Maga a szúra több fejezetre bontható.

Első része: táplálkozásszabályozó rendelkezések, a rituális mosakodás, a képmutatók és a zsidók. Azon belül az igazságtalanul megölt ember büntetéséért járó megváltás, és nem utolsósorban a zarándoklattal járó tilalmak.

Mindmáig, talán, hogy azt mondjam, az iszlám vallásban azt az egyet tartják az emberek a legjobb kinyilatkoztatásnak, hogy az alkoholt megtiltotta az Isten. Bár kétségeik úgymond vannak efelől is, hivatkozva Jézusra, ugyanis ő a vizet borrá változtatta. (Elfelejtik egyesek, hogy a vízben lehet mosdani vagy főzni is.)

Az eddigiektől eltérően nézzük, mit is mond erről az Isten.

– Ó, ti akik hisztek! Bizony a bor, a szerencsejáték, az áldozati kövek és a sorshúzás nyíllal a sátán művének szennye...

A sátán a bor és a szerencsejáték által csupán ellenségeskedést és gyűlöltséget akar szítani közöttetek… 5./91–92.

Magáról az alkoholról több helyen eltérően van kinyilatkoztatva, az első enyhétől, az utolsó tiltásig.

1. Mikor Mohammed Medinába jött, az emberek bort ittak és szerencsejátékot űztek, ekkor az Isten kinyilatkozta nekik:

2. Kérdezni fognak téged a borról és a szerencsejátékról. Mondd! E kettőben nagy bűn van, s haszon az emberek számára … Az emberek azt mondták: E kettő nem tiltatott meg a számunkra, s újra itták a bort.

3. Mígnem egy napon egy Mekkából kivonuló ember, aki az imát vezette (naplementi) hibát követett el a recitálás alkalmával. Allah még súlyosabban ítélte el az ivászatot:

– Ó, ti, akik hisztek! Ne közelítsetek az imához, ha részegek vagytok, míg nem tudjátok, mit mondtok...

4. Az előbbi eset után újra ittak, s ekkor dőlt el, de megjegyzem még nem véglegesen, az ivás tilalma. Egy ember másnaposan jött a mecsetbe, s erre nyilatkoztatott ki a 5./91 -es Ája.

Ezek után fölgyorsult a bor alkoholként való betiltása.

Nézzünk egy Prófétai beszédet, miképpen zajlott le ennek elvetése. Mohammed kijelentette:

– Ó, emberek! Kinyilatkoztatott a bor tilalma. Ez öt dologból lehet: szőlő, datolya, méz, búza és árpa. A bor az, ami az agyat elbódítja. Magát a bor forgalmazóját, annak ivóját, eladóját, vevőjét, préselőjét (sőt aki azt kéri), akinek szállítják és akinek haszna van belőle, még az is meg lesz átkozva.

Mikor a kinyilatkoztatás megtörtént, Mohammed a mecsetben volt, s a lábát fölhúzva ült, s kis idő múlva megszólalt:

– Akinél ebből a borból van, az hozza el! – Erre mindenki hordani kezdte. Mivel a hírt adták tovább, mondogatták:

– Nálam egy tömlőnyi van, nálam egy hordónyi… stb. A Próféta összegyűjtötte, s a végén kiment Abu Bakr és Omár vállára támaszkodva. Majd kést kért, és kiszúrta a tömlőket. Voltak, akik az mondták:

– Ebben a tömlőben haszon van.

– Igen! – mondta –, de én ám ezt Allah miatti haragomból teszem, mivel Ő a haragvását leli.

Egy alkalommal egy férfi Haybarból bort hozott Medinába, hogy azt eladja. Itt találkozott vele egy muszlim férfi, aki figyelmeztette:

– Ó, te! A bor megtiltatott! – Az letette, és elment a Prófétához, akihez így szólt:

– Ó, Allah küldötte! Tudomásomra jutott, hogy a bor tilalmas. Visszaadhatom annak, akitől vettem?

Mondta:

– Nem használ a visszaadása!

– Igen, de odaadhatom-e valakinek, aki kárpótolni fog engem, ugyanis amit árulok, az egy árvának a javai.

– Nem adhatod! De mi kárpótolni fogjuk az árvát (Bahrayn javaiból.)

A tiltások után nézzük meg, hogy is oszlik meg a büntetés mértéke.

Aki erjesztett italt iszik, annak az imája 40 napig szennyes lett. De ha megbánja, akkor Allah kiengesztelődve fordul el. De aki kiskorút kínál alkohollal, aki nem ismeri a tiltást, az a tűzbe fog kerülni. Maga a feloldás még él ebben a Szúrában, ugyanis a Próféta ezt mondja:

– Nem tekinthető bűnnek azokkal szemben, akik hisznek és jó tetteket cselekednek… 5./93.

[Álljon itt egy nagyon szigorú apa, aki később Khalifa lett, hallva Mohammedtől Isten kinyilatkoztatását. (Bár ez a végleges eltiltás után történt. Omár Khalifáról szól a történet.)

Mikor megtudta, hogy fia, aki Egyiptomban volt mint vezető (az egyiptomi helytartó mondta el az apának) illuminált állapotba került, parancsára hazavitte és a büntetésért járó 40 korbácsütés helyett 80-at veretett a fia hátára. Még azt sem engedte meg, hogy ő részletekben kapja mindezt.]

A mai magyar szemlélet szerint az alkoholisták nem mások, mint betegek, és úgy is kell őket kezelni. Ám az állam nem csekély bevételt könyvelhet el az ő költekezéseikből, amely meghaladja az évi l7o milliárd forintot. Példátlan hazugságokat találnak ki arra, hogy a részükről legalizált alkoholgyártást kedvező színben tudják feltüntetni, nem törődve az emberekkel, akik miattuk lettek nyomorba döntve. Miattuk az ország megítélése a világ szemében katasztrofális. Sőt nemegyszer a televízió még dicsekedő számban mutatja a friss statisztikai adatok halmazait, hogy a világ élvonalában milyen előkelő helyet foglalunk el a tömény szesz fogyasztásában (második). Háromszázezer alkoholista él hazánkban, csak akik állandó gyógykezelésre szorulnak. De ez még nem végleges adat, ugyanis hol vannak a többiek, akik nem jelentkeznek a kórházakban vagy gondozási intézményekben. Valószínű elfelejtették, egy országnak a gazdasági értékét nem a betegei alapján ítélik meg. Talán nem is kell nagyon keresnünk a közelünkben olyat, aki az alkohol hatására vált bűnözővé, vagy tette tönkre a családi életét.

Nem egy családnak rettegéssé vált az élete, a számtalan gyilkosságról nem is beszélve.

Ha a Zarándoklat szertartásait elvégeztétek, akkor vadásszatok tetszésetek szerint…

Ez az Ája az iszlám előtti korban a beduin szokásokat írja le. Ugyanis hazafelé menetben, mikor már elvégezték ősi szertartásaikat, a Mekkában található fa törzséből amulettet készítettek maguknak, bízva abban, hogy így biztonságban hazaérhetnek ők maguk és a tevéjük utazásaik során.

Elhangzik még itt a vers folytatásaként:

– Ne indítson benneteket túlkapások elkövetésére (bizonyos) emberek iránti gyűlöletetek, mivelhogy távol tartottak benneteket a Szent Mecsettől.

Itt még nem arról van szó, hogy a zsidókat ki kell tiltani Mekkából (a hidzsra után 9 évvel történt a végleges kitiltás), hanem a meghiúsult zarándoklat miatt ne toroljanak meg semmit. Maga a tiltás így folytatódik:

– Tilalmas néktek (az áldozati hús közül) az, amit az áldozati kövön vágtak le…

Az áldozati kőre való utalás egy régi zsidó szokást tilt meg, ugyanis az egyenlő volt a társítással. A nasub oltár gyanánt szolgált, amelyre rácsorgatták az áldozati állat vérét, így jelképezve Istennel való szerződés megújítását. Mózes 35 /14 hivatkozva.

Nagyon egyértelműen nyilatkozik itt ki Isten, mikor az mondja:

Mondd! A hitetlenek ezen a napon föladták a reményt, hogy árthatnak a vallásotoknak.

Maga a tiltás bármely dolognak a tagadása, ami részükről fölért egy bizonyítással. Ugyanis mikor megtiltották a zarándoklatot, akkor ők föladtak minden reményt (quraysiták).

Ne féljetek tőlük, de féljetek engem!

Ez egy csodálatos dolog magának a folytatásnak, mondhatnám a korona föltevésének ez előszava.

Ettől a pillanattól kezdve néven lett szólítva maga a vallás, mint iszlám és maga a fogadalom, mivel Isten kiválasztottá tette a muszlimokat minden más néppel vagy vallással szemben.

5./7. Maga a megerősítés így folytatódik:

Emlékezzetek meg a kegyelemről, amelyet Allah irántatok tanúsított, és az egyezséget, amit veletek kötött! (Ami azóta sem változott!)

Ez az Ája azért jött le, mert a zsidók elkezdték gúnyolni Mohammedet:

– Nem jött hozzád, sem örömhírhozó, sem intő? – Mi van, elhagyott téged az Urad? – Ugyanis 3 évig szünetelt a kinyilatkoztatás. Bár erről a Korán úgy mondja: alá fitratin miná-r-raszúli, azaz megszakadás, elnyúlás, pihenés.

Erre mondják azt, hogy barbárok, pedig nem ismerik a folytatást, igaz, nem is ismerhetik, ugyanis az, akinek az volna a dolga, hogy ezt magyarázza, csak a büntetést mint egyénre szabott rosszat híreszteli.

Mi azért ismerjük csak meg a teljes igazságot, ne féljünk attól, mondjuk el bátran másoknak is.

Volt már róla szó, nem akkor kell megbánni, amit elkövettünk, mikor a büntetéshez már minden adva van, hanem még előtte. De azt teljes szívből. Magának a büntetésnek nézzük a folytatását, s benne azt, amit mint Kinyilatkoztatást nem tartott be az Írás népe.

A jog nagyon aprólékosan foglalkozik azzal, hogy mit is kell értenünk a megtorlás alatt.

A Tórában előíratott a zsidóknak, hogy tartsák be a törvényeket, azaz (életet) lelket megölhetik egy másik lélekért stb. (Ők ahelyett, hogy betartották volna, megtagadták). Talán emlékezünk arra, mikor Jézus nem engedte, hogy a parázna nőt megkövezzék. (Az vessen rá követ először, akinek nincs semmi bűne – kb. ez az értelme. Ő tudta, hogy az meg fog térni Isten akaratából.) De van olyan eset, amikor nem szabad eltérni az Isten akaratától. Volt, hogy csak botozást, amit ők találtak ki, azt használtak. (Az izraeli elnök meggyilkolása miatt se ítélkeztek a törvényeik szerint.)

Nézzük a fönnmaradó Kinyilatkoztatásokból mi is az, ami érvényben maradt még napjainkban is. Ugyanis a vallástudósok, mivel nem minden lett eltörölve, úgy gondolják, maradtak még követendő példák.

Egy férfi megöletik egy nő miatt, ha az szabad, azaz még ha szolga is, és ugyanez fordítva is törvény! Maguk a zsidók ezt nem cselekedték, náluk nem járt ezért halálos büntetés, ugyanis nem tartották egyenértékűnek a szolgát az úrral.

A muszlim nem öletik meg a hitetlen miatt: mondta a Próféta. Bizonyára emlékszünk még, hogy muszlim – muszlim esetében mindenkor jogos a megtorlás, egyenlően.

Ha szándékosan okozott valaki valami sérülést, akkor egyenlő a szolga urával a büntetés terén. Van ám ebben egy fontos pont, a valamit valamiért alapban: kézlevágásnál ugyanaz ízületrésznél, pl. láblevágásánál ugyanaz. De mi történik, ha a csont sérül, akkor már a jogtudósok azt mondják, hogy mivel a (láb) csont üreges, amiatt nem szabad ugyanazt alkalmazni. (Melik, Abu Hanífa stb.)

Az iszlám törvény azt írja, addig nem szabad bosszút állni a sérülés okozóján, amíg a sebesült meg nem gyógyul, azaz ki nem alakul egy végleges állapot. A magyar és a külföldi biztosítótársaságok is csak másfél-két év után állapítják meg a rokkantság százalékos kialakulását.

Ha mégis bosszút állnának, s közben a sérülés tovább fokozódna, akkor nem szabad azt újra megbosszulni.

(Egy Prófétai beszéd szerint elment egy ember a Prófétához, akinek megsértették a bokacsontját, és azt mondta:

– Próféta! Megsebesítettek, és én megbosszulom! – Mire ő azt tanácsolta:

– Ne tedd, míg meg nem gyógyulsz! – De a sértett ezt nem fogadta meg, és a későbbiekben nyomorékká vált és megsántult. Majd ezért újra elment Mohammedhez, aki figyelmeztette intelmére:

– Tiltottalak, de te ellenkeztél. Allah távolítson el téged, s tegye érvénytelenné a te sántaságod! – Ezután megtiltotta, hogy bosszút álljon.

Ám akadhat olyan helyzet is, amikor a megtorló olyan sérülést okozhat (bár jogosan), hogy a tűrni köteles ebbe belehal. Allah ebben az esetben kötelezi a megtorlót vérdíj fizetésére a rendelkezésre álló vagyonából.

Ha valaki úgy gondolja, hogy eltekint a megtorlástól, és helyette pénzt kér, akkor annak az alapja, a testrész szerinti nagyság a meghatározott alap. Ám ezek után tilos azt fölhánytorgatni. Ha pedig megtorol és még fizet is, akkor úgy tekinthető élete elejétől a végéig, mintha a sérülés meg sem történt volna.

5./45. Ha valaki alamizsna gyanánt elengedi a vérdíjat, akkor az bűnbánat legyen neki!

Az elkövetkezendő részekben a Könyvek, s azoknak az eltörlésének a történeteit szeretném a Korán szavaival megemlíteni.

Itt egyértelművé válik, hogy a Tóra mint Kinyilatkoztatás lezárult, s helyette már az Evangélium mint új törvény lépett életbe.

Isten mikor Jézust magához emelte, s Mohammednek kinyilatkozta a Koránt, abban a pillanatban mindkét könyvet lezárta. Ugyanis ezt mondja:

– Ó, Könyv népe! Addig ti nem vagytok semmik, amíg be nem tartjátok a Tórát és az Evangéliumot, s azt, amit nektek Uratoktól nyilatkoztatott ki!

Majd így folytatja:

– S azok, akik nem aszerint ítélkeznek, amit Allah kinyilatkoztatott, ők a bűnösök.

Ez az utolsó Ája a keresztények miatt nyilatkoztatott ki, mivel ők kiléptek Uruk iránti engedelmességből, s megtagadták Mohammedet mint Prófétát. A Korán minden korábbi Könyvért felel, s ami abban egyezik, az az az igazság. Magyarul ítélkezik felette, és mint pecsét zárja le azokat, közben meghagyva a jogot Mohammednek arra, hogy ítélje meg ő is:

A törvényekben, a tiltásokban voltak eltérések, de annak a megítélése nem a mi kezünkben van, a mi dolgunk csak annak a követése és betartása.

A mai világban már mást se látunk. Azok, akik ellenségek voltak és tagadták egymást, azok most összeölelkezve járnak, közben a befolyásukat latba vetve azon vannak, hogy egymás hátába kést döfjenek. A zsidók nyilvánosan (a háttérből) arra törekednek, hogy a keresztényeket a jármaik alá tereljék. (Ami már meg is történt.) Ha az ő szemszögükből nézném, akkor csak a csalódás lehetne a jutalom azért, amit elkövettek, ugyanis az igazság felismerése s annak elfogadása, soha nem volt bűn. A többi pedig Allah dolga.

Itt két példát szeretnék megemlíteni, sajnos az egyik muszlim is részese a történteknek.

A minap (1999. XII. hó) egy író előadásán vettem részt, s a mellettem ülő hölgy kezében megláttam egy újságot (1999. szeptemberi számot) Hírek Izraelből címűt, aminek az alcíme: A ma aktuális magazinja a holnap számára.

Kérdésemre elmondta: az iskolában osztogatták a keresztény hitközség tagjai. Mondani sem kell, elkértem, és az első meglepetésemből felocsúdva vettem észre, hogy igenis igazat mondott, mivel rajta volt a Nagysándor-telepi Református Egyházközösség. 4031 Pósa u. 23. című bélyegzője. Idézném a cikket, ami az újságban megjelent: Elkötelezettség a templom (javára) újjáépítésére címszó alatt.

A „Templom Barátainak Egyesülete” július elején Jeruzsálemben titkos összejövetelén a harmadik templom felépítésére gyűjtött adományok egyesítését határozta el és a „Templom kincsei” néven egyesületet alapított. Ezen az összejövetelen többek között a politikai jobboldal pártjainak egyes ismert politikusai is részt vettek, valamint néhányan a „Zsidó Földalatti Mozgalom” néven ismertté vált szervezet volt vezetői közül. A szervezet fő célja az volt, hogy a Templom-hegyen álló muszlim létesítményeket lerombolják. Az egyesület alapítója Jehuda Ecion, a földalatti mozgalom egykori tagja. Az összegyűjtött adományt aranyvásárlásra fordítanák, amit megőrizve az „utolsó napig” kizárólag a templom és annak környékének kiépítésére fordítanának.

Az egészben csak az a borzasztó, hogy nem arról vitatkoztak, hogy ezt el kellene vetni, hanem hogy a befolyt pénzt ne bankba tegyék, „ugyanis tudják, hogy ez tilos a Halácha szerint”, hanem mit is csináljanak.

Erre a problémára született egy megoldás, miszerint a pénzt szétosztották egy világi és egy ortodox tábor között.

Maga a keresztény (a református egyházközösség) így fűz hozzá kommentárt:

– A templomnak fel kell épülnie… A zárószavuk pedig:

– Mindenesetre Isten igéje úgy teljesedik be napjainkban, mint még soha.

Elgondolkodtató, hogy merik ezek az Isten nevét a szájukra venni.

Az előbbiek beszélnek rasszizmusról, s magát a zsidó nevet, amennyiben valaki a szájára meri venni, világbotrányként emlegetik, nem elfelejtve abba a tv és a rádió nyilvánosságát is bevonni. Fölvetődik bennem a kérdés:

Ezt hívják kultúrának, ez lenne a kultúra? Landeszmann, a magyar zsidóság volt vezetője, nem átallotta kijelenteni ország-világ füle hallatára:

– Ha a zsidók elhagynák Magyarországot, itt nem maradna más, csak a bő gatya és a fütyülős barack!

Egy magyar állampolgár, ha ilyet ki merne jelenteni ebben az országban, amely tulajdonképpen a hazája, akkor másnap már a rendőrség és az ügyészségi hivatal eljárást kezdeményezne ellene raszizmus és kisebbség elleni gyűlöletkeltés vádjával. (Még örüljön, ha két év börtönbüntetéssel megússza e kisiklását.) Ehelyett a fölháborodások (magyar érzelmű zsidók részéről is) elől úgymond angolosan Kanadába távozott, elfelejtve, hogy több mint tízmillió magyar vár tőle bocsánatkérést. Bár nem csodálkoznék azon sem, ha az új hazájában folytatná kirohanásait, tévedhetetlen ítéleteit ráerőltetve az ott élőkre.

A józanul gondolkodó ember, mielőtt elérné a rossz, megelőzi azt és nagy ívben elkerüli.

Még a mai időkben is gúny tárgyává van kitéve az, aki a vallást szeretné gyakorolni teljes odaadással. Nemritkák azok az atrocitások, melyek a muszlim társadalmat érik lépten-nyomon. Erre nem lehet azt mondani, hogy ez új keletű, hisz nézzünk csak meg egy egyszerű példát, ha turistacsoport távoli országba tesz kirándulást, hazatérve onnan csak azt tudja kommentálni, hogy:

– Ezek a minaretekből acsarkodtak és dűtögették a seggüket! Nem maga a látnivaló az, ami megfogja, hanem a feltűnés, a beléjük nevelt elutasítás, az ismeretlennek nem elfogadása és nem utolsósorban maga az ártás. Nem sok az, amit be kellene tartani, hisz a Prófétai beszéd azt mondja (Abu Dzarrtól):

– Megparancsolta nekem, hogy szeressem a szegényeket, s közeledjek hozzájuk, megparancsolta nekem, hogy legyek tekintettel az alattam levőkre, s ne nézzem azt, aki felettem van, megparancsolta, hogy ápoljam a rokoni kapcsolatokat, s megparancsolta, hogy ne kérjek semmit. Megparancsolta, hogy az igazat mondjam, még ha keserű is, megparancsolta nekem, hogy Allahhal kapcsolatban semmilyen gáncsoskodástól ne féljek.

A kölcsönkérésről nekem is van egy történetem. Ugyebár itt hangzik el:

– Ne kérj!

Korábban már említettem, hogy a saját kínunkkal elvégzett munka az nagyobb öröm, még ha kétszer annyi időbe telik is, mert egyrészről öröm, másrészről siker, és ez vezet a boldoguláshoz.

A történet. Egy új muszlimhoz odament egy másik testvére (arab magyarhoz) és azt mondta neki:

– Te testvérem! Én csak azt látom, hogy ha odamegy hozzád valaki, akkor te mindig, abban a pillanatban segítesz neki, de te soha nem kérsz. Miért? – Ő azt válaszolta neki:

– Énnekem nincs szükségem semmire, majd ha lesz, akkor talán szólok.

– Kérj! – szólt. – Mindegy mit, csak kérj! Hadd lássák a többiek, hogy neked is szükséged van valamire, és az őket „is” boldoggá teszi, ha segíthetnek.

– Ma elkérsz valamit és két vagy három nap múlva visszaadod. Egymás között ez is erősíti a kapcsolatot.

Nem kért. Majd nagy sokára értette meg ennek a tanácsnak az értelmét.

A zsidók azt mondják: „Allah keze be van zárva."

És látod, hogy sokan közülük versengve buzgólkodnak a bűnben és a féktelenségben és a jogtalanul szerzett haszon habzsolásában.

„Béklyózva”, hogy mondhatnak ilyet, hisz ami csak létezik a földön, az mind az Ő jóságát mutatja. Nem véletlen, erre a hazug állításukra Abu Bakr adta meg a legcsattanósabb választ, mikor a sértegetőt megverte botjával. Ha mást nem, vegyük csak például a levegőt. Ha Allah azt nem adna, akkor perceken belül holtan zuhanna el mindenki. Maga a föld, a víz, a szél, a meleg, a hideg és sorolhatnám, minden, amit elképzelünk, és mindaz, amiről nincs tudomásunk, mert ismereteink hiányossága miatt nem tudjuk fölfogni, azt mind Ő adja. Nem tesz különbséget senki közt, lehet az bűnös, tévelygő, hívő. Mindenkinek nyitva hagyja az utat, hogy megértse, ő csak ad, de neki nincs szüksége arra, amit az ember mint teremtmény adhatna, hisz Ő nem a mindennapi létből táplálkozik, mint mi.

Maga a mindennapi élet, amit meghatározott részünkre és az a tudás, amit életünk végéig kamatoztathatunk, használhatunk, mind-mind egyszer véget ér. Ennek a tartalmáról el kell hogy számoljunk. De akkor tudja meg mindenki, hogy tulajdonképpen ki is lesz az igazi bíró, aki elszámoltat bennünket, és Neki nem kell félni a büntetés súlyosságától (súlyától).

Legtöbben úgy tartják: Az árulás bölcsesség, a koholt vádak pedig fortély.

5./64. És mi viszályt és gyűlölséget hintettünk közéjük, ami a Feltámadás Napjáig fog tartani. Valahányszor háborúságra gyújtottak tüzet, Allah eloltotta azt. Csak abban serények, hogy romlást idézzenek elő a földön.

Ha csak az utolsó évszázadot nézzük, és felidézzük azokat az eseményeket, amelyek a történelemben emberek millióinak halálát idézték elő, akkor azoknak a legnagyobb, (mondhatnám mind) százalékát az ő ármánykodásuk idézte elő. Kezdhetjük a sort Lenintől, Kun Bélától, Rákosi Mátyástól napjainkig, csak hogy a palettájukat színesítsem. Nem volt elég a palesztin népet leigázni és kiűzni nagy részüket országukból, de háborút kezdtek Libanonnal, Szíriával, Egyiptommal, s folytathatnám a sort tovább. (Elképesztő, hogy 2001 augusztusában Izrael a svédországi nagykövetsége élére olyan embert nevezett ki, aki részt vett 1995–96-ban palesztin foglyok kegyetlen fizikális megkínzásában. Figyelmen kívül hagyták az ott élő állampolgárok tiltakozását, miszerint azok fölszólították a parlamentet, tartóztassák le a nagykövetet emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért. Számukra, indokaik kézenfekvőek és meggyőzőek, amikor arra hivatkoznak:

– Más kategóriába tartoznak az állam biztonságát veszélyeztető elemek kiszűrésére tett intézkedések, és másba az országunkat képviselő feddhetetlen személyek kinevezése!)

De említhetném, hogy hazánkban már azt is megengedhetik maguknak, hogy nyilvánosan gyalázzák a katolikus eszme szentélyeit s rituáléjait.

Soros Alapítvány támogatásával és a fővárosi Demszky Gábor mint főpolgármester és Jankovics Marcell kiállítást szerveztek a III. kerületi Szent Péter Pál-templom közelében, a Kiscelli Múzeumban Orgia, misztérium, színház címmel. Ezen a kiállításon áldozókelyheket, albákat (miseruhákat) és más keresztény tárgyakat gyaláztak élő állatokból kitépett belekkel, bélsárral és vérrel. Közben fehér miseruhában pornófilmet vetítettek. S mit tett ellene a katolikus egyház? SEMMIT!!!

Ugyan mit is tehetett volna, hisz már rég nem urai ők sem a helyzetnek. Az uralkodó osztály pedig (a két állampolgársággal rendelkezők) hahotáztak.

Úgy gondolják, eljött már az ő idejük, mikor nyíltan vallhatják (a mózesi törvényt):

– Az idegenek megépítik kőfalaidat és királyok szolgálnak néked. És nyitva lesznek kapuid szüntelen éjjel-nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek. Mert a nép az ország, amely néked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőit szopod. (Ézsaiás 60. fej. 10–12., 16.)

Gondolkozzunk csak el rajta nyugodtan, Isten egyenlőséget kért és követelt, és ennek hiánya miatt vonta meg tőlük jóakaratát, melyet bizonyítottak az utána jövő próféták. Mi az, ami embertársai fölé emeli őket? Hisz a bizalom már rég elfogyott irántuk.

Amikor ezt az ájját olvastam, egy óriási bizonytalanság uralkodott el rajtam. Kérdésenként többfajta választ is találtam, de a magyarázat még egy darabig váratott magára.

Az első, ami már régóta zavart, egy bizonyos csoport, akiket Haszidineknek hívtak – „Jámborok”. Ők egy vagyonközösségben éltek az Engadi oázisban. A világot nem tudták megváltani, meddő vitában sem részt venni, ezért ez a közösség elvonult a világ elől. Mondhatnám ők voltak azok, akik először testvéreknek hívták egymást. Nem ittak, árvákat fogadtak be, s azokat nevelték. Se pénzt, se erkölcstelenséget, se előítéleteket nem fogadtak el, de azokat a legmesszebbmenőkig el is utasították. Gondoljunk csak Allah Mózesnek kinyilatkoztatott törvényére, amely kimondja:

Faragott képeket, szobrokat ne áldj!

A pénzen pedig uralkodók arcképei voltak láthatóak. Ők csak dolgoztak, és szomjaztak az igazságra, mert minden helyzetben, s mindig csak jót akartak.

Ez a pont, ahol bizonytalanná váltam. Ugyanis ha valaki elvonul, úgy ahogy ők, s nem ismerve meg az utánuk jövő prófétákat, és azok által az újabb kinyilatkoztatásokat, akkor ezek az emberek tulajdonképpen kik is? Tévelygők vagy hitetlenek? Talán keményen fogalmaztam a hitetlen szóval, de ha véletlen olyan dolgot is műveltek, amelyek az elkövetkezendőkben tilosnak lettek nyilvánítva, akkor ők azzá váltak akaratukon kívül is? Ha ez vagy bármely hasonló csoport, teszem azt úgy halnak ki, mint ahogy annak idején elvonultak, s betartva azon szokásokat, amelyeket jónak tartottak, és ha azok között a későbbiekben tiltott dolog is akadt, akkor magukkal vitték annak a büntetését a túlvilágra?

Fölvetődött bennem, hogy van-e joga valakinek őket bírálni közülünk, vagy elítélni. Hisz ha azt nézzük, abban az időben amikor éltek, a lehető legjobbat választották. Magát az adott törvény betartását. (Utólag könnyű fölöttük pálcát törni.)

Ha pedig valamelyikük idővel elhagyta a közösséget, és megismerve a teljes igazságot, hogyan vélekedhetett előbbi életéről. Elgondolkodtató, mit is érzett ez az ember, mikor a Korán 21/13-as ájjához ért:

Ó, jaj nekünk! Bizony vétkesek voltunk!

Ma már nem hiszem, hogy Isten ezért büntette őket! De nézzük csak, ki is az a mértéktartó közösség, akiről itt szó van. Azok a zsidók és keresztények, akik hallották a Próféta hirdetéseit, és nem helyezkedtek várakozó álláspontra, hanem elfogadták azt, ők azok a mértéktartó közösség. Ez nem jelenti, hogy megtagadták volna „kilétüket”, származásukat, hisz mindannyian Isten teremtményei vagyunk.

Ők fölismerték, hogy nem szabad megállniuk, nem szabad kijelenteniük, hogy:

– Ez a vallás az apáink és azoknak az apáik vallása! –, hanem Allah egy új Kinyilatkoztatást küldött, melyet mindenkinek el kell fogadnia és azt terjesztenie.

Nézzük tovább, a vers így szól:

Ó, Küldött! Add át (az embereknek mind) azt, ami Kinyilatkoztatott néked Uradtól! Mert ha nem így teszel…

Mert volna-e valaki is ennek a parancsnak nem engedelmeskedni, mert volna-e Mohammed a rábízott sugallatot nem átadni? A válasz csak egyértelműen:

– Nem! Gondolom minden kétséget kizárólag, Ő elvette volna tőle a prófétaságot, a többiekről nem is beszélve.

Itt tisztán látszik Allah nagysága, mert ha ő nem Küldött, akkor nem tette volna azt, hogy fölhívja az emberek figyelmét arra, nekik mi a teendői. Egyetlenegy verset sem volt szabad kihagynia, hisz az az ő vesztét okozhatta volna. prófétai beszédek gyűjtői lejegyezték azt az esetet, amikor Mohammed egy csoport előtt megkérdezte:

– Ó, emberek! Titeket kérdezni fognak rólam, mit fogtok mondani? – Mire azok így feleltek:

– Tanúsítjuk, hogy továbbadtad, teljesítetted és tanácsokkal láttál el bennnünket!

Erre ő felemelte kezét az ég felé, s ezt mondta:

– Uram! Vajon továbbadtam?

Kötelességemnek tartom, hogy megemlítsek egy dolgot, amit a síiták állítanak. Ugyanis az ő értelmezésük szerint van egy külön vers, amit Álinak tulajdonítanak. Mivelhogy szerintük maga a vers így folytatódott tovább:

– Leküldetett Uradtól Álival kapcsolatban – ma unzila ilay-ka min rabbi-ka fi Áli. Szerintük rosszindulatúan kitörölték azt a Korán összeállításakor, s így nem került bele az véglegesen.

Volt egy másik állításuk is. Egy alkalommal Gábriel angyal összetévesztette Mohammedet Álival, s neki nyilatkozott ki. De ezek szerintem csak álmok. A síiták Koránjában (ha van ilyen egyáltalán) említenek a Szúrat an-Núr fejezetben egy olyan Prófétai beszédet, amely Omárnak a kijelentéséig megy vissza. A szunna szerint: A Prófétával a Hum-tó mellett pihentünk (623. március 13-án volt), s amikor ő elvégezte a déli imát, Áli kezét megfogva ezt mondta:

– Akinek én ura vagyok, annak Áli is az ura. Ó, Allah, őrizd meg azt, aki Álit elismeri, s légy ellensége annak, aki Áli ellen kikél! – Miután a Próféta elvégezte a beszédét, Omárhoz fordult, s így szólt:

– Szerencsét kívánok neked ó, Abu Talib fia. Te ettől a pillanattól kezdve minden igazhívő férfi és nő urának vagy felavatva. – Omár e szavai bizonyítják a származás, a család „a Sia” szerinti öröklés jogosságát. Ezt a szunniták elvetik, és ők a szabad Kha-lifaválasztás hívei maradtak. Így az Omárnak tulajdonított mondást hamisnak tartják. Tehették is halála után tizenkét évvel, mert ezt még életében nem merték volna megkockáztatni. (A neve ugyanis: zayd ad Din = A vallás világossága, és Amir al-Muminin = a hívők ura volt.)

Allah elvette Mohammed mindhárom fiának az életét születésük után nem sokkal, hogy megelőzze a családi utódlás kérdését. A khalifátusi státus ezzel megoldódni látszott, de a történelem erre rácáfolt. (Mohammed fiainak a nevei: Al-Kászim, At-Taher és Ibrahim, aki Kopt Máriától született.)

Allah meg fog védelmezni téged az emberektől – folytatódik tovább a vers, ami be is bizonyosodott, hisz élete végéig ellenségei nem tudtak a közelébe férni, illetve életére törni. Mindez egy Prófétai beszéd része, ugyanis mielőtt ez a sugallat elhangzott volna, megkérte egy társát, hogy feleségével, Aisával vigyázzák az álmát. Az álmát, melyben jóízűen horkolva aludt, fegyvercsörgés szakította meg, kérésére elmondták:

– Ez meg akart ölni téged! Erre ő azt mondta a támadójának:

– Ne rettegj! Ha ezt is akartad, Allah akkor se adott volna hatalmat felettem. A Prófétának álmában akkorra már kinyilatkoztatásban volt része, s ő tudta, hogy se most, se az elkövetkezendőkben nem kell semmitől se félnie.

Ezt a kinyilatkoztatást megelőzi:

Allah a három közül a harmadik. 5./73.

Mindezt a hitetlenek terjesztették, mivel úgy gondolták, hogy Jézus az Isten fia, vagyis Mária szülte, mint az Isten gyermekét. Már volt róla szó, ez koholt vád, ami tagadja az Isten egyedüliségét. Sokan ezzel szemben állítanak olyat is, hogy Mária mint Nő, Próféta kellett hogy legyen, hisz Allah kinyilatkozott neki Gábriel által. De ugyanúgy, ha ezt állítják, akkor azzá kellett hogy váljon Mózes anyja, Sára is, hisz mindhármukhoz szólt. Ez egy ígéret volt részéről, meggyőzve őket, hogy meghallgatta kérésüket, s azt teljesíteni fogja. (Máriának a félelem ellen nyilatkoztatott ki, hisz Ő tudta, fél a reá váró büntetéstől, ami más esetben paráznasággal volt egyenlő.)

S sugalltuk Mózes anyjának, hogy szoptassa őt. (Sárának pedig Izsákot.) Jézus maga mondta: „Izrael fiai! Szolgáljátok Allahot az én Uramat és a ti Uratokat!” Aki Isten mellé társít – annak Allah megtiltotta a Paradicsomot. Annak lakhelye a Pokol tüze lesz. 5./72.

El lehet képzelni ezt az útravalót minden-minden hitetlen társítónak.

Hallgassuk csak a következő sugallatot, amit nekik kellene a legjobban megérteniük és megfogadniuk.

Nagyon sokan kíváncsiak voltak, mit eszik, mit iszik Mohammed, s a feleségeit kezdték kérdezgetni efelől. Mint várható volt, a fülébe jutott előtt-utóbb. Hogy elejét vegye a kíváncsiskodóknak, összehívta őket, s elmagyarázta ennek a Kinyilatkoztatásnak a lényegét. Meg kell említeni, hogy ő is kapott egy figyelmeztetést Allahtól:

Ó, Próféta! Miért tiltod meg azt, amit Allah megengedett neked?

Majd a későbbiekben a Magasztos ezt mondta:

Allah elrendelte számotokra a fogadalmak feloldását.

Ugyanis voltak olyanok, akik azt mondták:

Én nem eszem húst. A másik: Én nem alszom ágyon! – Volt, aki a saját nemi szervét akarta levágni, azért, hogy ne az e világi élet járjon az eszében, hanem a túlvilágot áhítozza jobban. (Évekkel ezelőtt láttam egy Indiáról közölt úti beszámolót a televízióban. Ebben igenis mutattak egy vallási szektát, akik a férfiasságuktól ilyen módon szabadultak meg, hangsúlyozva hovatartozásukat. Emlékszem, az adományaik gyűjtése közben, ha véletlen valaki nem ajándékozott számukra, akkor föllebbentették szoknyájukat, mutatva hiányosságukat.) A mai életben is találkozunk ehhez hasonló példával, pl. a keresztény katolikus papok nem nősülnek, nem alapítanak családot.

A Próféta kijelentette:

Én eszem húst, én házasodom, én böjtölök, s megtöröm azt, imádkozom, alszom… Aki pedig mindezt nem tartja be, az nem tartozik közénk!

És ne hágjátok át… Folytatódik, ami természetes is, hisz a pazarlás nem megengedett sehol a világon. Hisz az így „elherdált” étek egy éhező szükségleteit biztosan fedezni tudná.

Sokan most fölkapják a fejüket, hisz egyre népesebb az a tábor, akik nem esznek húst, hivatkozva arra, hogy nehezen emészthető, lassabban bomlik le a gyomorban, érelmeszesedést okoz… Kifogásaikkal politikusokat (Hitlert stb.) is emlegetnek. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek mindenáron ezt kell betartania. Mert egy lisztérzékenynek betegsége további romlását okozná, ha gabonából készült származékot fogyasztana továbbra is. Vagy pl. valaki érzékeny az elasztikus anyagokból készült ruhadarabokra. Magának a megengedettnek az eltiltása, s annak a megakadályozása, ez a tilos.

Hadd folytatódjon a Kinyilatkoztatás azokról a dolgokról, amikről úgy gondoltuk az előbbiekben, hogy az bűnt von maga után.

Vizsgáljuk meg ezeket a kifejezéseket, melyek a régi időben mint Prófétai beszéd (pogány szokás) volt föllelhető.

1. Bahirával: vannak olyan Prófétai beszédek, amelyek nem találnak megfelelő magyarázatot erre a kifejezésre. De nézzük meg, hogy is vélekedik erről a pogány kultusz. Állításaik szerint lehetséges az Istennek szentelni bizonyos állatokat, amik az Ő (Himáján = Legelőjén) fennhatósága alatt tilos volt, mint munkaeszközt befogni, használni, vagy levágni áldozati állatként. (Körülbelül hasonló ez a mai értelemben, mikor valakinek betegségből felépül valamelyik szerette, s ő a templomban fölajánl egy bizonyos összeget a Szűzanyának.)

Bahira…, olyan nőstény teve, amelynek tejét nem ihatja más, csak vendég.  Ezeknek bemetszették a fülét, fölismerése céljából. Nem is nyírták, sőt hátas állatnak sem használhatták. Tilos volt a család bármely nőtagjának tejét, szőrét vagy bőrét hasznosítani.

2. Száiba: Ez szintén egy fogadalmi állat, amit ha valamelyik, úgymond vágyunk teljesült, akkor azt szabadon engedjük. Isten ezt nem rendelte el, csak a hitetlenek találták ki és tették kötelezővé számukra.

3. Waszílával: Olyan kecske (általában), amely ötször egymás után nőstény ikerállatokat ellik.

4. Hámi: Olyan tevecsődör, amely fedezése eredményeként a nőstények sikeresen ellenek (nőstényeket).

Láthatjuk, itt nem a már meglévő állományból történik föláldozás, hanem magát a sikeresen produkáló állatot engedték el, ami ugye nem volt már egy fiatalnak mondható. Arról nem beszélve, mint „vad” leszármazottjait a későbbiekben befoghatták, vagyis újra hasznot hajtóvá vált.

Nem egy esetben, mikor úgy adódik, hogy magyar muszlimok összejövünk, vagy néha telefonon szót váltunk, elhangzik az:

– Te szunnita vagy sia vagy? – Ilyenkor legtöbbször eltűnődöm, hogy mit is mondjak, ne bántsak meg vele senkit, pedig a kérdező is olyan jól tudja a választ, mint én.

Van más? Nyilatkoztatott ki más, mint az Igazság? Ha pedig igen, akkor a kérdőnek eszébe kellene hogy jusson az a bizonyos fonál, amit ha egyszer már jó erősen megfontak, akkor azt nem szabad újra szálakra bontani. Mert azáltal csak gyengülni fog és nem erősödni az.

– Én csak vallásos vagyok, semmi több – mondom, nem ítélkezem, nem vitázok róla, tudom azt, hogy a következő kérdés úgyis azzal a képtelenséggel fog folytatódni:

– Miért? – mondhatnám: – Csak! – De ez nem én lennék, vagyis nem az én énem. Megfogalmazódott már ez más mecsetben is:

– Te? A Próféta mondta azt, hogy legyetek siák vagy szunniták? Na látod! Ennyi elég is volt már a kezdet kezdetén. Tömör választ kaptam tisztánlátásból. S kívánom ezt mindenkinek.

Ők pedig azt mondták:

– Szeretnénk enni róla, és azt szeretnénk, hogy megnyugodjon a szívünk és bizonyosságot nyerjünk arról, hogy az igazat mondtad, és szeretnénk tanúságot tenni (az asztal) mellett.

Maga az asztal nem található föl a Bibliában, csak a Koránban. Idézzük föl a történetet először az előbbiből, s az igazságot a Koránból magyarázatként.

Apostolok cselekedetei 10. 9–16. rész. Itt említés történik Péter számára, egy az égből jövő edényről, ami imádkozása után jön le:

És látá, hogy az ég megnyílt és leszálla őhozzá valami edény, amint egy (nagy) lepedő négy sarkánál fogva felkötve és leeresztve a földre. Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. És szózat jön hozzá:

– Kelj fel Péter, öljed és egyél!…

A későbbiekben az edényt visszavitték az égbe.

Az evésnek s annak a kívánságnak igazolására, Jézus Isten akaratából ekképpen cselekedett. Máté 14–16–20. Jézus egy beszéde alkalmával a tömegre ráesteledett és az apostolok kérték őt, bocsássa el az embereket, hisz nem tudják őket megkínálni étellel, hadd menjenek a faluba vásárolni maguknak… Jézus pedig azt mondta nékik:

– Nem szükséges elmenniük, adjatok ti enni nékik. – Azok pedig mondának néki: Nincsen itt csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig mondta: Hozzátok azokat ide hozzám…

Ezek után leültette őket, és az imájuk után szétosztotta, vagyis megsokasította a halat és a kenyeret. Itt lényeges, hogy az az ötezer ember, aki meg lett kínálva, jóllakott…

És mindnyájan evének és megelégedének és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.

Elhangzott itt az apostolok részéről egy megingás, mondhatnám kétely Isten küldöttében, s magában Allahban. Hisz Jézus a szemük láttára már bizonyítékkal szolgált Ura akaratából, hisz meg lett erősítve a szentlélek által. Hallottak arról, hogy már a bölcsőben szólt az emberekhez, később pedig megtanulta az írást, hisz abból tanította őket. Isten akaratából meggyógyította azt, aki születésétől fogva vak és leprás. Föltámasztotta a halottakat… Ezek mint nyilvánvaló bizonyítékok voltak ellenük.

A magasságos Úr akaratában pedig magát a hitet mint bizonyítékot szerették volna látni (s látták is) szinte feltételként szabva, a további bizonyosságuk megerősítéséért.

Ó, Allah, Urunk! Küldj le hozzánk egy asztalt az égből, hogy ünnep legyen ez nekünk, annak is, aki most az első, és annak is, aki majdan az utolsó lesz közöttünk.

Isten pedig azt mondta:

– Leküldöm (hát) nektek (az asztalt). És bárki, aki ezután hitetlen lesz, bizony olyan büntetéssel fogom azt megbüntetni, ahogyan még nem büntettem senkit a teremtmények között!

Elhangzott az előbbiekben:

Vajon a te Urad képes arra, hogy leküldjön?…

Isten akaratát, teremtését vonták kétségbe ezzel a kérdéssel, s csak jóakaratán múlt ezáltal életük. (Lehet úgy is kérdezni, képes vagy megkérni Uradat?) Miután Isten leküldte az asztalt, Jézus az emberek lelkére kötötte, hogy csak annyit egyenek, amennyi részükre elég, és ne merjenek eltenni belőle semmit. De mivel nem hallgattak a jó tanácsra, és eltettek belőle, ezért majmokká és disznókká lettek a vétkezők változtatva.

(Egy másik Prófétai beszéd szerint Jézus hívta a zsidókat, jöjjenek böjtölni egy hónapig az Istenért. Miután azok ezt teljesítették, kérték Jézust, hogy mivel ők ezt munkának vették, ez után illik őket megkínálni, kérték az asztal küldését. Ekkor előjöttek az angyalok egy asztallal, amelyen hét hal és hét kenyér volt, és letették eléjük, s ők ettek mindannyian belőle.) Itt több Prófétai beszéd is azt támasztja alá, hogy a zsidóknak lett leküldve Jézus idejében, válaszként Allahtól az ő kérésükre.

Isten ezzel a kérdéssel bizonyíthatóan megnyilatkoztatta Jézust arról, amit a keresztények oly tévesen állítanak róla. Ő ekképpen válaszolt:

– Hogy jönnék én ahhoz, hogy olyasmit mondjak, amihez nincs jogom. Ha én valóban mondtam volna, akkor te tudnád azt.

Ugyanis amíg ő a földön volt, soha ilyet a száján ki nem ejtett.

– Miután pedig magadhoz szólítottál engem, Te lettél az őrző felettük – mondta –, Te vagy minden dolog tanúja.

Mikor az Isten ezt a kinyilatkoztatást sugallta a Prófétának, Ő egész reggelig imádkozott, s ezt recitálta az embereknek tovább:

– Ha megbünteted őket (megteheted, hiszen) a te szolgáid ők. Ha pedig megbocsátasz nekik, megteheted, hiszen Te vagy a hatalmas, a bölcs.

Közben a kezét az ég felé tartotta, s arcán folyt a könnye. Isten, mivel észrevette ezt, leküldte Gábrielt:

– Mondd meg néki, hogy: „Tetszésünket leljük benne és a közösségben, és nem leszünk ártalmára.”

Allah azt mondta:

– Olyan nap ez, amikor az igazaknak hasznára válik igaz mivoltuk…