Allah, az előző Könyveket (Dávidnak a Zuburt, Mózesnek a Tórát és Jézusnak az Evangéliumot) egyszerre s egyenként küldte le prófétáinak, kivéve a Koránt, amelyet majd 23 éven keresztül részletekben küldött kisebb-nagyobb megszakításokkal. Könyvet, a Furqánt, amely elválasztja az igazságtól a hamisságot, és választóvonal az útmutatás és a tévelygés között. Ezért hívják még Különbségtevőnek is.

A Korán mindenkinek, s nemcsak egyes népcsoportok vagy közösségek részére lett lebocsátva, hanem vörösökhöz, feketékhez és különböző színű teremtményeket magába foglalva.

A próféta azt mondja:

– Öt olyan dolgot kaptam, amelyet más próféta nem kapott. Minden próféta a népéhez lett küldve, én pedig az egész emberiséghez.

(Amikor azt írom, hogy részletekben, utalok itt Allahra, amikor nyugtatásképpen azt mondja küldöttének, Mohammednek:

20./114. „Ne siess a Koránnal, mielőtt végleg lezárulna neked annak kinyilatkoztatása. És mondd: Uram! Gyarapíts engem tudásban!”)

Ő nemesebb annál, hogy fia legyen vagy társa teremtményei közül, hiszen mindannyian teremtmények.

Allah megemlíti a társítók tudatlanságát, hiszen istenként vettek helyette mást, társítottak, imádkoztak szobraikhoz, azokhoz, amelyek egy szúnyog szárnyát sem lennének képesek megteremteni. Ismételten: ők csupán teremtmények, akik nem tudnak hasznot hajtani, sem ártani. Nem rendelkeznek beleszólással az élet és a halál dolgai fölött.

Azt hitték, hogy az elődök könyveit átírta és ezeket recitálják reggel és este, annak ellenére, hogy jól ismerték Mohammedet, hiszen ott nőtt föl születése óta közöttük, kb. negyven évig. Mindent tudtak róla, ismerték tulajdonságait, megbízhatóságát, jólneveltségét. Ám miután próféta lett, megváltoztatták, kiforgatták szavait, s ezután már varázslónak, költőnek, bolondnak, sőt hazugnak is nevezték.

Amikor sokan, egyszerre léptek be az iszlám vallásba, a Qurays törzs vezetői azon gondolkodtak, hogyan tudnák ezt az állapotot megakadályozni, ezért különböző dolgokat eszeltek ki. Eleinte gúnyolni kezdték őket, megalázták, lealacsonyították, sőt odáig mentek el, hogy egy Harb ibn Hárith nevű embert elküldtek Perzsiába tanulmányútra, hogy ismerkedjen meg vallási Prófétai beszédeikkel, szokásaikkal, hogy azok tanait a muszlimok ellen fölhasználhassa. Miután tudományuk nagy részét elsajátította, visszatérve minden alkalmat megragadott, hogy a nyilvános igehirdetések alkalmával közbekiáltson, zavart keltve a hallgatóság és a recitálók között:

– Én már hallottam ezeket a dolgokat Perzsiában! Amit ti állítotok, az közel áll az ők vallásukhoz – s ehhez hasonló dolgokat.)

Válasz nekik arra, amit állítottak Uruktól, aki tudja, mi van az egekben és a földön, tudja a rejtett dolgokat úgy, ahogyan a nyilvánvalókat. Megbocsátó és Könyörületes – hangzik minden alkalommal, híva őket, térjenek vissza, mert Ő képes elfogadni s megbocsátani annak ellenére, amit elkövettek.

Al-Haszan al-Baszríjj azt mondja:

– Nézzétek ezt a jótékonyságot. Megölték Allah gyámolítóit, Ő mégis a megbocsátásához, irgalmához hívja őket.

(Nagyon sok próféta kortársat kínoztak meg azért, hogy tagadja meg, hagyja el a vallását. Az iszlám elterjedésének időszakában több igen kirívó történet is bemutatja kegyetlenkedéseiket. Ismerjünk meg néhányat közülük:

1. Othmán ibn Affán története, akit saját nagybátyja megköttetett, majd testét száraz pálmafalevelekkel vetette körül, s ezt meggyújtotta, gondolván, hogy a kínok hatására megtagadja Mohammed prófétát. (Nem sikerült neki.)

2. Bilál al-Habasi, aki Umaij ibn Khalaf rabszolgája volt, s miután müezzin lett, urát ez a dolog annyira irritálta, hogy minden alkalommal megkorbácsoltatta. De mivel nem volt hajlandó „az ő urát dicsérni” nyakába kötelet köttetett és a gyerekek nagy üdvrivalgása közepette végigvezettette Mekka területén, miközben gúnyos szavakkal illették. Ám egy alkalommal igencsak tanulságos leckét kapott Khalaf. Amikor Bilált kivitette a sivatagba, majd ruhájától megfosztva a forró homokra (kifeszítve) fektette, mellére sziklát téve így szólt hozzá:

– Vagy így maradsz és meghalsz, hitetlenné válva Mohammedben, vagy elfogadod al-Lát és al-Uzzá istenünket! – A megkínzott csak egy választ ismert:

– Nincs más Isten, csak Allah az Egyetlen!

3. Ál al-Jakir családot Abú Dzsahl kivitette a sivatagba, s mint Bilált kiköttette a forró homokra. A családfő és felesége (utóbbi a nemi szervének megszúrásában vesztette életét) halála után fiuk, Omár nem bírva a fájdalmakat, azon gondolkozott: „Mit ér az életem, ha értelmetlenül feláldozom?” – s elkezdte szidni Mohammedet. Terve bejött, föloldozták, azt gondolták, ismét pogány isteneik vallását fogja követni. Omár, miután megszabadult köteleitől, szégyenkezve, sírva ment el a küldötthöz, bevallva szándékának komolytalanságát. Ő nem haragudott meg érte, tudva, hogy kínzások hatására tagadta meg vallását. A próféta döntését Allah megerősítette, amikor sugallt számára egy áját:

– Kivéve azokat, akiket kényszeríttetek erre, de a szívükben hívők maradtak.

Allah megemlíti a pogányok ellenkezéseit, meghazudtolásait, az igazsággal szembeni álláspontjukat bizonyítás nélkül. (Gyermeteg) kifogásaik: Esznek az ételből, mint mi, szükséges van rajtuk, mint mirajtunk, és piacokra járnak kereskedni, mint… – hozzátéve: Miért nem küld le hozzá Allah egy angyalt, aki tanúsítaná, amit állít.

Ugyanazt ismételték, mint a Fáraó őelőttük. Egy ájában ugyanazt olvashatjuk:

– Miért nem dobnak hozzá arany karperecet, vagy egymás mellett jönnének le hozzá angyalok.

Sőt azt kívánták volna, hogy Allah küldjön le bizonyítékként egy kertet, amely mindig követi őt útjai alkalmával. Ezeket a dolgokat mind könnyű lenne Allahnak bemutatni, de a Teremtőnél rendelkezik a bölcsességgel, amelyről nékünk nincs tudomásunk.

Mindenki, aki kilép az igazság útjából, és bármerre eltér az útmutatástól, az tévelygő, mert az igazság egy, s annak értelmezése.

Allah megemlíti prófétájának, ha Ő úgy akarja, adhatna többet és jobbat az e világban, mint amit mondanak néki.

Szufyán at-Tauri Prófétai beszédében lejegyzi, hogy a hitetlen bálványimádók mit ajánlottak Allah prófétájának, ha a valláshirdetéssel felhagy:

– Ha akarod, a föld kincseit és azok ajtajainak kulcsait, amit még az előtted lévő prófétáknak nem adtak, s nem is fognak megadni az elkövetkezendőkben sem, mi átadjuk neked, s az nem lesz hiányosabb, amit Allahtól kapni fogsz! – Erre föl küldte le a Mindenható ezt az áját.

A Pokol tüzének helye egy völgy, amely a Nár összes gennyét tartalmazza – mondja Szaíd ibn Dzsubaír.

Az összegyűjtés helyén, amikor megjelennek, a Pokol látni fogja őket jó előre, és irányukba dühét juttatja kifejezésre.

Asz-Szudíjj azt mondja:

– Már 1000 év járóföldről hallani a Pokol mérges hangját. A 67./7.–8. ájában erről olvashatunk:

„Amikor bevettettnek, hallják, hogy üvölt, miközben fortyog és majdnem szétszakad a haragvástól. Valahányszor belévettetik egy sereg, megkérdezik tőlük a Pokol strázsái: „Vajon nem jött hozzátok intő?”

Ibn Abí Hátim a próféta egyik társának szavaira hivatkozva azt mondja:

– Aki azt állítja rólam, amit nem mondtam, vagy nem szüleihez vagy hozzátartozóihoz vallónak vallja magát, a tűzben lévő széket fogja megkapni. Van, aki a Pokol két szeme közötti részt fogja megkapni szavakról tesz említést. Meg is kérdezték a küldöttől:

– Van néki két szeme?

– Igen! – válaszolta. Nem hallottátok – kérdezett vissza –, amikor Allah azt mondja:

– Ha már messziről feltűnik nékik… – és recitálta az áját.

Ibn Ábbász azt mondja:

– Amikor a (jó) férfit viszik a tűzhöz, a tűz hangokat ad ki magából. Allah meg is kérdezte tőle:

– Mi van veled?

– Ő menedéket kér tőlem Veled szemben – válaszolja.

– Küldjétek a rabszolgáimat! – szól Allah, mire a férfit elviszik a tűzhöz, aki meglátva azt azt mondja:

– Én nem ilyennek képzeltelek téged!

– És milyennek? – kérdezte Allah.

– Olyannak, ahogyan a Te Irgalmad körülvett engem.

– Küldjétek el (onnan) a rabszolgámat! – szól Allah.

Amikor a rossz férfit viszik a Nárhoz, a tűz akkorákat fújtat, mint egy öszvér, amikor a gabonához viszik, és összerezzenve megretten.

Mudzsáhid a Pokol hangjaira azt mondja:

– Amikor hangjai felhangzanak, a próféta közelében lévő minden angyal arccal a földre borul, s tagjaik remegni fognak. (Sőt – jegyzi meg – Ábrahám próféta is térdre esett félelmében, és ijedtében fohászkodva azt kérte Urától:

– Uram! Ma nem kérek mást Tőled, csak saját magam!)

Qatáda a szűk helyet meghatározandó azt mondja:

– Olyan az, mint a lándzsának az az-Zaddzs része. (Penge mögötti rész.)

Imám Ahmed, Allah prófétáját idézve:

– Az első, akit felöltöztetnek a tűz öltözékébe, Iblisz lesz, mögötte pedig felsorakoznak utódjai, akiket (fel) szólít:

– Pusztulás, pusztulás! – s a hozzá tartozók ismétlik szavait:

– Pusztulás, pusztulás! – de nem egyért, hanem többért – teszik hozzá.

Ad-Dahhák a pusztulásra és a rombolásra való uszítást nevezi meg.

Allah azt mondja prófétájának:

– Az, amit leírtunk neked, a szerencsétlenek helye a Pokolban. Most melyik a jobb? – kérdezi tőle –, az, amit feltártunk neked, vagy az örök élet a Mennyországban, amit megígértem a félőknek, és jutalomként szántam néki?

Az élvezetektől, italoktól, ruháktól, járművektől, látványoktól bezárólag sok másból. Olyasfélékből, amelyeket még senki nem látott, hasonlóról nem hallott, sem színében, sem pedig szívében meg sem álmodott (gondolt rá). Majdan örökké ott élnek, nem szenvedve hiányt, ez Allah ígérete.

Abú Dzsáfár ibn Dzserír azt mondja:

– Néhány arab tudós magyarázatában a felelősség és az ígéret dolgában azt mondják:

– Ez az ígéret kötelező Allahra nézve, mivel Ő teremtményei felé elkötelezte magát.

Mohammed ibn Qáb al-Quradi szerint:

– Az angyalok kérni fogják a rabszolgák részére a Mennyet, amelyet Ő megígért nékik.

Abú Házim azt mondta:

– A Feltámadás Napján a hívők megkérik Urukat:

– Urunk! Érted cselekedtünk, megtettünk mindent, amit megparancsoltál, (most) teljesítsd, amit megígértél nekünk!

Mudzsáhid azt mondja:

– Itt Jézust és al-Uzaizt és az angyalokhoz imádkozókat említi, akik Allah Allah helyett másokhoz imádkoztak. Őket kérdezi meg:

– Ti voltatok azok, aki megkértétek őket, hogy imádkozzanak hozzátok, s ne Hozzám? Vagy ők maguktól tették hívás nélkül?

(Egy ájában Allah megkérdezte Jézust, Mária fiát erről a dologról:

5./116. És emlékezz arra, mikor Allah azt mondta: „Jézus, Mária fia! Mondtad-e te az embereknek azt, hogy: ‘Vegyetek engem és anyámat Allah mellé két istennek?”’ Jézus pedig azt mondta: „Magasztaltassál! Hogyan jönnék én ahhoz, hogy olyasvalamit mondjak, amihez nincs jogom. Ha én valóban ezt mondtam volna, akkor azt Te tudnád. Te tudod, amit én elrejtek magamban, de én nem tudom, mit rejtesz el Te magadban. Bizony, te vagy az, aki tudván tudod a rejtett dolgokat.

5./117. Csak azt mondtam nékik, amit Te parancsoltál nekem, hogy: ‘Szolgáljátok Allahot, az én Uramat és a ti Uratokat!’ És tanú voltam velük szemben, ameddig közöttük tartózkodtam. Miután pedig Magadhoz szólítottál engem, TE lettél Őrző felettük. Te vagy minden dolog Tudója.

Olyan nép volt – mondja Ibn Ábbász –, amely pusztulásra volt ítélve.

Al-Haszan al-Baszríjj olyan népet említ, amelyben nem volt jóság.

Több ája is felhívja a társítók figyelmét Allah egyedüliségére:

„Szolgáljátok Allahot, az én Uramat és a ti Uratokat!” Aki Allah mellé más isteneket társít – annak Allah megtiltotta a Paradicsomot. Annak lakhelye majdan a Pokol tüze lesz. A vétkeseknek nincsenek segítőik!

(Azon a napon, amikor mind összegyűjti, azt mondják az angyaloknak: Ők azok, akik hozzátok imádkoztak?

Magasztaltassék! Mi ártatlanok vagyunk [tőlük] ebben.)

Allah azt mondja:

– Meghazudtoltak benneteket azok, akikhez imádkoztatok. Meghazudtoltak akkor, amikor azt állították, hogy ők a ti gyámolítótok, és ők közelebb hoznak benneteket Allahhoz. Habár ők nem képesek eltávolítani benneteket a (reátok váró) kínzástól.

Allah megemlíti a küldötteit, hogy ők, mint bárki más, ételt ettek, hiszen szükségük volt rá. Jártak kereskedni a piacra, mivel ez nem volt ellentétes rangjaikkal. (Allah) minden jó tulajdonsággal, szép beszéddel, jó cselekedetekkel, nyilvánvaló bizonyítékokkal megáldotta őket. És akinek ép a szíve és éles látása, az rögtön rájön, hogy amit hoztak, az mind Allahtól ered.

Amikor a kísértést említi, akkor úgy kell értelmeznünk: Vizsgáztattunk titeket egymással szemben, és kísértésként rendeltünk, hogy megtudjuk, ki az, aki engedelmeskedik.

Mohammed ibn Iszháq azt mondja erre:

– Allah azt mondta: Ha akarnám, az e világ népe a küldötteimet követné, és nem ellenkezne parancsaimmal. De Én kísértésbe küldöm rabszolgáimat, és így vizsgáztatom őket.

Az angyalok, amikor a haldoklókkal közlik, hogy Uruk haragszik rájuk, és ezért a tűzben lesz a helyük, így szólítják a bűnös lelkeiket, miközben ütlegelik:

– Bűnös, romlott lélek jöjj ki a tűzhöz és a forró árnyékhoz!

Mudzsáhid szerint az angyal két esetben válik láthatóvá az embernek:

1. Halálakor.

2. Feltámadás Napján.

Ahogy mondja: Tilt a bíró valakit a cselekvésben (Hidzsr = tilalom, – de jelent völgyet is.), ahogyan az észt is eltiltotta a rossz cselekedetektől.

Ibn Abí Hátim megemlíti, hogy a régi arabok között akkor volt használatos a Tilalommal tilalmas mondás, ha közülük valaki valamilyen súlyos, rossz dolgot követett el.

A Feltámadás Napján Allah elszámol a rabszolgáival, a hitetlenek cselekedeteivel, amelyről ők azt gondolták (hitték), hogy jutalmat kapnak érte. Szétszórja azokat, mert elveszítették jogi feltételeiket. (Allah útját követni, az jogi feltétel, mert akármelyik cselekedet, amely nem jogi úton történik, az nem jutalmazható.)

Ibn Ábbász a szétszórásra azt mondja:

– Ez olyan, mint a napsugár, amelyet szeretnél megfogni, miközben képtelen vagy rá.

Qatáda a fa leveleihez hasonlítja, amely elrepül a süvítő szélben.

Ászim ibn Hakim a hamuhoz hasonlítja, amelyet elfújt a szél.

(Tudósaink a lényeget úgy foglalják össze, hogy:

– Ők a cselekedeteikről azt hitték, hogy az tartalmas dolog, de amikor bemutatták az Igazságos Király előtt, aki a tények alapján ítélkezett közöttük, ekkor jöttek rá, hogy a feltárt dolgaik nem igazságtalanul ítéltettek, így semmissé váltak.

A Feltámadás Napján a Paradicsom népe magas fokozatokban tartózkodik, biztonságos szobáikban, jó helyen. Cselekedeteik jutalmát megkapják, nem úgy, mint a tűz népe.

Ibn Ábbász azt mondja:

– Allah gyámolítói ágyakon heverésznek hurikjaikkal együtt, míg Allah ellenségei az ördögökkel.

Szaíd ibn Dzsubaír szerint:

– Allah befejezi az Elszámolást egy fél nap alatt (vagyis délre), majd déli pihenőt a Mennyország népe már a Paradicsomban töltheti, nem úgy, mint a tűzre valók.

Qatáda egy szép történettel ajándékoz meg bennünket:

– Jött két férfi a Feltámadás Napján, közülük az egyikőjük király volt, akit az Elszámolás napján a tűzbe vetettek. A másikuk az e világban dolgozó. Amikor elszámolnak vele, azt mondja Urától:

– Uram! Nem adtál nekem semmi olyasmit, ami miatt elszámoltathatnál engem.

– Igazad van! – mondja Allah –, majd utasítást ad:

– Vigyétek a Mennyországba!

Utána odaszól, s megkérdezi a tűzben lévő királyt, aki úgy néz ki, mint a fekete vulkán tüze.

– Milyennek találod a helyed?

– Déli rossznak – válaszolja. (Az arab országokban, abban az időszakban van a legmelegebb.) Majd visszaküldik. Kis idő múlva a mennyországbéli a másodikat szólítja, amely úgy néz ki, mint a kiteljesedett Hold.

– Milyennek találod a helyed?

– Mint a legjobb déli pihenő! – válaszolja.

– Akkor térj oda vissza.

Allah megemlíti a Feltámadás borzalmát, melyek közül az ég széthasad, a felhők hatalmas fénnyé válnak, amelyek elvakítják a látást. Ekkor égi angyalok jönnek le, körbevéve az összegyűjtő helyen lévőket, míg meg nem jelenik közöttük a bíráskodó Allah, az Úr.

Ibn Ábbász magát a történetet hosszasan tárja elénk:

– A Feltámadáskor Allah egyszerre gyűjti össze teremtményeit, embereket, dzsinneket, állatokat és a madarakat. Ekkor széthasad az e világi ég, és (a fönt) lakói lejönnek, akik többen lesznek, mint az e világ teremtményei, akiket körbevesznek. Majd széthasad a második ég, ahonnan leérkeznek lakóik, körbevéve az előzőeket, angyalokat, embereket, dzsinneket, állatokat, madarakat és az összes teremtményt, akik lent tartózkodnak. Majd széthasad a harmadik ég, melynek lejönnek lakóik, körbevéve a lent tartózkodóakat, az angyalokat, embereket, állatokat és madarakat. Többen vannak ők, mint a második ég, és az e világ teremtményei, s ez folytatódik egészen a hetedikig. Ekkor lejön az Úr, hatalmas felhők árnyékában (hatalmas fényben), körülötte az al-Karuwijunok, akik a Trón előtt állnak dicsőítve, fohászkodva Allahhoz, nagyobb számban, mint az előzőek együttvéve. Lába ujjaik és bokájuk közötti távolság 500 évnyi járás. A bokájuk és térdük közötti úgyszintén.

Sahar ibn Hausab szerint a Trón emelői nyolcan vannak. Négyen azt mondják:

– Magasztaltassék az Úr! Hála (Néked) a Könyörületedért és Türelmedért a Tudásod útján. – A következő négyes:

– Magasztaltassék az Urunk! Hála (Neked) a Megbocsátásodért és a Képességeidért (után). Te vagy, az, aki ha akarná, bárkit megbánthatnál, de mégsem teszed.

(A legmagasztosabb jellem az, ha valakit megbánthatnánk, de mégsem tesszük.)

Ibn Dzserír a Trón lejövetelét így örökíti a Prófétai beszédet:

– Amikor a Trón leérkezik, a látás rászegeződik, és a reszkető szív a torkokba menekül (dobog).

Al-Bukháríjjnak van egy idevágó Prófétai beszéde, miszerint Allah összegyűjti az egeket a jobb tenyerébe, a másikba pedig a földet veszi, és azt mondja:

– Én vagyok a Király! De hol vannak a föld királyai? És hol vannak a vétkes uralkodók?

Al-Imám Ahmed:

– Allah prófétáját megkérdezték, milyen hosszúságú az a nap, amely 50 000 évnyi?

– Arra esküszöm – kezdte –, akinek a lelkem a kezében van, hogy a hívőknek az a nap olyan könnyű lesz, mint egy e világi imájuk.

(Ez az ája Uqba ibn Munait miatt jött le, de a többi bűnösre is vonatkozik.)

Allah megemlíti a vétkesek bánatát, azokét, akik letértek a próféta útjáról, és nem fogadták el, amit Mohammed Allahtól hozott. Bánják majd a Feltámadás Napján, de számukra ez nem elég.

Ibn Khalaftól vagy valaki mástól – idézi a Prófétai beszédek Gyűjtője:

Bárcsak követtem volna a prófétát, s nem mást, aki eltérített.

Az intés itt a Korán, miután lejött. A sátán pedig kihasználva hatalmát, eltévelyíti, kihasználja, és a rosszra hívja az embert.

A hitetlenek nem hallgattak a Korán igazságaira, nem foglalkoztak vele, mert amikor recitáltak belőle, (másról) beszélgettek, hogy ne hallják annak mondanivalóját. Nem akarták meghallani, sem érdemben foglalkozni vele, inkább verssel, zenével, és saját dolgaikat helyezték előtérbe.

Minden prófétának tettünk egy ellenséget, ezek az emberek és a dzsinnek sátánjai. Aki követi a prófétáját, és hisz a Könyvében, az Allah segítője és vezérlője lesz az e világon és a túlvilágban – hívja fel figyelmünket egy ája.

An-Naszáíjj Ibn Ábbászra hivatkozott, aki azt mondta:

– Leküldetett a Korán egyszerre az e világi égbe, Al-Qadr éjszakáján, s utána majd 23 éven át részletekben a földre.

Nincs ott más leírva, amely ellenezné az igazságot, s ha ők mást állítanának, akkor mi ugyanabban a dologban nyilvánvalóbbat (mondunk) az ő mondásaiktól.

Ibn Ábbász azt mondja:

– Olyasvalamit mondanak, amely megpróbálja aláásni a Korán igazságait, és ezért igyekeznek hibát keresni benne és a prófétában. Ám ekkor eljön Gábriel, s elmondja minden alkalommal a választ. Dicséretes elfoglaltság ez a prófétának Allahtól, mivel Gábriel hajnalban, reggel, délben, szürkületkor és éjszakai órákban magyarázatokkal keresi fel őt, nem úgy, mint az előző prófétákat Könyvekkel, amelyekhez egyszerre érkeztek. Ezzel példázza Allah, hogy Mohammed próféta egy fokkal magasabban áll (próféta) testvéreitől (Allah irgalma vélük), mert a Korán a legnemesebb Könyv, amit leküldött, s ő a leghatalmasabb, akit elküldött.

Allah összegyűjtötte a Korán két tulajdonságát. Az egyik része, amely fent történt egyszerre, leírt és leküldött megőrzött lapokban (az e világi égben található) nemes házba, míg a második tulajdonságát leküldte a földre, részletekben, az események és a történt dolgok alapján.

Al-Bukháríjj Ensz ibn Málik Prófétai beszédére hivatkozva lejegyzi, amikor megkérdezték társai a küldöttől:

– Allah prófétája! Hogyan gyűjtik össze a hitetleneket a Feltámadás Napján?

– Aki lehetővé tette, hogy valaki a lábán járhasson, az képes arra, hogy az arcon járásra is megtegye.

– ahogyan Noé népét. Mert aki meghazudtol egy prófétát, az olyan, az összest meghazudtolná, mivel nincs különbség közöttük. Hinnünk kell minden prófétában, de hogy kit kövessünk, azt Allah dönti el.

Allah csak egy prófétát, Noét küldte hozzájuk, aki 50 év híján 1000 évig élt közöttük, figyelmeztetve őket Teremtőjük (majdani) kínzásairól. (Sajnos) csak kevesen követték őt, ezért Allah mindannyiukat a vízbe fullasztotta, nem hagyva Ádám fiai közül életben senkit, kivéve a hajó lakóit, hogy történetük tanulság legyen az embereknek.

Ibn Dzserír, az al-Áráf Szúrában, az ar-Rassz társaira azt mondja:

– Ők egy falu lakói voltak Thamúd törzs lakói közül.

Qatáda szerint:

– Feldzs helyiségben laktak, al-Jemena falu lakosai közé tartozva.

Ibn Abí Hátim Ibn Ábbászra hivatkozva kijelenti:

– Azerbajdzsán (adrabidzsán) földjén egy kút köré épült helyiség neve.

Ikrima, ar-rasszt egy kútnak véli, amelybe a prófétákat temették.

Mohammed ibn Qáb, a küldöttre hivatkozva elmondja:

– Az első ember, aki a Feltámadás Napján belép a Mennyországba, egy fekete ember lesz, mivel ő volt az egyetlen, aki követte Allah (egyik) prófétáját, amikor elküldte a falu lakóihoz. – Majd részletezni kezdte:

– Megtámadták a küldöttet, ástak számára egy mély kutat, majd abba beledobták, száját egy hatalmas sziklával lezárták. Látta ezt a (fekete) rabszolga, fagallyakat kezdett gyűjtögetni, amit a piacon eladva árából élelmiszert és italt vásárolt, hogy a kútban fogva tartottat, gazdáját táplálni tudja. Mindennap Allah akaratából visszatért, felemelte a (kút) fedelét és lebocsátotta prófétájának az élelmet, majd visszatette a tetejét. Ám egy alkalommal gyűjtögetése során fáradtság lett úrrá rajta, s ledőlt szundikálni. Ekkor Allah hétévnyi idővel meghosszabbította alvási idejét, sőt amikor átfordult a másik oldalára, Teremtője a fülére ütött (mondja az arab= Daraba Allah álá udzunejh), és újabb hét esztendővel toldotta meg. Miután felébredt, úgy gondolta, hogy éppen csak egyórányit szundikált, fölvette hátára gallyait, s tette a dolgát, mint máskor. Igen ám, de amikor a „feltételezett” kút megszokott helyéhez megérkezett, hiába kereste, annak hűlt helyét találta, mert megelőzték a kút lakói, akik időközben hinni kezdtek és kiszabadították prófétájukat. Az rögtön azt kérdezte:

– Hol van a fekete rabszolga?

– Nem tudjuk – válaszolták –, s ő sem tudta meg addig, amíg Allah a lelkét hozzá nem rendelte.

(Van ebben a Prófétai beszédben némi furcsaság – mondják a prófétai beszédek gyűjtői –, mert Allah úgy említette az ar-Rassz társait, hogy elpusztította, és ezért nem valószínű, hogy róluk volna szó. De lehetséges, hogy Allah elpusztította az elődeiket, és az utódjaik hittek a prófétában. Allah ezt jobban tudja! – fejezik be mondanivalójukat.)

Ibn Dzserír a kút társaira azt mondja:

– ar-Rassz társai az, al-Ukhdúd társai, akiket Allah a Tornyok (Al-Burúdzs) Szúrában már megemlített.

Először megmutattuk nekik a nyilvánvaló bizonyítékokat, tényekkel alátámasztva, majd elutasításuk után: Írmagjukat sem…

Qatáda azt mondja:

– Eltávolítottuk tőlük a kifogásaikat, majd elpusztítottuk…

Lót faluját, Szadum nevűt említi az ája, amelyet Allah Szíddzsínből való köves esővel pusztított el.

Allah figyelmezteti a prófétát, hogy akit Ő tévelygőnek, szerencsétlennek rendeli el sorsát, azt senki nem lesz képes visszatéríteni az igaz útra, kivéve Ő.

Számtalan esetben volt, hogy a hitetlenség korában az emberek egy követ imádtak, s ahhoz fohászkodtak addig, amíg nem találtak helyette egy másik, szebb színűt vagy alakzatút. Majd az előzőt kidobva új istenük felé fordultak. (Ibn Ábbász Prófétai beszédében.)

Rosszabbak ők annál, mert az állatok csak azt teszik, amire teremtve lettek, míg ők Allah imádatára teremtettek, társítás nélkül. Mégse tették, annak ellenére, hogy a prófétáik megmutatták nekik az igaz utat.

Láthatóan Allah bizonyítékként bemutatja képességeit az Ő jelenlétéről, miként s hogyan tudja a különböző dolgokat, s azok ellentéteit megteremteni.

Ibn Ábbász, Qatáda és mások azt mondták:

– Ez az Al-Fadzsr kezdete, a hajnalhasadás és a napfelkelte közötti idő. Mozdulatlanná, vagyis mindig egy helyben maradandóvá tehette volna.

Van, aki az árnyékot, s olyan is, aki a Napot említi.

Mudzsáhid és Ibn Ábbász meghatározásában:

– Finoman megfogva, hogy ne maradjon árnyék a földön, kivéve a tető alatt.

Ájjúb ibn Múszá csak kicsit-kicsit megfogásról beszél.

A köntös, a jelenlét köntöse, a mozgás megszüntetője, azért, hogy megpihenjenek a testek (éjszaka), mert a nap folyamán a szervek, végtagok és a lélek elfáradtak a sok mozgástól.

A szelek többféle tulajdonsággal rendelkeznek Allah akarata szerint. Van, amelyik előidézi, van, amelyik fölemeli, és mások szállítják, vezetik. (Az arab azt mondja: A két keze között van jó hírként szolgáltatva.)

Ibn Abí Hátim két Prófétai beszédében is megemlékezik az ája mondanivalójáról:

– Egy esős napon Thabit al-Bunáni azt mondta nekem:

– Bementem Abú al-Álálijával, Bászra városába, amikor annak útjai koszosak voltak, de ő ezzel nem törődve az útfélen imádkozni kezdett. Amikor befejezte, megkérdeztem tőle:

– Hogy csináltad ezt? – (válaszolhatott volna úgy is, hogy: így!) Ő szó nélkül recitálni kezdte a fenn említett áját: És tiszta vizet bocsátunk le az égből –, majd válaszolt kérdésemre:

– Az égi víz tisztította előttem végig az utat.

Szintén tőle:

– Khalid ibn Jazíd, Abdul Málik ibn Marwánál volt, amikor megemlékeztek a vízről: És tiszta vizet…

Ekkor ibn Jazíd azt mondta:

– Kétféle víz van. Az egyik az égből való, amikor az esőfelhők gyülekeznek mennydörgéssel és villámcsapással, a másik pedig a tenger vizéből, amelyből nem sarjad növény. Mert a növény az égből való víztől származik.

Szaíd ibn al-Muszajjib erre az ájára azt mondja:

– Leküldte Allah tiszta vízként, hogy semmi sem piszkíthassa be.

Abú Szaíd Prófétai beszédéből, As-Sáfiíjj jegyzésében:

– Megkérdezték Allah prófétáját:

– Hogyan mosakodhatunk Budaá kútjából, amelybe beledobálták a kutyák tetemeit, koszát? – A válasza:

– A víz tiszta, amit semmi sem piszkított be.

Ikrima:

– Minden egyes csepp, amit Allah küld le az égből, egy növényt teremt vele a földön, vagy egy gyöngyszemet a tengerben.

A föld, amely sokáig várta Allah segítségét, mivel nem volt rajta élő növényzet. És amikor megérkezett a várva várt eső, feléledt, felöltözött zölddel, tartalmazva sokféle színes virágot.

Az ája figyelmeztetésként hangzik el, hogy létezik, (egy Úr) aki újraéleszti a halott földet, aki képes arra, hogy feltámassza a halottakat és felruházza a csontokat. Gondolkozzon el az, akihez nem jutott el az eső, hogy ez azért van, mert bűnt követett el, s térjen vissza attól, amit elkövetett.

Küldtünk egyes földrészekre vizet, és vezettünk felhőket, amely egyik részén áthaladt, míg a másikon kiadta terhét. Megtörténik, hogy némelyre egy csepp sem hullik. Erről (csak) Allahnak van tudomása, oka és Bölcsessége.

Ibn Ábbász szerint:

– Nincs olyan év, amely esősebb lenne, mint a másik, csak a felosztás másképpen történik.

Omár, Oqba „Maula” nevű helység vezetője azt mondja:

– Gábriel „béke vele” a teremtések helyén tartózkodott, amikor a próféta megkérdezte tőle:

– Gábriel! Szeretném tudni a felhők titkait!

– Allah prófétája! – szólt hozzá. – Itt van (tartózkodik) a felhők angyala, őt kérdezd erről. – S az meg sem várva a felkérést, közölte:

– Hozzánk a felhők csomagokban, lepecsételve érkeznek, teljes mennyiségükben. Megöntözök egy országot így-úgy, és így is, úgy is, valamennyit cseppekkel beosztva Allah akarata szerint.

Imám Muszlim a próféta társaira hivatkozva lejegyzi:

– Allah prófétája, amikor egy éjszaka esett az eső, megkérdezte társait:

– Tudjátok mit mondott az Uratok?

– Allah prófétája jobban tudja – válaszolták.

– Már van a rabszolgáim közül, aki hisz bennem és (mégis) hitetlen. Mert aki azt mondja:

– Jött (érkezett) hozzánk eső Allah jóvoltából és irgalmából, az hívő, hisz Bennem és nem hisz a bolygóiban. És aki azt mondja:

– Jött hozzánk eső, mert ez így és úgy történt, az nem hisz Bennem, hanem csak (megérzéseiben) a bolygóiban. (Asztrológus, időjárásjós, meteorológus stb.) Ezek nem teszik hozzá: „Ha Allah is úgy akarja.”

– hívni Allahhoz, de csak téged küldtünk Mohammed az e világ népéhez megparancsolva, hogy add át nékik ezt a Koránt.

Al-Bukháríjj megjegyzi, miszerint Allah prófétája azt mondta:

– Küldtek engem a vörösökhöz, feketékhez és az egész emberiséghez, míg a többieket csak saját népükhöz.

– a Korán igazságaival.

Allah kétféle vizet teremtett. Édeset (folyók, tavak, kutak) ihatónak és sósat. Megemlíti a jelen dolgait, fölhívja rabszolgái figyelmét az Ő jutalmaira, hogy kinyilváníthassák köszönetüket felé. Fölosztja az emberek között az iható vizet, mert mindezekre nagy szükség van különböző földrészeken.

És a tengervíz sós és ihatatlan (keserű) – mondja az ája, de ennek is megvan a haszna, hisz nagy segítségére van az embereknek, amikor tudást szerezhetnek arról, mikor kezdődik a dagály (a holdhónap elején, amikor a holdsarló megjelenik, és a 14. nap után apadni kezd), munkájuk megkönnyítése véget. Allah sós jelleggel teremtette ezeket, hogy megtisztítsák a levegőt, nem engedi romolni annak állapotát. (A tengerben elpusztult halakat ehetőnek nyilvánította.)

Egy alkalommal megkérdezték erről társai:

– Mosakodhatunk-e belőle? – Amire azt felelte:

– Ő tiszta, vizében halottjai (halai) ehetőek. (Idézet As-Sáfiíjj Prófétai beszédéből.)

Teremtette vízből, és miután megszületett, megházasodik, azután valakinek veje lesz, majd lesznek neki is (gyermekei által), rokonok, testvérek, mind Allah akarata szerint.

Semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeznek, ami megerősítené őket hitetlenségükben, mégis Allah szövetségesei ellen fordulnak, miközben érzik, hogy a végső győzelem kicsúszik a kezeik közül.

Szaíd ibn Dzsubaír azt mondja:

– A hitetlen segíti a sátánt Urával szemben a társításával és az ellenkezésével.

Örömhír az intőknek, és intőként a hitetleneknek. Örömhír a Mennyország azok számára, akik engedelmesek Uruknak, és intés azoknak, akik ellenkeznek a Teremtőjükkel szemben.

Minden dologban hagyatkozz arra, aki Nem Hal meg Soha. Aki az Első és az Utolsó, a Jelen, a Rejtett, a Mindent Tudó, Mindennek Ura és Királya. Legyen Ő tartalékod és a nemzedéked. Ő az, akire hagyatkoznak, és Hozzá menekülnek, mivel Ő az, aki egyedül segíthet.

Allah prófétájának szokása volt mondogatni:

– Dicsőséges Allah, Urunk, mi hálálkodunk Neked.

Azt mondják: „Ő az, aki képességeivel megteremtette a hét eget, magasságával és szélességével, s a hét földet, hat napon belül, majd a (fent lévő) Trónjáról vezeti dolgait.”

– Kérdezd meg azokat – hívja fel Mohammed figyelmét –, aki „ismerik” képességeim, s legyen az a te példaképed! (Bár köztudott, hogy senki sem ismeri jobban Urát, mint rabszolgája, Mohammed.)

Khudaybiyai szerződéskötés (628. március) napján mutatták be ennek a legnagyobb jelét, amikor megtagadták Allahot, hallva, amikor a próféta azt mondta írnokának:

– Írd! Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében… – kijelentették:

– Nem ismerjük se a Könyörületest, sem pedig az Irgalmast! Írd, ahogyan régen írtad: Urunk nevében!

– Magasztalja saját magát Allah. (Egyesek bolygókról és tornyokról beszélnek.)

Mudzsáhid, Qatáda és mások szerint:

– Ezek égben lévő paloták az őrök számára. De közelebb van az igazsághoz, hogy bolygókról van szó, abban az esetben, ha ezek az őrök palotái. Így – jegyzi meg – egyik fedi a másikat.

A Nap a fénylő lámpa, és a Hold, amely világít, nem saját fényétől teszi. Egy ája bizonyítékként bemutatja: Ő, aki a Napot világítani tette, és a Holdat fényessé teszi…

A 85. Szúrában szintén utalást találhatunk a tornyokra:

A tornyos égboltra,

85./2. És a megígért napra,

85./3. a tanúra és a tanúsítottra!

Váltakozva az Ő akarata szerint, időzítésként rabszolgái számára, hogy beoszthassák a nappalt és az éjszakát.

A Koránban több helyen is kinyilatkoztatott e folytonosság. Pl.

91./1. A Napra és a reggeli ragyogásra,

91./2. a Holdra, amikor követi,

91./3. a nappalra, amely fényessé teszi,

91./4. és az éjszakára, amikor befedi! – De említhetném:

92./1. Az éjszakára, amikor beborít,

92./2. a nappalra, amikor fölragyog…

Al-Bukháríjj Prófétai beszédében leírja:

– Allah kinyújtja kezét azok számára, hogy visszatérhessenek azok, akik nappal bűnt követtek el. És kinyújtja azok felé is, akik éjszaka tették mindezt, és nappal megbocsátást kérnek.

Abú Dáwúd at-Talájiszi érdekes történetet hagyott ránk:

Omár ibn al-Khattáb hosszan végezte a Dohá imáját, s a társai megkérdezték tőle:

– Te ma olyat tettél, amit még sose. Miért?

– Elmaradt nekem valami tennivalóm, és így szerettem volna bepótolni. És hogy a többieket megnyugtassa, recitálni kezdte számukra az áját: elrendelte annak számára, aki hallgatni akar az intő szóra…

Ez Allah hívő rabszolgáinak tulajdonsága, ami nem azt jelenti, hogy úgy kellene járnunk, mint egy beteg embernek, hanem méltóságteljesen, nem kihívóan.

Omár ibn al-Khattáb meglátott egy fiatal férfit, aki túlontúl lassan közlekedett. Meg is kérdezte tőle:

– Beteg vagy?

– Nem, hívők emírje! – volt a válasz. – Hanem szerényen akarok járni. – Több se kellett Omárnak, máris megparancsolta:

– Akkor járj magabiztosan, ahogyan Allah prófétája mondta:

– Ha elindultok imádkozni, akkor ne menjetek sietve, hanem nyugodtan. Amit elsiettek belőle, tegyétek (ismételjétek), s ami kimaradt, azt pótoljátok be.

Al- Haszan al-Baszríjj az irgalmas rabszolgáról azt mondta:

– A hívők (látszatra) olyan népcsoportok, mint akiknek nincs erejük (erőtlenek). És ha a tudatlanok meglátják őket, azt hiszik róluk, hogy betegek. De ők nem betegek – mondja –, hanem olyan félelem költözött beléjük, ami másokba nem, mivel ők tiltották maguktól az e világ dolgait, ismerve a túlvilágét.

– Hála Allahnak – mondták társai –, aki eltávoltotta tőlk a szomorúságot.

– Allahra esküszöm! – mondja al-Baszríjj. – Őket nem szomorítja az, ami az embereket szomorúvá teszi, hanem sírnak a tűztől való félelmükben. Ha a tudatlanok rossz szavakkal megbántják őket, azt hasonlval nem viszonozzák, hanem megbocsátva nekik csak jót mondanak. Mert Allah prófétája azt mondta:

– A tudatlan szavakkal való erőlködése a hívő türelmét gyarapítja.

Al-Imám Ahmed Prófétai beszédében hosszasan bizonyítja:

– Allah prófétájának jelenlétében az egyik ember szidta a másikat, amire a szidott mindig csak annyit válaszolt:

– Béke veled.

Hallgatta egy darabig a küldött, majd türelmesen azt mondta:

– Kettőtök között van egy angyal, aki a szidottat védi. Ahányszor szidtak téged – fordult feléje –, az angyal minden esetben azt válaszolta rá:

– Nem ő, hanem te, mert ezek inkább kerüljenek vissza hozzád!

S amikor azt mondtad:

– Béke veled! – akkor nem rá, hanem terád szálljon, mert te előrevalóbb vagy.

Mohammed ibn Qáb a nyomasztó gyötrelemre azt mondja:

– A jutalom, amit e világi jutalomként Allahtól kaptak, azt hálaként vissza kell adni, de mivel a hitetlenek ezt nem tették, ezért Allah büntetésként a tűzbe viszi őket.

Al-Haszan al-Baszríjj azt mondja:

– Akármi, ami eléri Ádám fiát, és utána elmúlik, az nem nyomasztó gyötrelem. A nyomasztó gyötrelem az, ami jelen van addig, amíg az egek és a föld jelen vannak.

Ibn Abí Hátim szerint:

– Amikor tűzbe dobják Ádám fiát, és néhány ajtóhoz elérkezett, azt mondják neki:

– Ez a te helyed! – majd adnak neki fekete skorpió mérgével teli serleget, amelynek elfogyasztása után bőre, haja és az idegei külön-külön a fájdalomtól nyüszítenek.

Mudzsáhid másképpen:

– A tűzben hatalmas kígyók és skorpiók tartózkodnak, amelyeknek méretei a fekete öszvérekkel vetekednek. Miután beleestek, mérgüktől fájdalmassá válnak a bőrük és hajuk. Lehullik húsuk lábaik elé, amelyek megérezve a tűz forróságát, visszatérnek eredeti helyükre, majd kezdődik minden elölről.

Ensz ibn Málik Prófétai beszédében:

– A Dzsehennában egy rabszolga 1000 évig kiabál, kérve:

– Irgalmas, Jutalmazó (segíts)! – Meghallja ezt Allah, odaszól Gábrielnek:

– Menj, hozd ide a rabszolgám!

Elindul Gábriel, de azt látja, hogy a tűz népe (egyformán) fájdalmasan zokog. Visszamegy és elmondja a látottakat Teremtőjének.

– Menj, hozd ide az elsőt, akit itt és itt megtalálsz! Amikor előállította, megkérdezi tőle Allah:

– Rabszolgám, milyennek találod a pihenőhelyed?

– A legrosszabb délinek – válaszolja.

– Vigyétek vissza! – szól a következő parancs, ám a szolga visszafordul:

– Én nem azt reméltem, hogy visszaküldesz, miután kihozattál onnan – szólt.

– Hagyjátok a rabszolgámat! – könyörült Allah meg rajta.

Al-Haszan al-Baszríjj megjegyzi:

– A költekezés Allah útján, nem tartalmaz pazarlást.

Ijász ibn Muáwija Prófétai beszédében:

– Ami Allah parancsait túllépi, az pazarlás.

Tudósaink szerint:

– A pazarlás költekezés Allah dolgai ellen.

Az ája egy nagyon különös dolog miatt érkezett le, amit Ibn Ábbász Prófétai beszédéből ismerhetünk meg. Íme:

– A hitetlenek egy csoportja, akik gyilkoltak, paráználkodtak, fölkeresték a prófétát, és megkérdezték tőle:

– Az, amit te mondasz, és amire hívod az embereket, nagyon szép (dolog). Elmondanád-e nekünk, ha nem tesszük többet, amit csinálunk, akkor (Allah) eltörölné-e a bűneinket?

Ekkor sugallatként küldte le Allah: „És akik nem fohászkodnak más istenekhez… – és egy másik: „Mondd a rabszolgáimnak, akik magukhoz képest túlköltekeznek, pazarolnak (túl sok bűnt követnek el), hogy ne adják fel a reményt Allah irgalmát illetően!”

Al-Imám Ahmed Prófétai beszédéből:

Megkérdezték egyszer Allah prófétájától, hogy melyik a legnagyobb bűn, mire ő így válaszolt:

– Társítás Allah felől!

– És még, utána mi?

– Ha megölöd a fiad, félve attól, hogy szűkölködni fogsz a megélhetésedben!

– És még mi?

– Ha paráználkodsz a szomszédod feleségével!

Ugyancsak Imám Ahmed erre utaló Prófétai beszédéből:

A próféta egy alkalommal megkérdezte társait:

– Mit gondoltok (szóltok) a paráználkodásról?

– Allah és prófétája tiltotta ezeket a Feltámadás Napjáig – volt a válasz.

– Ha egy férfi – folytatta a küldött – tíz nővel paráználkodik, az könnyebb, mint a szomszédjának feleségével. (Vagyis bűn szempontjából a szám szerint több nem ér fel annak vétkével.) És mit szóltok a lopásról? – tette föl a következő kérdést:

– Allah és prófétája megtiltotta – válaszolták.

– Ha lop, kifoszt egy férfi valakit, az könnyebb bűn, mint ha a szomszédjával tenné.

An-Naszáíjj a történeteket a búcsúzarándoklattal (632 március körül) hozza összefüggésbe, miszerint a küldött azt mondta:

– Ne társítsatok Allah mellé senkit, ne öljetek lelket, amit Allah megtiltott, csak jogosan, ne lopjatok, és ne paráználkodjatok.

Abú Bakr erről a dologról:

– A társítás után nincs nagyobb bűn Allahnál, mintha egy férfi olyan nő méhébe helyezi spermáját, amely tiltott számára.

Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében lejegyezte, amikor a küldött egy férfinak azt mondta:

– Allah eltiltott téged, hogy egy teremtményhez imádkozz Allah helyett. És eltiltott téged attól, hogy megöld a fiadat (szegénységtől félve), miközben eteted a kutyádat. És eltiltott a szomszédod feleségétől, hogy vele paráználkodj.

Ikrima Prófétai beszédében leírja:

– A Dzsehennában vannak völgyek, ahol a paráználkodókat büntetik.

– ismétlődik, gyarapszik

Nagyon sok Prófétai beszéd foglalkozik, s ad magyarázatot arra, hogy aki még az e világban visszatér, annak Allah megbocsátja bűneit. Ez bizonyíték arra, hogy a gyilkos számára is van visszatérés, s nem ütközik – mondja a magyarázó – a Nők „An-Niszá” Szúrában található ájával. 4./93. Aki szándékosan öl meg egy hívőt, annak Gyehenna lesz a jutalma s abban fog égni örökké. Allah haragszik rá, megátkozza őt, és szörnyű büntetést készít elő neki.

(Bár itt nem említik a visszatérést, mint a 70-es ájában.)

A helyes Szunnában bebizonyíttatott, hogy a gyilkosnak is van esélye: példa rá az a gyilkos, aki 1000 lelket (embert) megölt, majd tőle Allah mégis elfogadta visszatérését. Nézzünk néhányat belőle:

Ibn Ábbász azt mondja:

– Ők azok a hívők, akik mielőtt áttértek volna, bűnökben éltek. Allah ezért fölcserélte rossz bűneiket jó pontokra.

Szaid ibn Dzsubaír:

– Allah elcserélte a bálványokhoz való imádkozásukat az Irgalmas valóhoz. Elcserélte a muszlimok gyilkolását a hitetlenekre való öléssel.

(Az iszlám fölvétele után a csatákban már a hitetleneket öldösték.) És elcserélte a hitetlenek házasságát a hívő nők házasságára.

Al-Haszan al-Baszríjj:

– Allah elcserélte a pogányságot az iszlámmal, a rossz cselekedeteket a jóval és a társítást az Egyetlenítéssel.

(A kettő bizonyítja, hogy amikor a régi bűnöket mennyiségileg Allah fölcseréli jóra, s annak hatására a hívő ember visszaemlékszik múltjára, megbánást érezve engedelmessé válik, és megbocsátást kér Urától. Ha pedig a Feltámadás Napján megtalálják halmazati bűneit, nem fogják bántani miatta, hiszen jó cselekedetekre cserélődtek fel (Könyvének) lapjain „Szahifatahu”.

Imám Muszlim egy Prófétai beszéde utal a próféta szavaira:

– Én tudom (ismerem) az utolsót, aki kilép a tűzből, a tűz népe közül, és ismerem azt, aki utolsónak lép be a Mennyországba a Menny népei közül. – Majd a küldött hosszas magyarázatba kezdett:

– Odahívatják a férfit, és azt mondja (Allah):

– Vegyétek le róla a nagy bűneit, és kérdezzétek (csak) a kisebbekről! – Meg is teszik:

– Te ezen és ezen a napon, ezt és azt tetted. Igaz?

– Igen! – hangzik a válasz, nem tagadva semmit. – Minden rossz cselekedetedért kapsz egy jót.

– Uram! – szól a férfi. – Olyasvalamit is tettem, amit itt nem látok. – Amikor a próféta ideért, szélesen elmosolygott.

Al-Háfidz Abú-l- Qászim At-Tabaráníjj Allah prófétájától:

– Amikor Ádám fia alszik, az angyal azt mondja a sátánnak:

– Add ide nekem a lapjaidat! – Miután megkapta, javítgatásba kezd. Ahány jó cselekedetet, talált a sátán lapjai között, letöröl vele minden egyes jóért tíz rosszat, és átír helyette darabonként tíz jót. Ha valaki közületek elalvás előtt 33-szor dicséri Urát (Isten a Legnagyobb), 34-szer hálálkodik (Hála Istennek) és 33-szor dicsőíti (Dicsőség legyen vele.) Teremtőjét, megbocsátásban részesül.

Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében leírja:

– A Feltámadás Napján a hívő férfi kezébe adják (Könyvének) lapjait, aki mihelyt olvasni kezdi felső részét, megtalálja abban rossz cselekedeteinek leírását, amely nem valami kellemes érzést vált ki belőle. Megfordítja, megnézi alját, amely ránézve (csupa) jókat tartalmaz, majd visszafordítva észreveszi, hogy eltűntek, felcserélődtek az ott lévő rossz cselekedetei.

Abú Hurayra azt mondta nekem – kezdi hasonló történetét:

– Allah hívat, hozat olyan embereket, akik sok rosszat tettek. – De mielőtt befejezte volna mondanivalóját, közbevágtak:

– Kik ezek az emberek?

– Olyanok, akiknek Allah rossz cselekedeteiket fölcserélte a jóra.

Ibn Abí Hátim Muádz ibn Dzsebeltől lejegyzi:

Négyféle embercsoport fog a Mennyországba belépni.

1. Al-Muttaqín = Az Istenfélő.

2. A hálálkodók.

3. Az ijedősök.

4. A jobb társai.

Meg is kérdezték rögtön Dzsebeltől:

– Miért hívják ezeket jobb társainak?

– Mert ők követtek el rosszakat és jókat. És amikor a jobb kezükbe adott Könyveiknek olvasgatni kezdték sorait szóról szóra, megkérdezték Uruktól:

– Urunk! Ezek (csak) a mi rossz cselekedeteink, de hol vannak a jók?

– Íme itt van, olvassátok! – törölte el azokat Allah, felcserélve jókra. Ők fogják alkotni a Mennyország lakóinak a nagy többségét – fejezi be történetét.

Ugyancsak egy másik történet Ibn Abí Hátimtól:

– Allah prófétájához jött egy öregember, akinek a szemöldöke már beesett a szemére. Föl is hívták a küldött figyelmét:

– Ez egy olyan férfi, aki életében már minden bűnt elkövetett. És ha az összes bűneit szétosztanák a föld lakói között, azzal mindannyiukat tönkretehetné. Van-e az ilyen embernek visszatérés? – kérdezték kíváncsian.

A próféta erre megkérdezte az öreget:

– Muszlim vagy?

– Én tanúsítom, hogy Allah az egyetlen Isten, nincs Társa, és Mohammed a rabszolgája és küldötte – válaszolta.

– Akkor Allah megbocsát neked, és fölcseréli a rossz cselekedeteidet jókra.

– Allah prófétája! És a hatalmas bűneimmel mi lesz? – érdeklődött.

– Azokat is – válaszolta a küldött.

Miután kérdéseire választ kapott, Allahot hatalmasítva útjára ment.

At-Tabaráníjj, Abú Hurayrától lejegyzi:

– Jött hozzám egy nő, és azt kérdezte tőlem:

– Lehet-e nekem visszatérés, ha én paráználkodtam, és miután megszültem gyermekemet, megöltem azt?

– Nem! – válaszolta. – Hogyan lehetne neked visszatérés. – Erre fölállt a nő, s ahogyan jött, csendben eltávozott.

– Majd együtt imádkoztam a prófétával – mondja Abú Hurayra –, és elmeséltem a velem történteket, mire a küldött megdorgálta:

– A legrosszabb, amit mondhattál. Te nem recitáltad (még) a hetvenes áját?

Szerencsémre nem sokkal később találkoztam az illetővel és elrecitáltam néki ezt az áját, amelyet meghallgatva leborult, és azt mondta:

– Hála Allahnak, aki utat mutatott nekem a bűnből.

(Ez egy furcsa Prófétai beszéd, de sokan szahihként [erős], némi változatossággal úgy használják:

– Miután Abú Hurayra beszélt a prófétával, rögtön elindult, hogy a városban megkeresse a nála érdeklődőt. Bár aznap nem találta, de szerencséjére a későbbiekben [a nő megkereste] módja volt rá, hogy számára elmondhassa a próféta válaszát.)

– bizonyítva Allah rabszolgáinak egyik tulajdonságát, hogy nem társítanak Allah mellé, és nem imádkoznak Helyette másokhoz.

Ad-Dahhák azt mondja:

– A hitetlen ünnepei üres fecsegés.

Ámru ibn Qaysz:

– Rossz gyűléseken levés.

Málik szerint:

– Aki hisz Allahban és a Túlvilágban, az nem ül le egy asztalhoz, ahol alkoholt isznak.

Al-Bukháríjj Prófétai beszédében leírja, hogy Allah prófétája megkérdezte társait:

– Megmondjam-e nektek, hogy melyik a legnagyobb bűn? – Majd meg sem várva a választ:

– A három legnagyobbat?

– Igen! Mondd, Allah prófétája – kérték.

1. Társítás Allah mellé.

2. A szülőkkel való rossz bánásmód. – Majd fél oldalára dőlt egy darabig, s onnan visszafelé azt mondta:

3. A hamis tanúskodás. – S ezt olyan sokszor ismételgette, hogy azt kívántuk, bárcsak elhallgatna.

(A lényeg az, hogy ne vegyen részt senki ezeken az eseményeken, s ha már ezek a dolgok megtörténtek, akkor távozzon onnan minél hamarabb.)

Ibn Abí Hátim lejegyezte Ibn Maszoúdtól, hogy az átment egy olyan helyen, ahol szórakoztak, s ő meg nem állva továbbsietett. (Az arab erre mondja, hogy: fölkelt és alvásra készülő állapotba került.) Erre a cselekedetre Allah prófétája azt mondta:

– Ibn Maszoúd ezért reggeltől estig áldott állapotba kerül.

Szemben a hitetlenekkel, akik ha meghallják Allah szavát, az nem hat rájuk, hanem meghagyja tudatlanságukban.

Mudzsáhid azt mondja:

– Nem hallják, nem látják (be) és nem gondolkoznak el rajta.

Al-Haszan al-Baszríjj szerint:

– Ha egy férfi recitál és nem borul le, az süket és vak.

Kérik Urukat, hogy utódjaik legyenek (Allah) imádói társítás nélkül.

Ikrima szerint:

– Ők nem azt kérik, hogy feleségeik szépek legyenek, hanem engedelmesek Urukkal szemben.

Al-Haszan al-Baszríjj azt mondja:

– A muszlim rabszolga szeretné látni feleségeitől, gyermekeitől, testvéreitől Allahhoz való engedelmességét. Mert nincs jobb a muszlim szemének annál, ha látja gyermekét, unokáját, testvérét vagy közeli rokonát, amikor Allahnak engedelmeskedik.

Ibn Aszlam azt mondja:

– Arra kérik Urukat, hogy feleségeiknek, utódjaiknak mutassa meg az utat az iszlám felé.

Imám Muszlim Prófétai beszédében a küldöttre hivatkozva lejegyzi:

– Miután meghal Ádám fia, megállnak a cselekedetei, kivéve hármat.

1. Jó fiú, aki fohászkodik érte.

2. Tudomány, amit hasznosítanak utána.

3. Szadaqa = Adomány. (Folyósítható, működő, de ez lehetséges egy fa elültetéséből származó haszon is.)

A szoba a Mennyországot jelenti, s azért hívták így, mert magasan van.

Befejezésül Ibn Ábbász azt mondja:

– A fohászotokra és a hitetekre Allah megemlíti:

– Nincs szüksége a hitetlenekre, mert ha lett volna, akkor Allah megszeretteti velük a hitet, ahogyan a muszlim hívőkkel.