óra eljövetelét, és leküldi segítségét! (Az esőt.) Allah hatalmasabb annál, hogy hazugságot mondjon! – Végezetül:

– Csak Gábrielt látta valóság képében. Egyszer Szidrat-ul-Muntahánál és másodszor Ádzsiádnál, hatszáz szárnnyal, ahogyan beterítette a látóhatárt.

3. Ibn Abí Hátim megerősíti Allah láthatatlanságát:

Megkérdeztem a prófétát: – Láttad-e Uradat?

– A szívemmel láttam! – Majd recitálta az áját.

4. Imám Muszlim Abú Dzarrtól megerősít bennünket:

– Hogyan láthattam, hiszen Ő Fény! – mondta a küldött.

5. Mudzsáhidtől ismeretes az a „furcsa” Prófétai beszéd, aki föltett kérdésére:

– Láttad-e Uradat?

– Láttam egy folyót, és a folyó mögött egy hidzsábot, s mögötte Fényt! – válaszként közölt.

– Gábrielt másodszor, az Iszra éjszakáján valódi képében, ahogyan Allah megteremtette, hatszáz szárnnyal, tollaiból hulló drágakövekkel. (Al-Jaqut és ad-Durr.)

Al-Muntaha krisztustövis fájánál,

Imám Ahmed lejegyzésében, Ibn Maszoúd megkérdezte Aszimet a szárnyak számáról:

– 600 – mondták nagy sokára a küldött barátaiból néhányan. S a két szárny közötti távolság megegyezik a kelet és nyugat közötti különbséggel.

Ugyancsak Imám Ahmed egy másik rövidebb, de említésre méltó le-jegyzésében Maszruqtól:

Áisánál voltam, és megkérdeztem tőle:

– Nem Allah mondja a Koránban, hogy ő, Mohammed nyilvánvalóan látta Őt a világos „al-Mubin= világosan kivehető” láthatáron? – Majd először a 81. Szúra 23-as áját idézte:

– Látta őt a világos látóhatáron. – Majd a 13-as áját:

– És látta őt ismét lejönni. – Áisa válasza:

– Én voltam abból a népből az első, aki megkérdezte arról a dologról, amely Gábrielről szólt:

– És a próféta nem látta, csak kétszer, ahogy Allah megteremtette, ki-töltve az ég és a föld közötti teret.

53./14. Al-Muntahá krisztustövis fájánál,

(akkor), amikor beborította a krisztustövisfát az, ami beborította. – Abú Dzsáfár erre azt mondta:

Amikor a próféta az Iszra éjszakáján a krisztustövisfához ért, mondták neki:

– Ez a Szidrat-ul-Muntaha! – Mire beborította azt Allah fénye s az angyalok úgy, ahogyan a varjak, amikor a fára akarnak szállni. – Majd bíztatta:

– Kérj! – S ő kért három dolgot.

Mudzsáhid még hozzáfűzi:

– A krisztustövisfa ágai három drágakővel van kirakva: Lua-Lua (gyöngyszem), Jákut és Zabardzseddel. Allah prófétája látta ezt, sőt az Órát is a szívével – vagyis rákérdeztek:

– Mi borította ezt a fát?

Láttam, beborította egy aranytakaró, és láttam minden egyes levelén azt, aki fohászkodik Allahhoz!

– sem jobbra, sem pedig balra, bizonyítva szilárdságát, engedelmességét. (Nem kért többet, mint ami adatott neki:

1. Napi ötszöri imát.

2. Baqara Szúra befejező részét. „Allah nem terhel meg senkit súlyo-sabb teherrel, mint aminek az elviselésére képes. Mindenkinek az lesz majdan az őt megillető része, amit szerzett, s az lesz a számláján, amit magának szerzett. Urunk! Ne sújts minket, ha feledékenyek voltunk vagy hibáztunk! Urunk! Ne tégy reánk olyan súlyos terhet, mint amelyet azokra tettél, akik mielőttünk éltek! Urunk! Ne terhelj meg olyasvalamivel, amire elégtelen a mi erőnk! Légy velünk elnéző, bocsáss meg és Irgalmazz nekünk! Te vagy a mi Gyámolítónk. Segíts minket a hitetlen nép ellen!”

3. Megbocsátást kérni azok számára, akik nem társítottak Mellé senkit.

– Teremtése hatalmasságából Gábrielt mint teremtményt.

(Amikor az ája magyarázatát befejeztem, önkéntelenül is a szekrényem polcai felé vetettem tekintetemet, érezve, hogy ott ehhez a témához kapcsolható anyagom van elrejtve Szoboszlai Endre csillagász-ismeretterjesztő, újságíró tollából. Egyrészről szorosan a csillagászat – utalás a Szúra kezdetére –, másrészről a hozzá kapcsolható imaidő meghatározása végett. És láss csodát, megtaláltam (Jemen iszlám csillagászatának története, Föld és ég, 1990/8. c. alatt), amit most nagy örömmel osztok meg önökkel:

– Tudnunk kell, hogy az európai tudományos szellemet a VIII–XV. századi iszlám világ messze felülmúlta. Ahová az iszlám eljutott, mindenhol egyetemeket, iskolákat, fordítóirodákat, botanikus kerteket, fürdőket és természetesen csillagvizsgálókat létesített. Mivel a kor tudományos nyelve az arab volt. Fejlett volt még emellett a matematika, kémia, az orvos- és gyógynövénytan, valamint a csillagászat. Adózzunk hát e kissé elhanyagolt tudománytörténeti terület emlékének ezzel az írással, ezen belül is a jemeni csillagászat egy kisebb szeletének bemutatásával.

Először is az iszlám vallás szokásai miatt több mindenre volt szükség, amit csak a csillagászatban jártas emberek tudtak megadni. Megjegyzem: Ezért támogatta az égbolt kémlelőit a muszlim vallás. De melyek is voltak ezek a követelmények? – kérdezhetjük jogosan. Egyértelmű, hogy a hódító háborúk és a kereskedelem miatt jó térképekre volt szükség, a napi ötszöri imádkozás időpontjai, s főleg a mekkai imairány pontosan kijelölése és meghatározása végett. A Hold fázisváltozásain alapuló naptár kidolgozása és a ramadán (böjti) hónap előrejelzése volt a fő feladat. (Az ún. Hidzsra időszámítás a Gergely-naptár szerint 622. július 16-án kezdődik, ekkor volt Mohammed próféta (570–632) Mekkából Medinába való menekülése.) Sikeresen tevékenykedtek az iszlám tudósok a precesszió periódusának, valamint a Föld kerülete kiszámításának terén is. Megjegyzem: Kommentálták, de főleg kritizálták Ptolemaiosz rendszerét, bár a kopernikuszi heliocentrikus világtérképig nem jutottak el.

Ezzel a kis bevezetéssel eljutottunk Jemen iszlám csillagászatához, amely Al-Hamdáni (X. század vége) iskolája fémjelzett. Ő zidzseket (táblázatokat) készített, amelyeket a XIII. századig használtak a jemeni csillagászok. Munkái közül az utókornak megmaradt a tudományos számításon alapuló csillagászatról szóló anyaga, mely hasonlóságot mutat az iraki abbaszida csillagászok kézikönyvével.

A másik, Ibn Szuráqa nevével fémjelzett iskola, az iszlám szent földrajzát dolgozta ki, melynek természetesen Mekka volt a „világ közepe”. Ibn Szuráqa munkái ugyan elvesztek, de a későbbi tudósok annyit hivatkoztak rá, hogy ezért közvetve megmaradt tevékenységének lényege. E tudós sok városra megadta a Qibla „mekkai imairányt”, miután e városok földrajzi helyzetét megállapította. (Magyarország és azon belül Budapest a 245-ös jelzésen található, megkönnyítve ezzel a fohászkodó helyzetét.) A Qiblát az északi iránytól kiindulva, az északi irányt pedig a Sarkcsillag segítségével adta meg. Munkásságának eredményeit a későbbi tudósok is átvették, pl. Jákút, Al-Kazvini, valamint Ibn-Várdi csillagászok.

Nagyjaink közé sorolhatjuk még (I. Raszulid szultánok dinasztiája idején „Al-Muzzafar szultán által támogatott”) Al-Fáriszi és Al-Kawási csillagászok tevékenységét. Az előbbi egy táblázatot készített Jemenre, amely egy iraki XII. században készült táblázaton (zidzs) alapult. Utóbbi, úgyszintén készített egy táblázatot Ádenre és Taizzra, az Egyiptomban végzett megfigyelései alapján.

De Al-Asraf szultán is 1295 körül tanulmányt készíttetett az asztrolábiumról (korábbi andalúziai és egyiptomi munkák felhasználásával), és a napórákról. A tanulmány kézirataiból egyet ma is őriznek a New York-i Metropolitan Múzeumban. (Al-Asraf a mágneses iránytűről, mint műszerről tanulmányt írt, amely a legkorábbi arab írás, ami ebben a témában az utókorra fönnmaradt.)

Összegezhetjük, hogy a jemeni népi csillagászat főleg az időmérés miatt ismerte meg az égboltot. Nappal az árnyék hosszából, éjszaka pedig a Hold segítségével mérték a pontos időt.)

1. Először ismerjük meg, ki is az említett al-Lát.

At-Taifban volt egy fehér szikla, rajta vésetek. (Kőből faragott bálvány) Sőt egy függönnyel borított ház, magasztalt udvarral, amely a Thaqif törzshöz tartozott. Ők ezzel büszkélkedtek a Qurayson kívüli araboknak.

Ibn Dzserír erre azt mondta:

– Ezt a nevet Allah nevéből származtatták, mondva: al-Lát nőnemű!

Ibn Ábbász és Mudzsáhid másképpen említi, miszerint:

– Volt egy férfi még a hitetlenség korában, aki útjai alkalmával mindig erre zarándokolt, egészen haláláig. Nos, őt hívták al-Látnak, s idők folyamán hozzá imádkoztak az emberek.

Imám Muszlim és Al-Bukháríjj embernek tartották, nevét pedig Ibn Ibrahimnak.

– Al-Lát a thaqif törzsnek volt, at-aifban a szentsége, amelyre Banú Muátib törzs vigyázott. Hozzájuk a próféta Al-Mudzsira ibn Suába és Abú Szufyán Szakhar ibn Harbot küldte lerombolás végett. Később helyére mecsetet építettek.

Egyesek szerint Ali ibn Abí Tálibot küldte el a próféta leromboltatni.

(Több szentély is létezett még, mint a jemeni Kába [néven ismert], amelyet Dzserír ibn Abdullah al-Badzsali rombolt le a küldött parancsára. Sőt a Himjer és a Jemen törzsnek Szannában létezett háza, amelynek „Rijám= Kegyhely volt a neve, állították róla, hogy ebben egy fekete kutya tartózkodik, ami lerombolásakor bebizonyosodott, vele és az épülettel egyszerre végeztek.)

2. Ezzel elérkeztünk a második: al-Uzzához. (Banú-Kinána törzs ma-gasztalási helye.)

Ibn Dzserír szerint al-Uzzá az arab nyelvben a gazdagság és a magasztalásból eredendő (való) szó kifejezése, mely az al-Aziz szóból származik. A szentély (ugyebár erről van szó) Mekka és Táif között volt található, mely igen kedvelt s áldott volt a Qurays törzs berkein belül is. Mindez magában foglalt egy fát, amelyet függönnyel vontak körbe, s fölé építményt emeltek.

An-Niszáij történettel emlékezik, miszerint Abí Waqqász apja azt mondta:

– Esküdtem al-Látra és al-Uzzára, amikor barátaim megszóltak érte:

– Csúnya, amit mondtál! – Majd elmentem a prófétához, ki megerősítette az elhangzottakat, mondva:

– Mondd! Nincs más Isten, csak Allah, nincs Neki társa, Övé a királyság, Neki jár a hála és Ő mindenre képes. – Így folytatta:

– Fújj a bal oldalad felé hármat, és kérj segítséget (Teremtődtől) a megkövezendő sátán ellen, s többet ne tégy ilyet!

Al-Bukháríjj és Áisa lejegyezték, hogy az arab szigeten belül más istenségeket is imádtak, magasztaltak ezen kívül. Sőt áldozati állatokat is felajánlottak.

A próféta Khalid ibn Walidot küldte al-Uzzához, hogy rombolja le, aki miután teljesítette, odaszólt:

– Uzzá! Hitetlen vagyok veled szemben! Nincs dicsőséged! Én Tudóm (Teremtőm) megrótt téged.

An-Naszáíjj szerint:

– Amikor Mohammed megnyitotta Mekkát, elküldte ibn Walidot egy pálmához, ahol al-Uzzá volt található, amit ő lerombolt. Mikor visszatért, beszámolt róla:

– Leromboltam! – De a küldött visszaküldte, mondván:

Visszament, bár akadt némi nehézsége, ugyanis a szentély őrei akkorra összegyűltek, mindent megpróbálva, hogy megakadályozzák cselekedetében. Nagy csodálkozására látott (talált) a szentélynél egy meztelen nőt, aki hosszú hajára port szórva jajgatott. Ám Khalid neki sem kegyelmezett, kardját belédöfve megölte. Majd amikor visszatért, beszámolt a küldöttnek, aki megjegyezte:

– Ő volt Uzzá! Az a nő al-Uzzá!

3. És a másikról: Manátról, a harmadikról?

Manát Mekka és Medina között, Musalell helyénél volt található.

Ezt három törzs magasztalta, a Khauzaá, az al-Ausz és az al-Khazradzs. A hitetlenség korában (a Kába helyett) ide jártak zarándokolni, imádni bálványukat.

Ibn Iszháq szerint: al-Manat, az al-Ausz és az al-Khazradzs törzsnek volt a bálványa, akik hittek benne, Jatrib népéből. (Ez a tengerparton volt található.) Hozzá Abú Szufyán Szakhr ibn Harbot küldte el a próféta, aki lerombolta.

– Igazságtalan két teremtmény között még akkor is, ha egyikőjük ezt, másikuk pedig azt kapná.

Ezek nevek csupán, amellyel ti és atyáitok neveztétek el őket, amire nézvést nem küldött le Allah semmiféle bizonyítékot. Vélekedéseket követnek csupán és lelkük kényét, holott eljött hozzájuk Uruktól az útmutatás.

– nem mindenki azt a jót kapja meg, amit kíván!

Ám Allahé a végső és az első. – Szándékai szerint, kimondva: Legyen és az lészen.

– Az angyalok jogát említi, miközben sugallatával figyelmezteti a teremtményeit:

– Ti azt hiszitek, hogy ezek a szobrok megbocsátást kérhetnek számotokra Allahtól? Allah nem igazolta s nem engedélyezte, hogy imádjátok ezeket! – szólt a küldött.

– Tették a hitetlenek, elfeledve, hogy Ő sokkal Hatalmasabb ennél. Képzeletük szülötteként Allahhoz kapcsolták azokat, akik nem mások, mint rabszolgák. Bizonyítékkal nem rendelkezve megszólíttattak:

– Látták-e őket, amikor teremtette? – Mert mi leírjuk s majdan megkérdezzük őket!

Vigyázzatok a vélekedéssel, mert a vélekedés a leghazugabb beszéd! (Al-Bukháríjj)

Nincs nekik erről tudomásuk. Vélekedéseket követnek csupán. A vélekedés azonban nem segít hozzá az igazsághoz.

A hívők anyja Áisa megjegyzi:

– Allah prófétája azt mondta: Az e világ annak a háza, akinek nincs háza, és annak vagyona, akinek nincs vagyona, és csak az gyűjt, akinek nincs esze!

Napjaink sokat idézett fohászaként idézik nagyjaink:

– Urunk! Ne legyen az e világ a legnagyobb gondunk és elérhető tudásunk!

Ezek a kis vétségek, ahogy Abú Hurayra a prófétára hivatkozva mondta:

– Allah leírta Ádám fiának szerencséjét a paráználkodásnál, amelyet biztosan elért. De melyek ezek? – kérdezhetnénk. Szem a látással, száj a beszéddel, a lélek, amit kíván, a nemi szerv hazudtolja ezt, vagy elhiszi! (Addig, amíg mindez meg nem történik, addig vétség, ha pedig megtörtént, bűn.)

Ibn Dzserír, Ibn Maszoúdtól:

– A szemnek paráználkodása a látás, az ajkak paráználkodása a beszéd, a lábak paráználkodása a menés és a nemi szerv, ha előrébb ment „taqaddam” megteszi, akkor paráználkodó. (És ha nem, akkor ő kevésbé (kis) vétkes.)

(Ugyancsak ő: Aki lop, csal, alkoholt iszik, s megbánja…)

Ibn Lubába at-Táyfíjj majdnem ugyanazt ismétli (csók, kacsintás, érintés stb.), annyi különbséggel, hogy a nemi érintkezés utáni kötelező fürdés elhagyását paráználkodásnak nevezi.

Ibn Ábbász erről az ájáról azt mondta:

– Az a férfi, aki e hitvány cselekedetet megteszi, és őszinte megbánással visszatér, annak Ura megbocsát. – Majd folytatva tovább:

– Mindaz, ami az e világi élet Allah határa és törvénye között van „Hadd dunya wahad al-Akhira”, és imával letöröltetik, azok kis vétkek.

Amikor létrehozott benneteket földből, és amikor még magzatok voltatok az anyátok méhében... – meghagyva az angyalnak gondoskodásként (Makhul Prófétai beszédében) – kiesett közülünk, aki kiesett (kilökődött = faszaqata minna man szaqat), és mi megmaradtunk. Utána csecsemők lettünk, és meghalt közülünk, aki meghalt (feheleke minna men helek), és mi megmaradtunk. Aztán ifjak lettünk, megerősödtünk, és meghalt közülünk, aki meghalt, de mi megmaradtunk. Utána öregek lettünk, apa nélkül, aztán mire várunk? (Ki ne tudná? – okoskodom kishitűen –, az Üdvösségre!)

Allah senkinek nem adott engedélyt arra, s ezt be is tartatta, hogy hozzá hasonlítsanak bárkit is. A határ utat szab mindannyiunknak, hogy különbséget tegyünk, mi teremtmények és Teremtőnk között.

Imám Muszlim, Mohammed ibn Ámru ibn Átától jegyezte le az ája folytatásáról: Ne nyilvánítsátok magatokat tisztának… – nem éppen kellemes perceit, mint szenvedő félnek:

– Kislányomnak születésekor a Barra = tiszta nevet adtam, amit meghallva Zeynab bint Abí Szalama (a küldött felesége) rám szólt:

– Nem tudod, hogy Allah prófétája tiltotta ezt a nevet, mert ez (Allah) egy tulajdonság(a)? Engemet is Barrának hívtak – folytatta.

A történethez tartozik, hogy rögtön az incidens után (az örömapa) elment a küldötthöz, megkérdezve:

– Milyen nevet adjunk neki?

– Nevezzétek Zeynabnak! – volt a válasz.

Imám Ahmed, Abú Bakara apja azt mondta:

– Ha egy férfit Allah prófétájánál (hibátlannak) dicsértek, ő azonnal rájuk förmedt:

– Mit tesztek? Ezzel többször elvágtátok a barátotok nyakát. – Majd:

– Ha valaki dicsérni akarja, akkor inkább mondja azt:

– Vélem a barátomat annak vagy ennek. De jobb, ha:

– Ő Allahhoz imádkozik, mert szereti Teremtőjét. (Az Ő útján jár.)

Imám Muszlim Prófétai beszédében részletesen kifejti:

– Egy férfi Othmánhoz ment, és a szemébe dicsérni kezdte. Meghallotta ezt al-Miqdad ibn Al-Aszwad, rögtön felkapott egy marék homokot, és a dicsérő arcára szórta, mondván:

– Ha dicsérő emberekkel találkoztok, szórjatok homokot az arcukra!

– kicsit követve Allah parancsait, majd abbahagyva annak tanításait – aki keveset ad és fukarkodik?

Vajon az ő birtokában lenne a rejtett dolgok tudása, úgyhogy ő lát?

Olyan ő, mondja Ikrima: Mint azok, akik kutat ásnak szorgalmasan, és közben azzal győzködik egymást:

– „Ekdeiná” Elfáradtunk! Hagyjuk abba az ásást!

Annak, aki visszafogta a kezét, és nem akar költeni, sem segíteni másokon, talán tudása van arról, hogy a kezében lévő „dolog”, egyszer el fog fogyni? Tudja-e előre, hogy annak fogyásáról, nem pedig gyarapodásáról kapott tudást? S ezt biztosnak látja? Mert a „dolog” (cselekedet) nem ilyen, aki a szadaqától, a jó cselekedetektől, fösvénységből és kapzsiságból visszafogja a kezét, az elveszett. Allah Prófétai beszéde figyelmeztetésként hangzik:

– Költekezz, és ne félj a Trón birtokosától, Ő nem fog megrövidíteni téged!

– aki engedelmesen átadta parancsait?

63./37. És Ábrahámén, aki híven teljesítette a parancsot, – Allah imámként tette Ábrahámot az emberek számára, mivel tudta, minden tiltott dolgot távol tartat, cselekedeteiben példakép, barátja lesz az embereknek. Allah Könyvében megemlíti:

– Azután sugalltuk néked (Mohammed): kövesd Ábrahám Prófétai beszédét, mert ő nem volt a társítók között!

Ibn Abí Hátim lejegyzi, amikor Abú Umáma azt mondta:

– Recitálta Allah prófétája, és amikor odaért, hogy Ábrahám, aki híven teljesítette… – megkérdezte tőlem:

– Tudod mi az, amit híven teljesített?

– Nem! – válaszoltam.

– Ádám fia! – idézte teremtőjét. – Hajts végre nekem négy rakátot a nap elejétől, és Én megóvlak a végén! (At-Tírmidzíjj is lejegyezte.)

Ibn Abí Hátim szerint a küldött így szólt társaihoz:

– Mondjam-e nektek, miért nevezte Allah Ábrahámot annak, aki híven teljesítette parancsait?

– Igen! – válaszoltuk.

– Mert ő, amikor fölkelt vagy lefeküdt azt mondta:

– Szubhána Allah hina tumszun wahina tuszbihun…!

As-Sáfiíjj ebből az ájából arra következtetett, hogy a Korán nem érkezik „haszanátként” a halotthoz a halála után, mert az nem az ő cselekedete.

– A próféta sem kérte népét – idézett –, és nem utalt rá egy esetben sem, mert ha így lett volna – folytatta tovább –, akkor már a többi próféta is megtette (alkalmazta) volna előttünk! De a fohászkodás és a szadaqa eléri őket.

Imám Muszlim Abú Hurayrára utalva lejegyzi:

– Az ember, amikor meghal, cselekedetei megállnak, kivéve három dolgot!

1. Ha egy jámbor fiú fohászkodik érte.

2. Folyamatos szadaqa. (Ha valamit ültetsz, és az hasznot hoz a többieknek.)

3. A tudomány „Írása”, amely hasznossá válik a társadalom számára.

Al-Bukháríjj szerint:

– Akik hívtak a jó útra, azoknak annyi lesz a fizetségük, mint azoknak, akik követték ezt az utat, miközben fizetségükből nem fog hiányozni semmi sem.

– Erre mondja Muádz ibn Dzsebel, Banú Audnak:

– Én vagyok a küldöttje Allah prófétájának, és tudjátok meg, hogy Allahhal való találkozás, vagy a Pokolban, vagy pedig a Mennyországban lesz! (Ibn Abí Hátim Prófétai beszédéből.)

Abú Hurayra kissé ironikusan fejti ki:

– Gondolkozzatok el a teremtésen, de Allahotökön ne! Mert a gondolat nem képes magába foglalni, sem pedig átfogni Őt.

Al-Bukháríjj szerint:

– Amikor jön a sátán valakihez és megkérdezi tőle:

– Ki teremtette ezt vagy azt? S teszi ezt addig, amíg (végezetül) rá nem kérdez:

– Ki teremtette Uradat?

Ha valamelyikőtöket elér ilyesmi (bárkivel ez megesik), térjen vissza Allahhoz, kérve segítségét a megkövezendő sátán ellen!

(A szunnán belül ismeretes [elterjedt] egy Prófétai beszéd, amely fölszólít:

– Gondolkozzatok el Allah teremtéseiben, és ne gondolkozzatok Allah teremtésében! Mert Allah teremtette az angyalokat, amelynek fülcimpája és válla között akkora a távolság, mint 300 évnyi járás.)

– (itt a Sziriuszt „Mirzem al-Dzsauza”, mint égő csillagot említ, emlékeztetve arra az arab népcsoportra, amely hozzá imádkozott, Teremtőjük helyett.

– Miután felfordította városaikat, kőzáport zúdított rájuk, mígnem elpusztultak mindannyian.

Qatáda szerint 400000 ember tartózkodott ezekben az építményekben. (Ámbár a számszerűségét furcsa Prófétai beszédként tartják számon.)

Imám Ahmed a prófétára hagyatkozva, Prófétai beszédében hozzáfűzi:

– Óvakodjatok a veszélyes bűnöktől, mert ezek olyanok, mint az a nép, amely leereszkedett egy völgybe, hozva egy fadarabot és megsütötték mellette a kenyerüket. És ez az óra – majd a két egymás mellett lévő ujját felmutatva (V alakot formálva) – közel van!

– rója meg a társítókat:

– Ti halljátok a Korán igazságait, mégis kétségbe vonjátok bizonyítékait.