– alátámasztva cselekedetekkel.

Egész nyugodtan elmondhatom, hogy a Koránban (semmi sem) osztja meg úgy a prófétai beszédek gyűjtőiet, mint ezen rejtélyes betűk értelmezései. Se szeri, se száma azoknak a „feltételezéseknek”, amikor arra „illetékesek” kijelentik:

– Megdönthetetlen bizonyítékkal rendelkezünk, és mindannyian azon leszünk, hogy zárolt időn belül a nagyközönség elé tárjuk!

Bár azok járnak a legközelebb hozzá, akik nem magát a rejtélyt, hanem az abban lévő, előlük elzárt világot fogadják el igazságként. Én megpróbálom Prófétai beszédeiket bemutatni, bár inkább Allahra bízom, elfogadva elégséges magyarázatát.

1. Ta, szín. Abú Bakr, Omár, Ibn Maszoúd, Othmán, sorolhatnám a neveket napestig, aki egyértelműen kijelentik:

– Allah tudásából való, amely értelmét Ő nem közölte velünk! – De azért ha másért nem, feltételezéseikként hozzáfűzik saját mondókáikat. Pl.:

2. Abdú-r-Rahmán ibn Zeyd ibn. Aszlam, nagy biztonsággal:

– A szúrák neveit jelenti!

3. Abú Al-Qászim Mohammed ibn. Omár Az-Zamakhseríjj, magyarázatában, Abú Hurayrára hagyatkozva:

– Allah prófétája a péntek reggeli imánál recitálta az ’Im-t, mondván: Ez a szadzsda szúra, és a leborulásé. Mudzsáhid pedig:

– Elif, Lem, mim, a há, mim, és az Elif, Lem mim, szaad a megnyitók! – Meg is határozta miért:

– Mert Allah ezekkel nyitotta a Korán verseit! (Sőt ugyancsak rá hivatkozva:

– Elif, Lem, mim, a Korán nevei közül valók!)

4. Ibn Dzserír szerint, asz-Szaudit megkérdezték a Há, mim és a ta színről, aki Ibn Ábbászra hivatkozott, miszerint:

– Allah neveiből valók!

5. Ikrima szerint: Elif, Lem, mim, egy eskü betűi.

6. Ibn Maszoúd és a próféta egyes barátai azt mondták:

– Elif, Lem, mim betűkkel nyitotta Allah a Koránt, s ezek betűzései Allah neveinek betűi.

Igazából ezek a betűk – vallják egyesek – mint az arab nyelvben található példák is bizonyítják: szavak, néha mondatok rövidített értelmezései. Igaz, akadtak nem is kevesen, akik minden teketória nélkül kijelentették:

– Nincs semmi értelmük! – elfeledve azt az aranyigazságot:

– Allah nem küldte le ezeket mindhiába! – Sőt tiszta szívből kijelenthetjük:

– Mi hiszünk benne, hisszük, hogy ez Urunktól ered!

(Említésre méltó az a gyenge Prófétai beszéd, amely Ibn Dzserírtől ismeretes:

– Ezek azért vannak, mert ha a hitetlenek hallják, akkor a fülük e hallatán jobban kinyílnak, s így a Korán verseinek további recitálásaira is jobban odafigyelnek.

A következendőkben Allah megemlíti prófétájának, hogyan választotta ki, beszélt vele – alátámasztva nyilvánvaló bizonyítékokkal –, s küldte a fáraóhoz, akik népével ellene fordult hitetlenné válva.

Emlékezz! – szólítja föl arra –, amikor Mózes népével vándorolva (vitte népét) eltévedt, aközben tüzet látott: ája.

 Nemcsak hírt, hanem egy hatalmas fényt kapott Urától „Iqtabaszam minhá núran adziman.

Amikor odaért, hatalmas dolgokat látott. Egy zöldellő fa lánggal égett, s az minél jobban égett, annál zöldebbé és látványosabbá vált. Ekkor az égre emelte tekintetét, s azt vette észre, hogy a láng az éggel van összeköttetésben.

Ibn Ábbász szerint:

– Az nem volt tűz, csak lángoló fény! – Majd a későbbikben hozzáteszi:

– A Mindenható Urunk fénye, aki nem alszik (nincs szüksége alvásra), mert az éjszaka cselekedetei nappal és a nappali cselekedetek éjszaka jutnak föl hozzá.

Al-Mudzsáhid még hozzáfűzi:

– A fény és a tűz, Allah hidzsábja (választó függönye), és ha azt levetné, akkor összeégethette volna vele Mózes arcát s tekintetét. (Mindenkiét, aki részt vett benne.)

– hozza tudomására, ki Ő, s beszél hozzá (bírálással).

(Valamikor a királyokat Hákimnak hívták, amely egyenlő volt az „elbírálás” kifejezéssel. A bírókat pedig Qádi névvel azonosították.)

Azért parancsolta: Dobd el! – hogy láthassa, megtapasztalhassa, létezik egy nyilvánvaló bizonyíték Urától, ki mindenre képes. Amikor eldobta botját, az hatalmas kígyóvá változott, gyors mozgással, s azt mondta:

– A dzsinn egy példa a gyors kígyóra! „Hajjá” – Amikor ezt látta Mózes, szemlesütve visszafordult, de nem nézett hátra, csak amikor a hang újra megszólította:

– Ne félj attól, amit látsz, mert Én kiválasztottalak küldöttnek, és prófétává teszlek!

Ez egy kivételes eset, egy hatalmas „jó” hír az emberek számára, mert ahogyan mondja: aki visszatér, annak Allah megbocsát.

És megerősítésként újabb bizonyíték érkezik hozzá Teremtője képességéről, amikor elhangzik: ája.

– mintha a Hold egy része lenne.

– Nézd meg, Mohammed – figyelmezteti Allah –, hogyan pusztítottam el őket, vízbe merítve egy sikollyal! – A figyelmeztetés közvetlen szól az őt meghazudtolókhoz is, hiszen Mohammed immáron jobb helyet fog majdan elfoglalni Allahnál, s az ő bizonyítékai erősebbek lesznek Mózesétől.

Igen érdekesen fogalmazza meg Ibn Abí Hátim, Ibrahim ibn Jahja ibn Hishám nagyapjától hallva, aki azt mondta:

– Omár ibn Abdul Azíz azt írta: „Ha Allah adományt ad rabszolgájának, és a rabszolga hálát „ad” érte Urának, akkor az ő hálája jobb lesz, mint az adomány. És te nem tudhatod ezt, csak Allah Könyvéből.” – Közben recitálta ezt az áját: Akármelyik adomány jobb, mint amit adott Dávidnak és Salamonnak.

– király és küldött lett, mivel Salamonnak adta Dávid fiai közül. (Dávidnak 100 felesége volt.) Láthatjuk, itt nem vagyon az örökség, mert a próféták vagyona nem örökíthető, ahogy mondta Allah prófétája: Utánunk, próféták nem örökítenek, és amit hagyunk, az nem más, csak szadaqa!

Ti emberek… – szól, s magyarázza Allah – Salamon kapott adományt! „Tökéletes” királyságot, kinek emberek, dzsinnek és madarak alá lettek rendelve. Tudja, érti a madarak és az állatok nyelvét, mely senkinek nem adatott őelőtte – bár a tudatlanok azt mondták:

– Az állatok régen Salamon előtt úgy beszéltek, mint Ádám fiai! – Ez az állítás nélkülöz minden bizonyosságot, mert ha ez így lett volna, akkor Salamonnak nem adatik e kegy, mivel mindenki értette volna szavaikat, beszédjeiket.

Imám Ahmed, Allah prófétájára hagyatkozva lejegyzi:

– Dávid nagyon féltékeny volt, s amikor elhagyta házát, bezáratta minden ajtaját, és oda addig senki nem mehetett be, amíg ő vissza nem tért. Ám egy alkalommal (amikor újra kiment, s ugyancsak bezártak utána miden ajtót), egyik nője látott egy férfit, aki a szoba közepén áll – ahol csak a feleségeiknek volt joguk tartózkodni –, meg is kérdezte az otthon maradtaktól:

– Hogyan jutott be ez a férfi, amikor az ajtók zárva vannak? Allahra esküszöm „Dáviddal szemben”, ebből botrány lesz!

Mint mindenhol, abban a pillanatban betoppant Dávid, meglepődve, s rákérdezve:

– Ki vagy te?

– Én vagyok, aki nem fél a királyoktól, és nem tartom vissza magam (az eltakart) más nőitől! – Dávid így válaszolt:

– Allahra esküszöm, te a halál angyala vagy! Örvendek Allah parancsának! – Majd ott maradt egy helyben, amíg az el nem vitte lelkét.

Később, amikor a Nap rásütött, Salamon azt kérte a madaraktól:

– Zárjátok szárnyaitokat fölötte, borítsatok árnyékot testére!

Amikor Mohammed a történet e részén járt, Abú Hurayra megkérdezte:

– Hogyan formálták a madarak? – Erre a próféta ujjait egymáshoz szorítva bemutatta:

– Így!

Ismeretes az a történet, amikor magát prófétának kiadó ember fölhívta mindenki figyelmét különös képességeire, azon belül kiválasztottságára. Hogy mindezt láthatóan bizonyítsa, az eléje nyújtott, s előre megszámolt köveket teljes biztonsággal meghatározta. Így az őt szemlélők már kezdtek hinni benne, amíg oda nem jött egy vándor, ki találomra (számolás nélkül) fölmarkolt egy marék kavicsot, s rákérdezett:

– Mondd meg nekem, mennyi van a markomban? – Az várt egy darabig, majd mivel tudása csak az előre megszámolt, s titokban tartottra korlátozódott, kénytelen volt bevallani:

– Nem tudom!

Így lepleződött le, hogy a magát (hamis) prófétának kiadott személy nem más, mint dzsinn. Ez bizonyíték arra, hogy csak az ember által ismert dolgokat tudják beazonosítani, de a véletlenszerűekről csak Allahnak van tudomása.

(Amikor e rész fordításába kezdtünk arab testvéremmel, hirtelen felcsillant a szeme, és egy mai szemmel különös történetbe kezdett:

– Mikor kicsik voltunk, úgy 8-10 évesek, sokszor megtörtént, hogy megidéztük a dzsinnt.

– Nem hiszem! – kételkedtem – hogy?

– Hidd el! – bizonygatta –, majd mesélni kezdett:

– Egyikünk lefeküdt a földre, majd négyen egy ujjunkat a teste alá toltuk, és megkezdődött a dzsinn varázsszavakkal való megidézése. Akár hiszed, akár nem, képesek voltunk minden erőlködés nélkül így egy ujjal fölemelni. – Közben nagy beleéléssel az asztal fölött próbált nyomatékot adni szavai súlyának. De később rájöttünk, ha valamelyikünk közben Korán-szúrát recitál magában, akkor az, akit fölemeltünk, visszazuhanhat (nagy hahotázás közben) a földre.

Sőt itt is voltak, akik próbálkoztak ezzel, nem tudván, hogy én a másik szobában bekapcsoltam a magnót, amelyről halkan (hogy senki ne hallja) Korán-recitálás szólt. Így, bár mindent elkövettek – tudtuk nélkül – nem sikerült az idézés.

– Teneked kellene a legjobban tudnod, hogy tilos a dzsinn megidézése – tettem pontot története végére –, ezért igen kemény büntetés járna! Ne tegyetek többet ilyet!

Qatáda meg is nevezi: ez az eset Sám földjénél történt, és a szárnyas hangyát (aki sánta volt) Salamon már ismerte, s féltette. Harsznak hívták és a Banú Asiszán törzsből származott.

Ibn Abí Hátim tovább fűzve:

– Kiment Salamon vízért fohászkodni, amikor meghallotta, hogy valaki éppen ugyanazt teszi. Fölnézett, és mit látnak szemei, egy hangya fekszik a hátán, lábait az égnek tartva, mondván:

– Uram! Mi a teremtményeid közül valók vagyunk, és elengedhetetlen nekünk, hogy szomjunkat oltsuk. Kérünk Téged, küldj ránk vizet, hogy szomjunkat olthassuk, de ne annyit, hogy elpusztuljunk!

Ekkor Salamon odaszólt neki:

– Menjetek vissza, mert fohászodra megérkezett a hatás, más fohászkodása révén! (Már teljesítette kérésedet más fohásza által.)

Volt, hogy valakit egy hangya (Namla) megcsípett, mire az parancsba adta:

– Égessétek, dúljátok fel az egész hangyabolyt! – De Allah sugallatként megakadályozva szólt hozzá:

– Te ember! Ha egy hangya megcsíp, elpusztítod egész népét, őt, aki Hozzám fohászkodik? Ne tedd!

(Nekem is ajánlották kipróbálás végett, ha egy hangyasor közé teszem az ujjam, és ezt az áját recitálom, akkor azok kitérnek előle.)

Hogy ki is volt ez a búbos banka, erre Mudzsáhid és Ibn Ábbász adja meg a választ:

– Ő egy mérnök volt, aki számtalan esetben megmutatta a vízlelő helyet Salamonnak, főleg akkor, ha kietlen helyen tartózkodott!

– Keresd, hol találhatóak a víz erei! – szólította föl, mivel tudta, érzékeli annak létét. S miután az rámutatott, a dzsinnekkel kutat ásatott. Ám egy alkalommal, amikor újra szüksége volt rá, kereste, de nem találta kedvenc madarát.

– Miért nem látom? – kérdezte a körülötte állóktól, majd haragjában kifakadva: Talán távol van, a hiányzók között?

Mohammed ibn Iszháq szerint Salamonnak az volt a szokása, hogy naplementekor a madarak képviselői közül fogadott egyet, s a hiányzó búbos bankáról így kérdezett.

Amikor Ibn Ábbász ezt a történetet recitálta, volt mellette egy férfi az al-Khawaridzs törzsből, akit Náfi ibn al-Azraqnak hívtak, aki arról volt híres, hogy (minden kákán szeretett csomót keresni) szeretett a tiltakozók közé tartozni, ok nélkül odaszólt:

– Fejezd be, mert a mai napon téged újra megcáfollak!

– Mivel? – kérdezett rá Ábbász.

– Te azt mondod, hogy a búbos banka (al-Hudhud) látja a vizet.

– Igen!

– Akkor hogyan lehetséges, hogy a gyerekek által a csapdában elhelyezett (homokkal álcázott) magok szedegetése közben mégis fogságba esik? – Erre nagyon frappánsan válaszolt Ibn Abbasz:

– Ha nem félnék attól, hogy ez az ember ezután is nem azt terjesztené rólam, hogy: „Vissza tudok tromfolni neked!” – akkor nem válaszolnék kérdésére! – Majd azt mondta:

– Ha a sors bekövetkezik, a látás elvakul és az óvatosság elvész! –, amire Náfi így reagált:

– Allahra esküszöm, a Koránból soha semmiről nem vitatkozom többé veled!

(Van egy másik Prófétai beszéd is, amelyet ugyancsak a látásról al-Háfidz ibn Ászákir ismertet, bár ez nem kapcsolódik szorosan a búbos bankához, de Ibn Kithir Prófétai beszédében, az ájához fűzve föllelhető.

Élt egy fél szemére vak ember Damaszkuszban (Grúta nevű helységben), akit rendesnek tartottak. Nem feledte böjtölni a hétfő s a cstörtki napokat, ám a vaksága okáról hiába kérdezték, nem volt hajlandó válaszolni, mígnem egy hónapi sorozatos „zaklatás” után beadva a derekát belekezdett:

– Jött két férfi Khuraszánból hozzám Barza faluba egy hétre, s kérdezgették tőlem, hol található egy bizonyos völgy, amit készségesen megmutattam. Amikor odaértünk, kőfüstölőt vettek elő, szenet gyújtva benne, amitől az egész völgy sűrű sötét ködszerűségbe burkolózott. Majd fohászkodásba kezdtek, s láss csodát, kígyók hada bújt elő a földből, de őket még ez sem zavarta. Kitűnt közülük egy, amelynek úgy csillogott a szeme, mint a dinár. (Tatawaqadán mithl ad-dinár.) Amikor meglátták, nagyon megörültek, felkiáltva:

– Hála istennek, aki nem tette hiábavalóvá az éves utazásunkat! – Majd eltörték a füstölőt, és rögtön utána kiszúrták a kígyó szemét, amelyből a kiömlő folyadékot a sajátjukra kenték. Mivel én is szerettem volna ugyanazt tenni, kértem, majd megfenyegettem őket:

– Az én szememet is fessétek be! Ragaszkodom hozzá! Ha nem, akkor elmondom a kormányzónak!

Megtették. Néztem föl, alá, s láttam, mi van a föld gyomrában, mintha tükörbe néztem volna. Majd megkértek:

– Gyere velünk!

Útközben barátságosan beszélgettek velem, majd ahogy távolodtunk a falutól, hirtelen letepertek, megkötöztek, és egyikőjük ujjával kinyomta a szemem, s messzire eldobta. Ott maradtam összekötve, amíg az arra járók rám nem találtak, s ki nem szabadítottak. Ez a történetem vége!)

– Kitépem a tollát, és a napra teszem szikkadni őt! – mérgelődött Salamon, ám mihelyt megérkezett, kissé engedékenyebb hangnemben társai:

– Hol voltál? Sokan már véredet kívánták! – Ő pedig kérdésre kérdéssel válaszolva:

– Tett-e kivételt?

– Igen! – felelték. – Veled! – jegyezte le Prófétai beszédében Abdullah ibn Saddád. – Közben recitálta az áját: Hozzon nekem nyilvánvaló magyarázatot.

Számtalan prófétai beszéd maradt fönn a híres Sába királynőjéről, mérhetetlen vagyonáról. Idézzünk belőle:

1. (Al-Haszan al-Baszríjj azt mondta: A nőt Bilqísz bint Saráhilnek hívták.)

2. Qatáda szerint: Az édesanyja dzsinn volt, s a lába hátsó része olyan volt, mint az állatoké. (Patás.)

3. Zuhajr ibn Mohammed: Ő Bilqísz bint Saráhil ibn Málik ibn ar-Rajján és az anya Fárigr dzsinnő.

4. Ibn Ábbász: Óriási sereggel rendelkezett, mivel a királynő mellett 100 000 század állt, és minden századba 100 000 harcos tartozott. (Külön megjegyzi: Salamon barátnője volt!)

5. Mudzsáhid: Sába királynőjének 12 000 százada volt, és minden század alatt 100 000 harcos. Minden megadatott neki, ami egy királynak adható. Hatalmas trón, drágakövekkel díszítve. (Ágyszerűségre, kanapéra gondoljunk, amelyen félig ülve tartózkodott.)

6. Zuhajr ibn Mohammed: Aranyból, drágakövekkel díszítve, 80 karnyi hosszú és 40 karnyi széles.

7. Mohammed ibn Iszháq: Arannyal és drágakövekkel kirakva, rabszolgái inkább nőkből álltak.

(Ma élő történelmi tudósaink s kutatásaik szerint: Ez az ágy, egy olyan hatalmas palotában elhelyezkedett el, amelyben 360 szoba volt található. A kiképzése pedig egyedülállóan megtervezve, mivel a keleti és a nyugati szárnyát úgy építették, hogy a napsugár az egyik oldalon bement, majd a másikon (nyugatin) távozott. Így (egész nap folyamán) lehetőségük volt vallási szokásaik szerint a Napnak áldozni.)

Ali ibn Abí Talha, Ibn Ábbászt említi: – Tud minden rejtett dolgot Allah, ami az égben és a földön rejtve van!

Abdú-r-Rahmán ibn Zeyd ibn Aszlam szerint:

– Ismeri, tudja cselekedeteinket, azt, amit kimondunk, ugyanúgy, mint amit kimondatlanul magunkba zárunk! Rejtett dolgok, égen és a földön az, amit Allah adományként adott. Égből esőt, a földből növényt sarjasztott, s ez megegyezik a búbos banka magyarázatával, mivel az látja a rejtett vízkészleteket.

27./26. Allah – rajta kívül nincs más Isten! Ő a Fenséges trón Ura!” Ő az egyedüli, akihez fohászkodunk, az Allah. – És mivel a búbos banka szokott a jóra fohászkodni Teremtőjéhez, ezért tilos megölni ezt a madarat. Megerősíti ezt Imám Ahmed is, miszerint Allah prófétája azt mondta:

– Tilos megölni azt, ami lábon jár – addawáb! Ez lehet madár vagy rovar. Meg is nevezi őket:

1. hangya.

2. méh.

3. búbos banka és

4. Asz-Szurad. (Ez egy zöld hátú, fán élő állat, amely madarakkal táplálkozik.)

27./27. Salamon azt mondta: „Meg fogjuk nézni, vajon igazat mondtál-e, vagy hazug vagy-e a hazugok között! – Meglátom, vajon azért hazudtál, hogy megszabadulj attól, amit megígértem neked!

A levelet a búbos banka szárnyára erősítették (bár sokan a csőrét említik), és az, amikor elérte Bilqisz palotáját, ablakán berepülve épp a királynő kezébe dobta, majd visszatért. Elcsodálkozott az úrnő, mert amint kinyitotta annak pecsétjét, megismerte tartalmát:

– Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében, Salamontól! Nehogy fölém kerekedjetek! – figyelmeztette őket (nem vagytok képesek úgyse fölém kerekedni), és muszlimként jöjjetek hozzám! – Egyértelművé vált, hogy kivel áll szemben. Összegyűjtötte minisztereit, országa nemeseit, és azt mondta nekik:

„Ti előkelők! Egy tiszteletreméltó levél vetődött hozzám. – Amikor a madár odadobta ezt a levelet, tiszteletreméltóan visszahátrált, olyat tett, amelyre egyetlen király sem képes! – Majd recitálta a levél tartalmát: ája.

– Rájöttek, rá kellett jönniük, hogy Allah prófétájáról van szó, s ez a levél látványosan és hibátlanul van megfogalmazva. Információi a nyelv legszebb ékességeit közlik: ája.

Három Prófétai beszéd is foglalkozik ezzel a megnyitási formával:

1. A tudósok azt mondják, hogy ez a megnyitási forma, amelyet mi is minden ima előtt elmondunk: Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében – ezelőtt még soha senki nem használta.

2. Majmún ibn Mihrán azt mondja:

Amikor eleinte Allah prófétája azzal kezdte levelét (diktálni):

– Urunk nevében! – lejött egy ája, s kiegészítette az ottaniakat Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevére.

Bár a harmadik gyenge Prófétai beszédként ismeretes, de én azért megemlíteném:

3. Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében a küldöttre hivatkozik, amikor megemlíti társainak:

– Tudok egy áját, amely előttem nem jött le egyetlen prófétához sem, kivéve Salamon ibn Dáwúdot! – Hallva ezt Ibn Barada apja rögtön meg is kérdezte:

– Melyik ez az ája?

– Miután kimegyek a mecsetből, elmondom nektek! – szólt Mohammed. – Ezzel elindult.

– Elfelejtette! – szólt Barada, miután látta, hogy a küldött már kilép a mecset ajtaján. De tévedett, mert amint a küldött kitette egyik lábát az ajtón, visszafordult, majd recitálta az elhangzottakat: Allah a… – majd hozzáfűzte:

– Ez Salamontól van!

Vagyis az említett erejük s számok után átadták a döntés jogát, mondván:

– Nincs semmi, ami visszatartana bennünket! Erőink teljében vagyunk!

Al Haszán al-Baszríjj szerint:

– A döntés jogát egy nőnek adták, pedig ő volt, aki a legjobban tudta, milyen Salamon, s tisztában volt azzal is, ha ellenáll, hadseregével képtelen lesz ártani néki.

– Flek a harctól, Salamon seregétől, de ha nem megyünk oda, idejön és elpusztít mindannyiunkat! – szólt aggódva.

Elküldök néki egy ajándékot rangjának megfelelően (variálgatott magában Sába), és megnézem, mi lesz a válasza. Hátha békén hagy bennünket, vagy kevesebb sarcot ró ki ránk, talán az is megesik, lemond az ellenünk való harcról.

Ibn Ábbász azt mondja Sábára utalva:

– Ha elfogadja az ajándékot, akkor ő egy király, és mi harcolni fogunk ellene, de ha nem, akkor követni fogjuk őt! – közben azon gondolkodott, hogyan tudná rászedni Salamont.

Több Prófétai beszéd is foglalkozik próbatételével.

1. Mudzsáhid szerint:

– Fiatal rabszolgalányokat küldött fiúöltözetben, és fiú rabszolgákat leányruhákban.

– Ha meg tudja különböztetni őket, akkor én felismerem benne a prófétát! – jelentette ki.

Ám Salamon átlátott a szitán, és érkezésük után rájuk parancsolt:

– Mindannyian mosakodjatok meg!

A lányok csak a kezükre öntötték a vizet, míg a fiúk a tenyerükkel vettek abból, ezzel megkülönböztethetőkké váltak.

2. A rabszolgalányok a tenyerüktől haladtak a könyökük felé, míg a fiúk éppen fordítva kezdték a mosakodást.

3. A leányok a tenyerüket kezdték először mosni, majd a kézfejüket, míg a fiúk föntről lefelé haladtak.

4. A legfifikásabb az volt, amikor küldött egy serleget, és azt kívánta:

– Önts bele iható vizet, de sem az ég, sem pedig a föld vizét nem használhatod!

De rajta ez sem fogott ki, lovakat hozatott, s körbe-körbe addig zavartatta, amíg az izzadságukkal meg nem tudta tölteni a serleget.

(Ezek mind izraeli történetekből valók – fűzik hozzá a prófétai beszédek gyűjtői –, de ami biztos, Salamon (Szulejmán) visszaküldte az ajándékot, mondván:

„Vajon gazdagsággal akartok elhalmozni? Amit Allah adott nekem, az jobb annál, mint amit nektek adott. Csupán ti örvendeztek az ajándékotoknak!

– Nem fogadom el tőletek csak az iszlámot, ha kell, karddal válaszolok!

Az igazsághoz tartozik, hogy Salamon megparancsolta sátánjainak, mutassanak be (szemfényvesztést) ezüst-, aranypalotákat, hadd higgyék Sába küldöttei, ő milyen mérhetetlen kinccsel és gazdagsággal rendelkezik. Visszatérve ne jusson eszükbe más, mint:

– Nincs az ajándékodra semmi szüksége neki, hisz szemünkkel láttuk gazdagságát s hatalmát!

Olyan sereggel, amilyet még soha nem láttak ezelőtt, megalázva és kiűzve (megölve) benneteket országotokból!

Amikor visszatértek – Mohammed ibn Iszháq, Jazíd ibn Rúmántól lejegyzi –, elmondták Salamon üzenetét, s rejtvényfejtésének tényét, Sába így szólt:

– Allahra esküszöm, én már tudom, hogy ő nem egy király! Erőnk, seregünk sem ér ellene semmit, s én követni fogom tanácsait! – Majd fölkerekedett, és 12000 századával és minden királyával elindult hozzá, de mielőtt megtette volna, ágyát (kanapéját) bezáratta, s meghagyta szolgájának:

– Erős őrizettel vigyázzátok, senki nem láthatja s érintheti nélkülem!

Amikor Salamon tudomására jutott, hogy a királynő népes seregével elindult, kiadta dzsinnjeinek:

– Hozzatok információkat róluk, hol vannak, hol táboroznak nap mint nap! – Majd amikor közel értek, összegyűjtötte dzsinnek és emberek hadát, megkérdezve tőlük:

– Ki hozza el nékem a trónusát? – Mivel említették neki, milyen nagy becsben tartja azt. Tudta, hogy miután kinyilvánítják Allahnak az iszlámot, többé már nem vehet el tőle semmit, így csak azt szerette volna bizonyítani, mily nagy Allah hatalma általa.

– képes, hogy felemeljem, és megbízható a benne található köveket illetően.

Mint annyi más, itt is számtalan név s hasonlítási útmutató hangzik el a dzsinn kilétéről.

Mudzsáhid szerint: Merid a dzsinnek közül és Ifrit volt a neve.

Suajb al-Dzsubaijj szerint: Kauzán névre hallgatott.

Abú Szaláh: Termetre olyan volt, mint egy hegy.

De Salamon csak nem őt akarta választani, így hát újra fölszólította szolgáit:

– Gyorsabbat akarok, mint ő! – Allah s nem az én hatalmam akarom bizonyítani, amely erős jel lesz Bilqisz előtt Hatalmáról, annak ellenére, hogy azt bezáratta.

Ibn Ábbász szerint Ászaf volt a kiválasztott neve, aki írnokként ügyködött Salamon udvarában.

Mohammed ibn Iszháq közli a teljes nevét: Ászaf ibn Barkhijá volt a neve a későbbi megbízottnak.

Qatáda szerint: A neve Ászaf, és az al-Inszből való, aki hívő volt. Ugyancsak tőle: A Banú Izraelből való (ember volt), s gyorsaságának köszönhette a feladat teljesítését.

Egy szempillantás alatt… – hangzik.

Mudzsáhid két hagyománnyal is emlékezik eme történetre:

1. – Emeld a fejed, nézz előre, s mielőtt tekinteteddel a látóhatárt elérhetnéd, én annyi idő alatt elhozom néked! – jelentette ki.

– Nézz jobbra, ahonnan hozom a trónt! – Majd fölállt, imához bemosakodott, kérve Urát:

– (Mi) Urunk! Mindennek az Ura, Egyetlen Úr, nincs más Isten, csak Te, kérlek, hozd el nekem a trónját! – ami fohásza után keze elé tétetett. (Az-Zuhrijj is így említi.)

2. Amikor urához fohászkodott a trón odaszállításáról (az Jemenben volt), Salamon a Szent Házban – Bajt al-Maqdisz – tartózkodott, ahová a földből előjőve (Nabaá= kibuggyant), éppen a kezei közé.

„Aki hálás, az önmaga hasznára hálás. Aki pedig hálátlan – Allah bizony nem szorul másra és Nagylelkű.” – ahogy Mózes mondta:

– Ti, és akik a földön vagytok, ha hálátlankodtok, Allahnak nincs szüksége rátok, mert Ő Gazdag és Hálás!

Imám Muszlim Prófétai beszédében így említi:

– A Hatalmas Allah azt mondja: Rabszolgáim! Ha ti mindannyian az elsőtől az utolsóig, dzsinnek és az emberek olyanok volnátok, akik követnék egy istenfélő hívő szívét, az sem tudna többet hozzátenni az Én királyságomhoz, még akkor sem, ha ő akarná. De ha követnétek a legrosszabb embert szívét, a királyságomból akkor sem hiányozna semmi! Csupán a cselekedetetek, amit Én lejegyeztetek nektek, az alapján jutalmazok vagy büntetlek benneteket.

– vegyetek ki néhány gyöngyöt. Tegyétek az alját a tetejére, változtassátok a pirosat sárgára, a sárgát zöldre…

– Határozott volt s előrelátóan bölcs, mivel nem azt mondta:

– Nem! – tudatában, hogy az övé Jemenben található. De azt sem mondta, hogy: Igen!

Salamon kétséget kizárva kifejti:

„Már őelőtte tudás adatott nékünk… mi mindannyian muszlimok voltunk!

Salamon kiadta sátánjainak, hogy építsenek üvegből egy hatalmas palotát, királyi vendége elkápráztatására, amely alatt víz folyjék. Így, aki nem ismeri (nem tudta megtapasztalni), azt hiszi, hogy vízen fog járni.

Sokan nemtetszésüket nyilvánították ki emiatt, vitatkoztak szüntelen:

– Miért építtetett palotát? Talán feleségül akarta venni? – utaltak szépségére.

De említették, hogy Sába patás lábát szerette volna meglátni, s ezért készítette üvegből.

Mohammed ibn al-Qardijj elbeszélésében azt állítja:

– Sába, amikor felemelte a ruhája szélét, láthatóvá vált egy gyönyörű láb, mely szőrös volt. „Saár”. Ezt meglátva Salamon, a szőrt el akarta távolítani, ajánlották is a többiek:

– Borotva kellene! – Sába próbálgatta is, de csak nem sikerült neki:

– Ezzel nem tudom! – jelentette ki, mire Salamon a dzsinnekhez fordult, mondván:

– Borotvakés helyett készítsetek mást (valami), amivel eltüntetheti lábáról a szőrt!

Ekkor an-Naurat készítettek, amellyel megoldódott a gondja. (Ez volt az első ilyen típusú borotva, amelyet attól az időtől szerszámként használhattak.)

Ibn Abbasz és Mudzsáhid azt mondták:

Amikor Salamon fölszólította:

– Menj be a palotába! – Bemutatta, hogy az ő királysága nagyobb, mint a vendégé.

Sába, amikor belépett, azt hitte, vízen fog járni, s fölemelte ruhája szélét, miközben figyelmeztették:

– Te üvegen fogsz járni! – majd közvetlen ezután jött a fölkérés:

– Imádkozz az Egyetlen Istenhez! – nem feledve megróni a napimádata miatt.

Wahb ibn Munabbih kissé eltérve: Salamon a sátánoknak azt parancsolta:

– Építsetek üvegből egy olyan palotát, amely úgy tükröz, mint a víz. – De hogy még meggyőzőbb legyen, vizet vezettetett alá. Majd felült az ágyra, amelyet Sábától hozatott, körbevéve magát emberekkel, dzsinnekkel, sátánokkal és madarakkal. Ezután szólította:

– Gyere, lépj be! – Ez az a pont, amikor az, fölemelte ruhája szélét. Majd:

– Imádd egyetlen Uradat, Allahot! – S megrótta napimádatáért.

Sába, mivel a látottak zavaróan hatottak rá, imádkozása közben az az-Zanádiqa szövegét kezdte recitálni (amely Allah ellen szólt). Meghallva ezt Salamon, ijedten vetette földre magát, félve Urától, majd fejét kissé felemelve odaszólt:

– Hát te mit mondtál? (Te miről beszéltél?) – Így válaszolt:

– Vétkeztem magam ellen, s veled, Salamon áttérek az iszlámra a Mindenható Allahhoz! – Majd megerősítette:

– „Nem félelemből, hanem meggyőző hitből!”

(Amikor Salamon rákérdezett: Mit mondtál? Mit kérdeztél?

– Allahnak milyen a színe? – válaszolta Sába. Ekkor pattant föl Salamon az ágyáról, s borult le Ura előtt szólva:

– Uram! Olyan dologról kérdezett, amit még szívemből sem merek említeni Neked! – De Teremtője megnyugtatta:

– Menj vissza az ágyadhoz, mert Én már átvettem (rendbe teszem) helyetted ezt a dolgot!

Salamon visszaült a helyére, s a kérdés újra elhangzik:

– Mit kérdeztél?

– A vízről kérdeztem! – Mivel elfelejtette kérdésének (Teremtőről) szándékát.

Salamont a válasz nem nyugtatta meg, most katonáihoz fordult:

– Mit kérdezett ő? – De ők sem emlékeztek, mert kitöröltetett belőlük:

– A vízről!)

Sok monda foglalkozik a Banú Izrael által elterjesztett dolgokról, amelynek a valósághoz semmi közük! – olvashatjuk Ibn Kithir tafszírjában.

– Miért siettetitek a kínzást, és nem kéritek Allah Irgalmát.

– Nem látjuk sem a te, sem pedig azok arcán a jót, akik követnek téged, mert akiket elér a baj, rögtön azt mondják:

– Ez Szálihtól való! – babonának tulajdonították mondanivalóját.

„A ti rossz előjeletek – mondta – Allahnál van. De nem! Próbára tett nép vagytok!”

A legrosszabbjai nem voltak mások, mint a törzs vezetői, akik nemcsak rosszra csábították népüket, hanem egyenesen a hitetlenség és Szálih meghazudtolására buzdították. Hogy kik is voltak név szerint, ismerjük meg Ibn Ábbásztól: Dámi, Duáim, Harama, Harim, Dáb, Szawáb, Riáb, Maszt és Qidár ibn Szálif. Ők rendelték el a teve térdinának elvágását, és családjának megöletését (éjszaka) úgy, hogy miután végrehajtották tettüket, fölkeresik hozzátartozóikat bizonygatva:

– Mi nem tettünk semmit, mert mi igazak vagyunk!

– Akkor pusztultak el, amikor meg akarták ölni őt!

Mohammed ibn Iszháq részletesen elénk tárja a bűnelkövetés módját:

– Azok kilencen, miután elvágták a teve térdinát, közösen eldöntötték:

– Öljük meg Szálihot, s ha igazat mondott, akkor előbb, mielőtt meghalnánk, megöljük őt is. De ha hazudott, a tevéje után küldjük.

Éjszaka elindultak a családjához, de az angyalok kövekkel megdobálták őket, így elkéstek és nem értek vissza a barátaikhoz. Majd most már azok indultak el Szálih házához (akik a tevét megnyomorították), s ott megtalálták társaikat, fejüket betörve, vérbe fagyva. Több se kellett nekik, azonnal vádaskodásba kezdtek:

– Te ölted meg őket! – és megtorláshoz készültek, de a törzsének tagjai megakadályozva őket fegyverrel ellenálltak. Kijelentették:

– Allahra esküszünk, ti soha nem fogjátok megölni őt! – Majd tudomásukra juttatták háromszor egymás után:

– Allah megígérte nektek, hogy kínzással fog megbüntetni benneteket! És ha igazat mondott, akkor ne bosszantsátok fel Őt. Ha pedig „hazudott”, akkor eléritek, amit akartok! – Aztán a Thamúd törzs tagjai elvonultak.

Qatáda szerint:

– Allah akkor küldött rájuk egy hatalmas sziklát, miután esküjük után elindultak, amely eltemette őket.

Abdú-r-Rahmán ibn Abí Hátim némi változtatással következőképpen említi:

– Amikor elvágták a teve inát, Szálih azt mondta a lázadóknak:

– Éljetek három napig házaitokban! Ez ígéret és nem hazugság. – Mire ők így feleltek:

– Nézzétek, Szálih azt mondja, ő elintéz bennünket! Ha igazat mondott, akkor a három nap valamelyikén (előtt) megöljük családját vele együtt.

Tudnunk kell, hogy Szálihnak mecsete volt Al-Hidzsrben, ahol imádkozni szokott, közvetlen a sövény mellett. Akik meg szerették volna ölni, úgy tervezték, megvárják egy barlangban, s ha majd onnan hazafelé tart, először őt, majd utána a családját is meggyilkolják. Ekkor küldött Allah rájuk egy nagy sziklát, amely összezúzta őket.

„Allah kínozta ezeket itt, s azokat ott „Faáddzaba Allah háulá hahuná wa háulá háhuná” – mind a két csoport tagjait, akik kifundálták a gyilkosságokat.

– szemeitekkel, nyilvánosan gyakoroljátok a bűnt, amelyt Ádám fiai közül előttetek senki tett. Férfiak férfiakkal, nők nőkkel.

(Nem kell messzire mennünk, hisz országunkban is minden évben már hagyománnyá vált a másságukat nyíltan vállalók „bemutatók” szabad felvonulása. (Andrássy úton) Szégyen, hogy az állam köztelevíziói adásaikban megróják, pellengérre állítják azokat, akik Allah értékrendjét, s nem a bűnös cselekedeteket tartják követendő példaként.)

– Nem érdemlik meg, hogy itt éljenek közöttünk, hiszen ők szégyellik magukat a mi cselekedeteink miatt!

– Sajnos az ő felesége elfogadta népe csúnya cselekedeteit, részese volt, s gyakorolta azt. Mindezt tetőzte azzal, hogy elmondta, megnevezte férje vendégeit, híva istentelen társait:

– Gyertek hozzánk!

– köveket, szidzsilből (tüzes forgószéllel).

Abdú-r-Rahmán ibn Zeyd ibn Aszlam kiválasztott szolgákon a prófétákat érti.

Asz-Szaudíjj a próféta barátaival azonosítja, míg:

Ibn Kithir: – Ha a próféta barátairól szólna, az nem baj, jó az is, de a prófétákra jobban illenek – állítja.

– Bolygókat, csillagokat küldtünk le az égből rabszolgáinknak adományként, de ők mégis máshoz imádkoznak – hangzik.

– egyenletesen elhelyezve, hisz ha nem így lenne, a föld ellipszis pályát írna le. (Kimozdulna helyéről.), és tett a két nagy víz közé gátat? – iható és a sós víz közé, nem engedve összevegyülni, megtartva saját tulajdonságaikat. (Ismeretes, hogy létezik a tengerből feltörő ivóvízkészlet, amelyet gátként tartanak számon.) Vajon Allah mellett egy (másik) isten? Nem! A legtöbben azonban nem tudnak!

Vajon ki segít rajtatok (istentagadók), ha a gyermeketek halálán van, esetleg betegen mozdulatlanságra ítélve (kómában) magatehetetlenül fekszik? Ti, a tagadásaitokkal?

Nagyon sok szép történet foglalkozik a bajbajutottakról, idézzünk mi is belőle:

Imám Ahmed két hagyománnyal járul hozzá.

1. Egy férfi érkezett Belhudzseimből (Dzsabar ibn Szulaim al-Hudzsaimi), aki így szólt a küldötthöz:

– Allah prófétája! Kihez fohászkodsz?

– Egyetlen Allahhoz! Aki, ha elér téged a baj, s te ugyanazt teszed fohászoddal, Ő eltávolítja tőled! Ő az, ha valaki eltévedt egy elhagyatott földön, visszavezeti. Ha elér a rossz év (mezőgazdaságban), Ő teremt neked a baj helyett jót. – Ekkor a kérdező kérlelni kezdte:

– Allah prófétája, „üzenj” adj tanácsot nekem!

– Ne szidj senkit, cselekedj jót, ne legyél fösvény, fukar a jó dolgokkal szemben. Ha pedig találkozol testvéreiddel, rokonaiddal, mosolyogva fogadd őket. Adj a szomjazóknak, éhezőknek, és a köpenyed „ruhád= Izár” érjen fél lábszárig, de ha nem addig, akkor bokáig, mert ha magad után húzod, az beképzeltségből fakad, s Allah nem szereti a beképzelteket.

2. Egy beduin Bádia népéből fölkereste a küldöttet, de mivel nem ismerte, hangosan szólongatta:

– Ki itt az Allah prófétája, Mohammed?

– Én vagyok, mutatott magára a küldött! – Majd meghallgatta a bajbajutott panaszát.

– Fohászkodj sokat! S ha valaki szid téged, mert rosszat tud rólad, te ne viszonozd hasonlóképpen, mert akkor te kapod az ő fizetségét Allahtól, ő pedig a rosszat bűneiért!

3. Ubaidú-Allah ibn Abí Szálih emlékiratában:

Jött hozzám Abú Abdú-r-Rahmán, és azt kérte tőlem:

– Fohászkodj helyettem Allahhoz!

– Te magad fohászkodjál, mert Ő csak a rászorulóknak válaszol, ha fohászkodnak hozzá!

4. Wahb ibn Munabbih azt mondta:

– Olvastam az első Könyvben, hogy Allah azt mondta:

– Hatalmamra esküszöm, hogy aki Énbelém kapaszkodik, s, még ha az ég és a föld lakói ellene is fordulnának, Én kiutat mutatok neki! De aki nem kapaszkodik Belém, annak a földet széthasítom lábai alatt, és a levegőben lebegve magára hagyom! (Csak magára számíthat.)

5. Al-Háfidz ibn Ászákir, Abú Bakrtól, közismert nevén: Ad-Duqqi asz-Szufíjjtől:

– Dimasból az-Zabadámiba utaztam egy öszvéren, s egy férfi is mögöttem (ült), mentünk olyan úton, amely nem megszokott. Ő azt mondta:

– Menj erre, mert ez közelebb visz téged!

– Nem ismerem ezt az utat – szóltam.

– De! Menj itt, én tudom, hogy erre közelebb! – És elindultunk. Ám egy járatlan úton találtam magam, amely mély völgybe torkollott, ahol sok legyilkolt tetem feküdt.

– Fogd meg az öszvér fejét, hogy leszállhassak! – szólt rám útitársam. Majd amikor leszállt, összefogta köpenyét, és egy kést rántott ki belőle, mire én gyorsan menekülőre fogva a dolgot, odaszóltam neki:

– Vidd az öszvért s ami rajta van! – Mégis ezt mondta:

– Ő már az enyém! És én meg foglak ölni téged!

Ekkor Allahhal akartam megijeszteni és figyelmeztetni büntetésére, de nem használt. Más lehetőségem nem maradva, kértem:

– Legalább engedd meg, hogy imádkozhassak két rakát!

– Siess! – utasított. Fölálltam imádkozni, de a félelemtől úgy összezavarodtam, hogy nem jutott semmi az eszembe.

– Na gyerünk! – vetett véget „szétszórt” állapotomnak – ám ekkor Allah segített, a számba, nyelvemre adta ezt az áját: Vajon ki válaszol annak, aki szükségben van…, – s mire kimondtam ezeket a szavakat, egy lovag jött velünk szemben kezében lándzsával, amit felé dobott, s éppen szívébe talált. Én a lovaghoz fordultam:

– Ki vagy te?

– Én vagyok a küldője annak, aki válaszol ahhoz, aki Hozzá fohászkodik, és elhárítja a bajt!

– Később – fejezi be Abú Bakr – épségben visszatértem.

(Megpróbáltam e történetet eredeti hangvételében leírni, bár (megvallva) kissé nyersnek tűnik, de számomra ízesnek.)

6. Fatima bint Al-Haszán Umm Ahmed al-Udzsailától:

A szent háborúk folyamán, egy napon a hitetlenek legyőzték a muszlimokat, megfutamítva őket. Ám az al-Anszár csoportból egy jóravaló ember hiába próbálta lovát menekülésre késztetni, az csak nem akart engedelmeskedni neki, mire rászólt:

– Mi van veled, én ilyen napra mindig fölkészítettelek! – Erre a ló visszaszólt:

– Miért ne hagynálak cserben, amikor az abrakot szűkön mérik nekem a lovászok? – A lovag így szólt:

– Allah a tanúm, hogy ettől a naptól kezdve csak az én ölemből fogsz enni! – A lova ere megiramodott és kimentette a bajból.

Állta a szavát. S ettől a pillanattól fogva ígéretéhez híven öléből etette jószágát, amelynek olyan nagy híre lett, hogy az emberek hozzá vándoroltak meghallani esetük történetét. Nem sok időbe telt, hogy a római császár fülébe ne jusson a hír, aki kijelentette:

– Annak az országnak nem lehet semmi baja, akinek ilyen katonái vannak! – Majd szemet vetve rá megpróbálta küldötte által (aki nála lakott, s azelőtt muszlimként élt) magához édesgetni emberünket.

– Én is muszlim vagyok, mint te – mondta az –, és jó szándékkal jöttem hozzád!

Ami sikerült is olyannyira, hogy egy hosszabb séta alkalmával, amikor a tengerparton jártak-keltek, megpróbálta elraboltatni a császár embereivel, mivel a meghívásának nem tett eleget:

– Hagyd el országod, költözzön el vele új „otthonodba!

De amikor körbevették, felemelte kezeit az ég felé fohászkodva:

– Uram! Becsaptak Rád hivatkozva, légy segítőm velük szemben! – S láss csodát, abban a pillanatban két oroszlán jelent meg, és elrabolták azt a férfit, aki galád módon a szabadságára tört, így épségben megszabadult szorult helyzetéből.

– És ki hárítja el a bajt, és tesz benneteket utódokká a földön – ha nem Ő, modhatnánk. Megtehette volna, hogy minden generációt egyszerre helyez a földre, de mégsem tette, tudatában, hogy így szűkölködést idézne elő teremtményei között. Inkább egy lélekből teremtette utódjaikat.

Csillagokat a hajózás megkönnyítésére, a hegyeket pedig a földi tájékozódási pontok kiválasztására.

Allah megparancsolja prófétájának, hogy tanítsa meg az összes teremtményének, hogy Ő mindennek tudója. (Múlt, jelen, jövő.)

Ibn Abí Hátim Áisától lejegyzi:

– Aki azt állítja, hogy tudja, mi lesz holnap – ahogy a próféta mondta: Az megrágalmazza Teremtőjét! Mert Allah azt mondta – közben az ája recitálásába kezdett: ki gondoskodik rólatok az égből…

Qatáda Prófétai beszédében:

A csillagokat Allah három feladatra teremtette:

1. Az ég díszére.

2. Útmutatóként.

3. A sátán megkövezésére.

És aki ettől eltérőt állít, az hatalmasat téved, tudatlanságát bizonyítva.

– Mert vannak tudatlan emberek – folytatta –, akik imádkoztak a csillagokhoz. Vannak horoszkópkészítők, akik meghatározzák, ki milyen csillag alatt születik, s annak milyen „jó” sors adatik, közben bénán, esetleg a későbbiekben alkoholistává válik. Egyetlenegy csillag sem rendelkezik azonosítási jelekkel, sem előre meghatározó szín: piros, fekete – magasság, szépség, betegség jeleinek közlésével.

Sem a csillag, sem lábon járó állat, sem pedig madár nem tud a rejtélyes dolgokról, hisz Allah az Elbíráló – közben az ája recitálásába kezdett:

...ki viszi véghez a teremtést...

Imám Muszlim Prófétai beszédében megemlíti, amikor a próféta megkérdezte Gábrielt az Óra eljöveteléről:

– Nem tudhatom jobban, mint aki kérdezi! – világosította föl Mohammedet.

Asz–Szaudíjj:

– Az ő tudásuk kiegészül az Elszámolás Napjn, amikor senki sem fog segítségükre sietni, mert kétségeik voltak efelől.

– Mondd, Mohammed: Járjátok be, és nézzétek meg, mi lett azokkal, akik meghazudtolták a prófétákat! Hogyan büntette meg a bűnös népeket (Ád, Lót, Thamúd, Szálih, Madyan, Fáraó), és állt bosszút, kínozva őket. Bizonyítékként arra, hogy igazak a próféták tanításai.

– oly közel néhány dolog, amit siettetek. (Ibn Ábbász)

Említve a Koránt, bizonyítva útmutatását, s benne elmesélve Izrael népének a Tóra tartalmából, amiben összekülönböztek. A zsidók túl messze mentek ebben a dologban, olyat állítva, amely nem fedi a valóságot. A keresztények pedig Jézusról (Mária fiáról) úgyszintén. A Korán bebizonyítja, hogy ő egy Allah nemes rabszolgái közül.

– az Elszámolás Napján fog a vitatkozók fölött bosszút állni.

– minden dologban, s add át Urad üzenetét.

Nem hallnak tőled semmit, ami javukra válna, mert a szívükön gát van, ami megakadályozza őket (benne) az igazságtól.

Ez az állat a „kor” utolsó idejéből jön ki a földből, amiért az emberek Allah parancsainak nem engedelmeskedve megváltoztatták vallási előírásait. (Egyesek szerint Mekkából.)

Az elkövetkezendőkben több (sok) Prófétai beszédet idézek, megnyitva széles tárházát e történeti eseményeknek.

Imám Ahmed:

– Megjelent Allah prófétája az egyik szobából, miközben mi az Óra eljöveteléről és dolgairól beszélgettünk. S azt mondta:

– Az Óra addig nem jön el, amíg nem látjátok annak tíz jelét! – Majd felsorolásába kezdett:

1. A nap fölserken nyugat felől.

2. Füst.

3. Az állat.

4. Jádzsúdzs és Mádzsúdzs kijövetele.

5. Jézus (Mária fia) lejövetele.

6. ad-Dadzsál (Antikrisztus) és három fogyatkozás.

7. Fogyatkozás nyugaton.

8. Fogyatkozás keleten.

9. Fogyatkozás az arab félszigeten, és utoljára:

10. Tűz Ádán (Jemen) aljából, amely követni fogja az embereket. Éjszakázik velük, ahol éjszakáznak, sziesztázik velük (délután) ahol sziesztáznak, és szorítja az embereket.

Abú Dáwúd: Említette Allah prófétája az állatot, és azt mondta:

Az Idő során három kijövetele van neki:

1. Al-Bádija. (A legmesszebb falu vége.) Ennek híre nem éri el Mekkát.

2. Majd újra máshol (hosszan), de ekkor híre már futótűzként terjed el a falu népei között, s eléri Mekkát. – Majd a küldött hozzáfűzte: Legjobb, ha az emberek a Harámban vagy a mecseteikben vannak! Ez az állat belép a mecsetbe, sétálgat, majd a sarok és a Maqam (Ábrahám lábnyomának a kőbe mélyedt helye) között leszórja a fején található földet, miközben az emberek menekülnek előle, kivéve a hívők egy csoportja „Iszába miná al-Muminin” (A hívő banda egy csoportja), akik úgy gondolták, hogy azzal, hogy ők oda menekültek, túljárnak Allah eszén. De tévedtek, ugyanis éppen velük fog elkezdődni az állati büntetés. Az arcuk olyan lesz, mint

az atom bolygója „al kaukab ad-Duríjj”. Majd újra visszamegy a földbe, és megy az emberek után, kitől senki sem menekülhet, még az sem, aki kéri Teremtőjét: Menekülést keresek Allahnál az állattól! – Ezeket is néven szólítja: Te ember! Most imádkozol? – rátéve arcára jelét.

3. Majd visszaindul, miközben az emberek vagyonukkal kereskednek, és ekkor a hívő felismeri a pogányt. (Ettől a pillanattól kezdve) nem név szerint lesz szólítva a megszólított, hanem vagy pogányként (a rossz), vagy hívőként (a jó). Pl. – Te hívő, add ide az üzleti részem!

Imám Muszlim ibn al-Haddzsadzstól: Allah prófétája azt mondta:

1. Az első jel a jelek közül, a napfelkelte nyugat felől.

2. Az állat kijövetele az emberek közé délben.

3. És valamelyik jel a kettő közül gyorsabban fog bekövetkezni, mint a másik, mert oly közel esnek egymáshoz.

Abú Hurayra: Allah prófétája azt mondta:

– Ez az állat a földből fog kijönni, melyen minden szín megtalálható. Két szarva között olyan nagy a távolság, hogy nyugodtan közé lehetne feküdni. Vele lesz Mózes botja és Salamon gyűrűje. A pogány orrát szétzúzza a bottal, a hívő arcát pedig nemesíti a gyűrűvel. Ettől fogják az összegyűjtött emberek fölismerni egymást.

Ibn Mádzsa Abdullah ibn Buraydától:

– Allah prófétája elvitt engem egy helyre Bádiába, Mekkához közel, ahol egy száraz földterület található (körös-körül). Erről fog az állat – miközben rámutatott – kijönni!

Ibn Ábbász:

– Ennek az állatnak négy lába van, és Tiháma néhány völgyéből fog előjönni.

Ali ibn Abí Tálib:

– Ez egy állat, amelyiknek nincs farka, de van patája és szakálla.

Ibn Dzserír szerint az állat:

– Feje, mint a bikáé. Színe a tigrisé, szeme a disznóé, füle elefánté, szarva a zergéé, nyaka a struccé, mellkasa az oroszláné, dereka a macskáé, farka a kosé, lábai egy tehéné. (Minden térd és bokaízület között 12 karhossznyi a távolság.) Kijön Mózes botjával – amellyel minden hívő arcára fehér foltot tesz, amely azon szétterül – és Salamon gyűrűjével. De ugyancsak meg lesznek jelölve a pogányok, „csak” fekete színnel.

Majd az emberek kereskedhetnek, egymást úgy szólítva:

– Hé, te hívő, hé, te pogány! Ha pedig családi lakomán ülnek, megkülönböztethetővé (elkülönülnek) válnak. Az állat is megnevezi őket:

– Te mennyországbéli vagy, te pedig a Pokolból!

– és megkérdeztetnek: Mit csináltatok az e világban? Hol van a jó cselekedeteitek, amelyek mellettetek szólnak?

A Prófétai beszéd szerint Iszráfil egy szarvszerű kürtbe fog belefújni Allah parancsára.

1. Az első, a rettegés fúvása, amely hosszan szól. Ekkor az élő gonosz emberek megrémülnek, kivéve a (sahidok) mártírok, vértanúk, mert ők Uruknál élnek, kiről Ő gondoskodik.

Ebben a témában Imám Muszlim Prófétai beszédére támaszkodom, mivel részletesen bevezet bennünket az utolsó Óra eljövetelének titkaiba:

Jött egy férfi Abdullah ibn Ámruhoz, és azt mondta:

– Mi ez a mondás, amikor arra utalsz, hogy ekkor és ekkor eljön az a bizonyos Óra? Dicsőség Allahra, te félj Tőle, és ne állíts ilyet! – szólította föl Abdullahot, melyre így válaszolt:

– Én azt mondom, ti nemsokára egy hatalmas dolgot fogtok látni! Elpusztítja a Házat! – Majd részletesebben kezdte fejtegetni mondanivalóját, közben Allah prófétájára hivatkozott:

– Kijön ad-Daddzsál a népem közé, és marad negyvenet. Azt nem tudom, hogy negyven napig, negyven hónapig, vagy negyven évig – bizonytalanodott el Ámru az időponttal kapcsolatban.

– Ekkor Allah elküldi majd Mária fiát, Jézust, mintha Uruwa ibn Maszoúd lenne, aki megkeresi és elpusztítja azt, majd marad hét évig, s ez idő alatt nem lesz két ember között háborúskodás a földön, csak béke. Majd Allah hideg szelet küld Sám felől, s nem marad ezután a földön (föld arcán) senki, akinek a szívébe egy porszemnyi jó vagy hit lenne, akkor se, ha valaki a szívébe bújna. Ezt hallottam a prófétától – erősítgette meg mondanivalóját –, és csak a gonosz emberek maradnak, akik mint a hiénák nem ismerik a jót, nem tiltakoznak a rossz ellen. És ekkor megjelenik a sátán rájuk kérdezve:

– Nem engedelmeskedtetek?

– Mit parancsol nekünk? – kérdezgetik egymást. – Mire kérsz bennünket? – De a kérdéseikre parancs volt a válasz:

– Imádjátok a szobraitokat! – közben haladékot kaptak további létük folytatására.

2. Majd másodjára újra megfúvatik a trombita, és mindenki közülük, aki hallja, rettegésbe esik, összerogy és meghal.

(Az első, aki meghallja „Dzsálut hauda ibilihi” az, aki a teve fekhelyén szeretkezett. „Meleg.” Az arab nem azt mondja, hogy homoszexuális (természetellenes módon nemileg az ugyanazon neműek iránt vonzódik) beállítottságú, hanem: Lót népére utalva „Lúti”-nak nevezi!)

Majd Allah esőt küld, mint egy árnyék, amelyből megteremti az emberek testét.

3. Ekkor megszólal a trombita, s az emberek fölkelnek (Feltámadás) bámészkodva, majd megszólíttatnak:

– Gyertek Uratokhoz! – Közben felállnak (felsorakoznak) a számonkéréshez.

– Hozzátok a Pokol küldötteit! – parancsolják az angyaloknak.

– Hányat? – kérdezik.

– Ezerből 999-et!

(Van olyan Prófétai beszéd, amely a küldöttre utalva:

– A harmadik fúvás előtt a lelkeket a kürt belsejébe teszik, amelyek a megfújáskor egyenesen az emberek testébe szállnak oly csodálatosan elkülönülve, hogy láthatóvá válik a hívő [fényként] és a gonosz [sötét] közötti különbség. Ekkor Allah azt mondja:

– Hatalmamra esküszöm, minden lélek visszatér a testébe! – Majd amikor eléri azt, felállnak sírjaikból mindannyian, leszórva magukról a port.)

Most látod a hegyeket szilárdan, stabilan, majd a helyéről eltűnni. Megkérdeznek majdan téged a hegyekről:

– Mondd! Uram felrobbantja azokat!

(A Korán 81. Szúra ugyancsak bizonysággal támasztja alá, amikor azt írja:

Amikor a Nap felgöngyölődik,

A csillagok elhomályosodnak

S megmozdulnak a hegyek…)

27./89. Aki jócselekedettel jön majd elő, annak még jobb lesz a jutalma annál. És biztonságban lesznek ők annak a napnak a rettegésétől.

Qatáda azt mondja: A jó cselekedet a hűséget jelenti – hivatkozik Zain al-Abidinre, aki ugyancsak megerősítette: Nincs más Isten Allahon kívül, Ő az Egyetlen, nincs Néki társa… (La iláha illa Allah wahdahu la serikaleh, lahul-mulk wa lahul-hamd…) mondása.

– Akinek Teremtőjével való találkozásakor – mondja Qatáda – rossz cselekedetei lenyomják a jó serpenyőjét, annak jutalma lesz az elbírálása! (Mások a társításra értik.)

– Légy muszlim a muszlimok között! Hűséges az egyenlők között, akik alávetik magukat „Umirtu an akúna mina almuszlimína”. Vessem alá magam, szolgáljam annak a területnek az Urát, mint ahogyan:

106./3. Tiszteljétek hát e Ház Urát,

106./4. aki ellátta őket táplálékkal az éhség ellen és biztonságot adott nekik a félelemmel szemben – ájákban olvashatjuk.

Szentnek nyilvánította, törvényének szigorával, mint ahogyan Ibn Ábbász Prófétai beszédében a prófétára hivatkozva fellelhető:

Allah prófétája Mekka megnyitásakor azt mondta: – Amikor Allah megteremtette az egeket és a földet, szentnek nyilvánította ezt az (területet) országot. És ez Allah által szent a Feltámadás Napjáig. Nem történik vele semmi rosszaság, baj, s nem fognak vadjai elmenekülni.

Mondd: „Hála Istennek, aki nem kínoz senkit, csak miután fennáll a bizonyíték (jogos ítélet). Terád csak az intés vonatkozik, Allah tanúja mindennek.

Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében Abú Hurayrától:

– Mondd, Allah prófétája! Emberek, ne vegyétek komolytalanul Allahot, mert ha Allahotök semmire sem lenne figyelmes, akkor figyelmetlen lett volna a szúnyogról, a mustármagról és a legkisebb porszemről.

Az Angyalok nevei:

1. Gábriel: A sugallat közvetítője.

2. Mikáel: Az esővel megbízott.

3. Iszráfil: A trombitafúvással megbízott.

4. Málik: A Pokol megőrzője.

5. Rudwán. A Mennyország megőrzője.

6. Raqíb, Átid: Egyesek azt mondják: ezek az angyalok nevei, míg mások a két angyal tulajdonságai. Pl. Raqíb= Megfigyelő…

7. Melik El-Meut: A halál angyala.

8. Diqjáíl: Aki a lelkeket fölviszi az e világi égig.

9. Szalszaíl: Az e világi égből tovább vivő.

10. Raumán: Az első angyal, akivel az elhunyt sírjában találkozik.

11. Az-Zabánia: A kínzás angyala.

12. Munkár és Nekír: A hitetleneket kínzó két angyal.