Mielőtt belekezdenék a Szúra magyarázatába, ismerjük meg „lejövetelének” történetét Omár ibn al-Khattábtól, Imám Ahmed lejegyzésében:

– Amikor lejött a sugallat Mohammed prófétára, úgy hallatszott, mint a méhek zümmögése. Egy óra hosszat várakoztunk, majd a küldött a qibla irányába fordult, kezeit felemelve fohászkodásba kezdett:

– Urunk! Adj nekünk még úgy (pluszba), hogy abból ne legyen hiányunk! Adj nekünk, hogy ne szenvedjünk hiányt! Tégy méltóságod példaképévé, és ne alázz meg bennünket! Légy elégedett velünk, és mi legyünk megelégedettek. – Majd felénk fordulva így szólt:

– Lejött hozzám tíz ája, s aki ennek az útmutatását követi, az a Mennyországba jut! – S recitálásába kezdett:

Allah, a Könyörületes és az irgalmas nevében.

– Mire támaszkodott a próféta erkölcse és modora? – Így válaszolt:

– A modora és a neveltetése a Koránra támaszkodik! – És recitálni kezdte a Szúrát, egészen a nyolcadik ájáig: Akik a rájuk bízott letéteket és vállalt kötelezettségeiket tiszteletben tartják.

Mudzsáhid és Qáb (ő zsidó létére mindig a muszlimok között tartózkodott) említ egy Prófétai beszédet, miszerint:

– Amikor Allah megteremtette az Éden kertjét, kezével dugványozta el annak növényeit. Vízzel megöntözte, majd visszatekintve munkájára rájuk szólt:

– Szólaljatok meg! – Kisvártatva folytatta:

– Boldogok a hívők. – Káb még hozzáfűzte:

– Azért említette a Mennyországot, mert ami méltóságból és önmegbecsülésből ott található, az mind a muszlimokra vár.

Ensz ibn Málik idézte a küldöttet:

– Amikor Allah megteremtette az Éden Mennyországát, kezével egy részét vörös jaquttal, drágakővel és muszkkal körbevette, majd gyöngyszemmel kirakva beültette az-Zafaránnal (ez egy illatos növény). Végignézve rajtuk, szólott:

– Szólj, Mennyország!

– Boldogok a hívők! – mondta az.

– A hatalmamra! – szólt Allah. – Nem lesz szomszédom benne az, aki fösvény!

akik imádságukban meghitséget éreznek,, – félik Őt, csendben maradva.

Ibn Dzserír Prófétai beszédéből, Mohammed ibn Szíríntől:

– A próféta barátai, amikor imádkoztak, tekintetüket fölemelték az ég felé, melyre lejött ez az ája, figyelmeztetve mindenkit:

– Ettől fogva mindenki a földre, a leborulás helyére szegezze a tekintetét! – Majd folytatta: – A látás ezen ne érjen túl! Ha pedig valakinek szokásává vált, hogy összevissza nézeget, akkor inkább tartsa csukva a szemét.

– A szív mindig legyen alázatos – mondta Ali ibn Abí Tálib.

A megalázkodás ima közben akkor helyes (úgy történik), ha az ember a szívét az imájának szánva mással nem foglalkozik, és az megnyugvással tölti el.

A próféta barátai előtt kijelentette:

– Szeretem az illatot és a nőket, mert Allah ilyennek teremtett. De a szemem fénye az ima! – Ezt nem egy alkalommal megerősítette, amikor megkérte Bilált:

– Bilál! Imádkozásoddal nyugtass meg minket. (Imám Ahmed)

(Egy kis kitérőt tennék, ugyanis nem mindenki van tisztában azzal, mit is jelképez a zakát kifejezés. A szó a lélek megtisztítását (tisztálkodást) jelenti a rossztól és a társítástól. Ugyanis abban az időben, mivel ez a felszólítás Mekkában jött le, még nem beszélhettek vagyoni zakátról, hisz majdnem mindenki szűkölködött. A Hidzsra utáni második évben lett kötelezően bevezetve a vagyoni adakozás eme szép példája, s belefoglalva annak mértéke. Hívő az, aki lehetőségeihez mérten mindkét fajtáját gyakorolja.

Imám As-Sáfiíjj ezt az áját hozta bizonyítékul az önkielégítést végzők ellen:

– Mert ez a cselekedetfajta „kiesik” a feleség és a rabszolga meghatározása közül!

(Megemlítenék még két furcsa Prófétai beszédet, amely „nem szahih”:

1.

Ensz ibn Málik a prófétára hivatkozik:

– Allah a Feltámadás napján hét embertípusnak nem engedélyezi a többiekkel való találkozást, ezeket először a Tűzbe küldi, nem nemesítve, nem tisztítva és látására sem érdemesítve, kivéve, akik megbánóan visszatérnek. Ezek:

1. Az önkielégítést végzők.

2. Másoknak végzők.

3. Akinek teszik. (Nő nővel, férfi férfival.)

4. Az alkoholisták.

5. Aki a szívét bántja, addig, amíg csak segítséget nem kérnek ellene.

6. Aki megbántja a szomszédját, ameddig az meg nem átkozza. – És utoljára:

7. Aki a szomszédja feleségével paráználkodik.

2.

Ibn Dzserírtől ismeretes egy (furcsa) Prófétai beszéd: Volt egy gazdag nő, aki rabszolgájával közösült, ám ezt nem tartotta bűnnek, arra hivatkozva:

– Allah Könyvében az egyik ája megengedetté tette számomra – közben recitálta a 6-dik ája szövegét: akiket jobbjuk birtokol…

Megtudta ezt a próféta néhány társa, és elmondták Omár ibn al-Khattábnak:

– Ez a nő rosszul értelmezte és magyarázta a Könyvben leírtakat! –, és mint kalifa magához rendelte. Meg is történt az „igazságtétel”, amely sajnos egyoldalúan csak a rabszolgát érintette (haját levágatta és testét megkorbácsoltatta), azután felszólította:

– Mostantól kezdve tilos vagy minden muszlim nőnek!

(A magam részéről érthetetlennek és hibás döntésnek tartom Omár ítélkezését, annak ellenére, hogy ő volt a társak közül talán az egyetlen, aki mindvégig kemény szigorral betartatta Allah kinyilatkoztatásait.)

Letétet (amánát) visszaadják, ha ígéretüket beváltják, nem úgy, mint a képmutatók, akik:

1. Ha beszél, hazudik.

2. Ha ígér, nem tartja be.

3. A nála elhelyezett dolgokat nem adja vissza, letagadja.

– Időben teszik.

Ibn Maszoúdtól maradt ránk egy Prófétai beszéd, amikor megkérdezte Allah prófétáját:

– Melyik cselekedet a legjobb Allahnál?

– Az ima elvégzése idejében.

– És még mi?

– A szülőkkel való jó „szép” bánásmód.

– És még? – kérdezett ismét:

– A szent háború Allah útján – válaszolta.

(Al-Bukháríjjnál is megtalálható.)

Qatáda szerint:

– Imát, meghajlást és a leborulást idejében végezni, mert Allah prófétája azt mondta:

– Egyenesedjetek és ne számoljatok! Mert tudjátok meg, hogy az ima a legjobb cselekedet, és csak a hívő az, aki betartja a mosakodását.

Hogy mi lesz az örökségük része, azt a prófétai beszédek gyűjtői tollaiból ismerhetjük meg.

Al-Bukháríjj, a prófétára hivatkozva:

– Ha fohászkodtok Allahhoz, akkor kérjétek az al-Firdauszt, mert ez a legmagasabb és a legszebb hely a Mennyország közepén, amely fölött az Irgalmas trónja található.

Ibn Abí Hátim:

– Allah prófétája azt mondta: „Mindenki két házzal rendelkezik. Ez egyik a Pokolban, míg a másik a Mennyben található. Ha valaki meghal, és a Pokol jut örökéül, annak a házát a mennybéliek foglalják el (Manzil = helység vagy ház.).

Ibn Dzserír hasonlóan idézi:

– Minden rabszolgának két háza van. Egy a Mennyországban és egy a Pokolban. A hívők felépítik házaikat a Mennyben, és lerombolják a pokolbelieket. Ennek ellenére a pogányok lerombolják a mennybéli házaikat, és felépítik a pokolbélit.

Szaíd ibn Dzsubajr némi változtatással:

– A hívők öröklik a pogányok házát, mert ők meg lettek teremtve Allah imádatára, egyedül társítás nélkül. És amikor a hívők megteszik, amit meg kell tenniük (parancsba kaptak), a pogányok pedig elutasítják Teremtőjük parancsolatát, nem téve azt, ami miatt meg lettek teremtve, így megszerzik a pogányok részét. Sőt még annál többet is, mert Imám Muszlim Prófétai beszédében említve Allah prófétáját, azt mondja:

– Jönnek muszlim emberek a Feltámadás Napján, akiknek olyan óriásiak a bűneik, mint a hegyek, de Allah megbocsátja nekik, és átruházza azt a zsidókra és a keresztényekre.

(Ismeretes még egy prófétai beszéd, amelyben Mohammed kijelentette:

– Allah a Feltámadás Napján minden muszlimhoz küld egy zsidót vagy egy keresztényt, mondván:

– Ez [ő] a te [jutalmad] szabadulásod a tűztől!)

Az elődök közül néhányan azt mondták:

– A kert nem kaphatja az al-Firdausz nevet, csak ha szőlő található benne.

– és Ádámot, az emberek első leszármazottját.

Imám Ahmed Prófétai beszédében lejegyzi:

– Allah megteremtette Ádámot egy marékból, amelyet a föld minden részéből (felszínéről) gyűjtött. Ezért van közöttünk fekete, fehér, vörös és ami ezek között található, ugyanúgy, mint a jót, rosszat, és ami e kettő között van. (Abú Dáwúdnál is megtalálható.)

A férfiból eredő folyóvíz: „al-má ad-dáfiq, a hátából ered. A nő részéről a mellkas csontjából, amely a szegycsonttól a köldökéig található. Ebből a kettőből egy piros vérrög lett, amely téglalap alakú. (Ikrima azt mondja: Ez a vérrög.)

Húsdarab: Itt még nincs semmilyen formája, egy alaktalan dolog. Majd csak a későbbiekben készített csontot, amelyből kialakulnak a kezek lábak, bordák és a fejrész, rendelve hozzá idegeket és ereket.

Ibn Ábbász: – Még a húsdarabot csonttá formáztuk –, még hozzáfűzi:

– Ez a törzs farkcsontja.

Al-Bukháríjj szintén Prófétai beszédében megemlíti a prófétától:

– Ádám fiainak teste szétfoszlik, kivéve a farkcsontja, amelyre újra lesz teremtve, és ráépítve, ahogyan a teremtéskor.

A csontokat pedig felruháztuk húsdarabokkal, amelyek takarják és megerősítik.

Ezután egy másik teremtményt hozunk elő. Fújunk belé lelket, amitől megmozdul, látása, hallása és értelmi képessége kialakul.

Ibn Abí Hátim, Ali ibn Abí Tálibra hivatkozva hozzáfűzi:

– Amikor ez a folyóvíz eléri a harmadik periódust, Allah egy angyalt küld hozzá, aki lelket fúj belé három sötéten belül „zulumátin thalath”. (Anatómiailag a magzatot az anyja hasában három réteg borítja, s erről beszél a Korán.)

Ugyancsak Ibn Ábbász ettől fogva más teremtményről beszél, hisz előző helyzeteihez képest megváltozott:

– Kijön, mint csecsemő, utána gyermekké válik, majd a pubertáskor után fiatalságát középkorúsága követi. Legvégül ha Allah is úgy akarja, megöregszik.

Al-Bukháríjj Imám Ahmedet említi:

– Az ember az anyja hasában negyven napig összegyűjti, ami férfiból és nőből van. Majd vérröggé válik ugyanannyi ideig, majd húsdarab lesz belőle (embrió), amikor egy angyalt küldenek hozzá, ki lelket fúj belé megparancsolva négy szót:

1. Keresetét: „Rizq”, amely pénzét, ételét, házát, tennivalóját foglalja össze egész élete során.

2. Halála napját „Adzsal”.

3. Cselekedeteit „Ámal”.

4. Boldog vagy boldogtalan „Szaíd au saqíjj” lesz-e.

Esküszöm az Egyetlen Istenre, hogy ha valaki cselekszi a Mennyország népének cselekedeteit, amíg közte és a Mennyország közötti távolság egy karnyi „dzirá” távolságra lesz, és ha olyat cselekszik, ami nem oda való, az a Tűzbe kerül! És ha valaki cselekszi a Tűz népének cselekedeteit, amíg közte és a tűz között egy karnyújtási távolság nem lesz, és utána olyat cselekszik, ami a Mennyország népének való, s ezzel zárva tetteit, az a Mennyországba jut(hat)! – említi Prófétai beszédében. (Mindez az Írás megismerése után történhet.)

Ugyancsak ő:

– Az angyal bemegy a „vízhez”, miután az elhelyezkedik a méhben, és azt kérdezi:

– Uram! Mi lesz ő? Boldog vagy boldogtalan, fiú vagy lány?

Ekkor Allah leírja egész életét, halálát, cselekedeteivel, keresetével, jó vagy rossz úton jártával. Majd a „levele” lezárul, és nem íratnak hozzá többé semmit, és nem hiányozhat abból semmi.

Három történet is említenék a halál bekövetkezéséről.

1. At-Tírmidzíjj nagyon szép történetet említ Prófétai beszédében, amikor Ádám, nem érzékelve annak súlyosságát, odaszólt feleségének:

– Éva! Meghalt a fiad.

– Mi az a halál? – kérdezi Éva.

– Nem eszik, nem iszik és nem kel föl. – Éva az jajveszékelni kezdett. Ádám, hogy vigasztalja, csendben odaszólt:

– Neked és a lányaidnak maradt a sírás, de én és a fiaim ártatlanok vagyunk benne. (Nem mutathatják ki érzelmeiket.)

2. Egy arab utazik a tevéjén, amikor az összeesik és kiadja páráját. Lekászálódik róla, körbe-körbejárja, majd így szól hozzá:

– Miért nem kelsz föl újra? Minden részed, minden szerved épségben. Mi az, ami elvitt téged? Mi az, ami megölt téged? – Állt egy darabig, majd hitetlenkedve továbbment.

3. A halál angyala ment Ábrahámhoz (Allah barátjához „Khalil”), hogy elvigye a lelkét, de ekkor az rászólt:

– Halál angyala! Láttad-e, hogy egy barát elviszi a barátja lelkét? – Meglepődött az érdekes kérdésen, és visszatéve Urához elmondta a véle történteket. Ekkor Allah megkérdezte tőle:

– Láttál-e olyat, hogy egy barát utál találkozni a barátjával? – A kérdésben válasszal az angyal visszatért elmondva Ura üzenetét.

– Most! Ebben a pillanatban vidd el a lelkemet! – szólt Ábrahám. )

Allah prófétája azt mondta – írja Prófétai beszédében Al-Bukháríjj:

– Nem jön el az Óra addig, amíg az ember el nem megy egy férfi sírja mellett, és nem mondja:

– Bárcsak a helyében lehetnék! Ezért minél többet említsétek a halált, az élvezetek rombolóját.

És megteremtettük fölöttetek az egek hét útját? (szeb'a ,tara-iqa). És nem feledkeztünk meg semmiről abban, amit teremtettünk.

Sokat emlegeti Allah az ember teremtését az egek teremtésével együtt. A próféta minden pénteki ima alkalmával a szadzsda Szúrát recitálta, mivel abban benne foglaltatott az emberek és az egek teremtése. Mudzsáhid utalva a hét útra, hét égként azonosítja.

Szelek szárnyán viszi egyik országból a másikba, ugyanúgy, ahogyan a Nílus vizét vörös agyaggal együtt Etiópiából Egyiptomba. Isznak belőle, és a vörös sár, miután lerakódott, termővé változtatja kietlen homokos földjeiket.

Allah úgy teremtette a földet, hogy szívja magába a vizet, és a mag, ami benne van, abból táplálkozzon. Ha valamelyik országban igazságtalanságot lát, visszaveszi, mint ahogyan a vihar (sirokkó) betemeti az oázisokat.

A Sínai-hegy neve at-Túr. Egyesek azt mondták, ha a hegyen fa található, csak akkor hívhatják at-Túrnak, mert különben a hegy, csak mint „Dzsabal” fa nélkülit jelent. Itt az olívafát jelenti az at-Túr, ahol Allah Mózest megszólította. (Múszá ibn Imrán.)

Imám Ahmed Allah prófétájától lejegyezte:

– Egyétek olaját, és kenjétek be véle a hajatokat, testeteket, mert ez egy áldott fából származik!

Ibn Numajla nagyapja azt mondta:

– Megvendégelt engem hideg olajjal Ásura napján Omár ibn al-Khattáb, miközben azt mondta:

– Ez az áldott olaj, amelyet Allah említett prófétájának.

– Bolondnak titulálták, mivel Allah közülük választotta ki prófétáját.

Várjatok vele – hangzik el –, amíg megszabadulunk tőle.

Allah megparancsolta, hogy építsen egy szilárd hajót, és vigyen magával állatokat, hímet és nőstényt, gyümölcsfákat és különböző növényeket életképességeik (beporzásaik) szerint. Vigye családját, de a fia és a felesége nélkül, mivel azok nem hittek neki, és elárulták elöljáróiknak tervét. Ne emelj szót, ne sajnáld őket, és ne kérj Engem, hogy irgalmazzak meg nekik – szólt a figyelmeztetés –, vagy küldjek rájuk esőt, hátha visszatérnek! Már meghoztam ítéletemet! Vízbe fognak merülni hitetlenségükkel együtt. (A Húd Szúrában részletesen leírva.)

– Tanúság nékünk is, mielőtt beszállnánk egy járműbe, mondjuk:

– Hála Istennek, aki megteremtette számunkra, hogy hasznunkra válhasson.

A próféták igazat mondanak (jelek vannak abban), Ő képes mindenre szándékai és akarata szerint, próbára téve rabszolgáit (prófétákkal) sugallatok leküldésével.

Ád népéről beszél. (Míg mások Thamúd népével azonosítja.)

(Nem véletlenül hirdették gúnyosan Mohammedről is:

– Ő az erőtlenek prófétája! – Miközben azért tűrt nap mint nap, hogy erőt adjon a megalázottaknak, s mindazokat az elnyomottakat, akik társaiként kitartottak mellette, fölemelje az elnyomók szintjére. Amikor továbbfűzték:

– A betegek (utaltak itt a 60. Szúrában említettekre), a rabszolgák és a rongyosok vezére! – Elfeledték, közben ő a reményt mint győzelmet elő

legezte meg számukra. Véget vetett, példát mutatott az őt ócsárolóknak azzal, amikor kijelentette:

– Kevés a térdeiteket koptatnotok, felesleges ájtatoskodnotok, Őhozzá hasonlóak úgysem lesztek!

Megjegyzendő, megfogadandó mindenki számára:

– Az iszlám egy nyitott könyv, amely éppúgy befogadja a Hold sugarait, mint a Nap fényét, mert a bársonyos meleg s a szemünkkel érzékelhető fény egyazon teremtő adománya.)

Allah nem volt igazságtalan hozzájuk, hiszen ők kísértették meg sorsukat. Egy kiáltás hideg, erős szél kíséretében, amely elpusztított mindenkit Ura parancsa szerint. Akik hallják ezeket, vigyázzanak, ne hazudtolják az Ő büntetése súlyát – szólt a próféta.

Leküldte a Tórát, amelyben Allah elbírálásai, parancsai és tiltásai fogalmazódnak meg. Az emberiség eközben nemcsak egy Könyvvel lett gazdagabb, hanem keggyel is, hiszen ezután Allah már nem pusztított el népcsoportokat, közösségeket, hanem fölhívta, parancsba adta a muszlimoknak, hogy harcoljanak a hitetlenekkel szemben.

Majd Allah említi Jézust (Mária fiát), rabszolgáját és küldöttét, hogy jelként tette őt és anyját az emberek számára. Jel képességeire, mivel Ő teremtette Ádámot apa és anya nélkül, Évát férfiból nő nélkül, Jézust nőből férfi nélkül, míg a többieket (mindannyiunkat) férfiból és nőből.

Ibn Ábbász a menedékről megjegyzi:

– A földtől magasabb helyen, s ez a legjobb hely, ahol a növény él és terem.

Másik Prófétai beszédében Damaszkusz folyóit említi. (Mai napig megtalálható Damaszkuszban egy bizonyos Grúta néven ismert domb, amely zöld növényekkel van beborítva, s alatta patakok folynak. Egyfajta idilli környezet, csobogásával paradicsomi hangulatot kelt az emberben.)

Abú Hurayra szerint Palesztinában található Ar-Ramla területén.

Qatáda ugyancsak Palesztinát, azon belül Jeruzsálemet jelöli, a Szent mecset területével.

Ettől a pillanattól kezdve parancsként hangzik el az al-Halál (rituális vágásból származó húsok) áruk fogyasztása, mert ez segít a jó cselekedetek betartásában.

Al-Bukháríjjnak van egy Prófétai beszéde, miszerint minden próféta juhászkodott élete folyamán. Volt, aki rá is kérdezett Mohammedre:

– És te, prófétám?

– Igen! – volt a válasz. – Mekka népének juhászkodtam.

De említi még Dávidot, aki kétkezi munkával kereste kenyerét, amikor páncélingeket készített.

Ibn Abí Hátim följegyzett egy történetet, Umm Abdullah bint Saddád ibn Ausztól, amikor az egy korsó „qadah” tejet küldött a prófétának böjt (iftár) idején:

– Küldtem a küldöttnek tejet, amikor nagyon meleg volt, még böjtölt a nap elején, de ő (küldöttével) visszaküldte, kérdezve:

– Honnan (származik) van neked birkád?

– Saját pénzemből vásároltam! – volt a válasz. (Csak ezután [iftárkor] ivott belőle.)

Mivel bántotta a kérdés, másnap elment a prófétához, s megkérdezte:

– Tegnap küldtem hozzád a tejemből, mert a nagy hőség és a hosszú nap miatt megsajnáltalak, de te visszaküldted! Miért?

– Ezzel (az ájával) megparancsolták a prófétáknak, hogy csak al-Halált egyenek, és jókat cselekedjenek! – volt a válasz.

Imám Muszlim, Imám Ahmedtől:

– Allah prófétája azt mondta: „Emberek! Allah jó, és csak jót fogad el tőletek. És megparancsolta a hívőknek azt, amit megparancsolt a prófétáknak.” – Majd recitálta az áját:

– Egyetek a jó eledelekből és tegyétek, ami helyes! – Azután hozzátette:

– Hosszan utazik egy ember, poros az egész teste, tiltott, amit eszik, tiltott, amit iszik, miközben két kezét az ég felé kinyújtva fohászkodik:

– Uram! Segíts! – Könyörgésére hogyan kaphatna ilyen választ?

Felszólításként hangzik el Mohammed számára Allah imádatára való hívás, Rá, egyedül, társítás nélkül.

(Megragadnám az alkalmat, hogy Allah imádatára való felszólítás mellett az imára hívást és annak döntvényeit bemutassam volt tanárom, dr. Ahmad al-Fuhaid (Fiqh) tanításai alapján.

Először ismerkedjünk meg az al-Azán és az iqáma fogalmával.

al-Azán nem más, mint imára, az iqáma pedig az ima megkezdésére szólító (éneklő) hívás.

Az al-Azán tudósítást jelent, vallásilag Allah imádata azzal, hogy kifejezésre juttatjuk, eljött az ideje, hogy meghatározott szövegekkel mindenki tudomására hozzuk annak kezdetét. Hogy miért is van erre szükség, idézzünk Omár Prófétai beszédéből:

– Medinában, amikor az emberek összegyűltek megvitatni, hogyan is kellene mindenki tudtára adni az ima kezdetét, az egyes csoportok különböző elvekkel próbálták alátámasztani igényeiket. Volt, aki azt mondta:

– Harangozzunk! Volt, aki a kürtjelre esküdött, de Allah prófétája a maga szerénységével csak odaszólt Bilálnak:

– Menj, Bilál, hívj imára, hogy mindenki hallja a hangod!

Ám egy napon Abdullah ibn Zeyd álmában látni vélte, hogyan kell az Azánt végezni, s ezt el is mondta az emberek előtt:

– Én jobbat tudok, mint a kürt vagy a harangozás! – És a nyomaték kedvéért és kezdésként, az Allahu Akbárt (Isten a Legnagyobb) említette.

Majd elment a küldötthöz, aki elküldte Bilálhoz, s annak elmondta álmai történetét:

– Esküszöm, hogy én is éppen erről s ugyanezt álmodtam! – Ettől kezdve ez lett a hivatalos imára hívás szövege.

Vannak némi eltérések egyes (hanifita) csoportok imára hívási gyakorlatai között, mivel néhányan 15, míg mások a 19 soros hívást tartják eredetinek.

(A 19 sorosban kétszer: „Ashadu an la iláha illa Allah, és ugyancsak kétszer: „Ashadu anna Mohammedan raszúl Allah” teszik halkan hozzá a már meglévő kettőhöz.)

Az iszlám jogtudósok azon a véleményen vannak:

– Mindkettő helyes! De jobb váltakozva először a 15-öst, majd a 19-est fölváltva mondani, hogy el ne feledkezzünk róla.

Az iqámáról is megoszlanak a vélemények (napjainkban 11 sorost használjuk), kétfélét említenek, a 15 és a 17 sorost tartják mérvadónak.

Többször felvetődött a kérdés: mi jobb, imára hívónak (müezzin) vagy imavezetőnek lenni.

Tudósaink mind a kettőt helyesnek tartották, hivatkozva a küldöttre, aki Abú Bakrral váltakozva vezették a pénteki khutbákat. Igaz, vannak Prófétai beszédek, amelyek kizárólagosan az imára hívást emelik ki jobban, mondván:

1. – Az imára hívóknak „müezzin” a Feltámadás Napján hosszú nyakuk lesz. – Vagyis, akik hallják a müezzin hangját, azok mind tanúskodni fognak mellette. (De a mecsetben lévőknek is jár a haszanát, jó pont.)

2. Müezzineknek előnyösebb, de egyben felelősségteljesebb is a „munkájuk”, mert mindennap azzal foglalkoznak, hogy időben hívjanak, nem maradva idejük azzal, hogy mással foglalkozzanak.

3. Olyan embernek kell lennie, akinek jó, erős hangja van.

A próféta egy alkalommal odaszólt Abú Száidnak:

– Látom, szereted az állataidat – mivel ha hívta őket, azok mind odamentek –, ha imára hívsz, emeld fel jó hangosan a hangod, mert aki hallotta a dzsinnek közül, az mind tanú lesz melletted!

4. Az ember szép hangon hívjon, mert az hívogatóbb (kellemesebb) mindenki számára. (Ezért esett Bilálra a választás.)

5. Tudja, ismerje az időpontokat, mivel ő van megbízva ezzel a felelősségteljes munkával.

(Ha valaki [nő] otthon imádkozott, ám annak még nem jött el az ideje, akkor bűnt követett el, mivel nem tartotta be az ima előírásait.)

6. Legyen tiszta.

(Ha nemi életet élt, és már nem jutott ideje a teljes fürdésre [al-ghuszl], „csak” al-Wudu mosakodásra, nem baj, de büntetés jár érte.)

7. Mekka felé fordulva végezze.

(Ha nem, elhagyta az imairányt.)

8. Ne dugja ujjait a fülébe.

(A képmutató ezáltal erősebb hangon fogja mondani, nem hallva saját hangját.)

9. Amennyiben elhagyná a hajnali imánál: Az ima jobb, mint az alvás! (kétszer) Asszalátú khajrún minan-naúm, érvényes a hívása, de nem kap érte jó pontot.

10. Lehet késleltetni az imát, ha az al-Azánt is késleltetjük.

(Abú Dzarr Prófétai beszédében megemlíti:

A próféta egyik útja alkalmával, amikor társai a déli imára akartak hívni, rájuk szólt:

– Hűsd le! – ezzel késleltette, majd még egyszer, amíg el nem érkezett a délutáni ima ideje. „Ez csak kis csoportra érthető, nem általánosságban.”)

11. Állva mondja az al-Azánt.

12. Akkor érvényes, ha egy ember folyamatában mondja.

(Ha valaki elkezdi, és nem tudja befejezni, álljon helyébe más, de kezdje elölről.)

13. A kazettáról meghallgatott nem helyettesíti az embert.

14. Mindig férfinak kell al-Azánt mondania.

(Ha nő mondott férfiaknak, akkor az érvénytelen.)

15. Az al-Azán hívásának alsó korhatára hét év fölött lett megállapítva.

(Volt egy kisfiú, aki minden alkalmat megragadott, hogy a próféta mondásai után érdeklődjön. Egy idő után, mivel ő tudott a legtöbbet, fölkérték, vezesse az imát. Meg is tette, de mivel szegény családból származott, s a ruhája is hagyott némi kivánnivalót maga után (kilátszott leborulásakor a szemérme), sugallat jött le, amely felszólított mindenkit:

– Takarjátok el szemérmeteket! –, összeadták a rávalót, s a fiú örömében kifakadt:

– Allahra! Soha semminek nem örültem még ennyire.)

16. Ha al-Azán előtt kezdi el valaki az imádkozást, Allahu akbárt mondva, majd a Fatihával folytatja, szorgalmi feladatnak kell beszámítani.

17. Ha valaki összevon két imát, akkor az elsőnél al-Azánt és iqámát mond, a másodiknál csak iqámát. Ha valaki elájult, és a napszak végén tért magához, annak csak egy al-Azánt kell mondania, és a többi bepótlandó imánál „csak” iqámát.

(Zarándoklatkor a próféta a Dohor és az Aszr imákat az Arafáton, a Magrib és az Isa imákat pedig Muzdalifáhnál vonta össze. )

18. Ha imára hívó volt, és a bemosakodást nem végezte el, akkor kimehet elvégezni, majd visszajöhet.

(Imára hívás után tilos a mecsetet elhagyni. Abú Hurayra Prófétai beszédében megemlíti azt az embert, aki al-Azán után elhagyva helyét másik mecsetben fejezve be imáját:

– Ez az ember hibázott, mert nem követte Allah prófétájának cselekedetét!)

19. A pásztoroknak nem kell sem Azánt, sem iqámát mondaniuk, mert ők mindig úton vannak.

20. Az al-Azánt kötelező a hívóval együtt mondani, kivétel:

Hajja alá-sz-szaláh! – Gyertek imádkozni!

Hajja alá-l-falah! – Gyertek az üdvösségre! – mert itt a hallgató:

La haula wala quwwata illa billah. Allah nélkül se, erőm se hatalmam, csak általa – mondja.

21. Amíg az Azán szól, tilos a mecsetbe belépőnek és a bent tartózkodóknak az imádkozást elkezdeni.

22. A második Azán hívásakor tilos az adásvétel.

23. Ha valaki utazni készül, de már meghallotta a második imára hívást, tilos elutaznia, először imádkoznia kell.

A közösségi ima döntvénye: A hívő férfinak, ha hallotta az imára hívást (pénteki), és nem megy el az imára, annak nem fogadtatik el a fohásza!

(Abú Hurayrának van egy Prófétai beszéde, amikor egy vak ember kéréssel fordult a küldötthöz:

– Ó Allah prófétája! Könnyíts rajtam, mert nincs senkim, aki a mecsetbe elvinne engem!

– Jó! – volt a válasz –, ám a későbbiekben ez a gond megoldódott.)

– A legnehezebb ima a képmutatóknak a hajnali és az esti – mondja a próféta. – Pedig ha tudnák, milyen sok jutalom jár érte, még négykézláb is elmennének.

A nők:

Nincs megtiltva, hogy a nők, amennyiben közösen imádkoznának, al-Azánt mondjanak, ugyanez érvényes az iqámájukra is. Soha ne mondjuk nekik, hogy: – Hagyjátok abba, se azt: nem mondhattok al-Azánt! – pedig azt hangosan kell mondaniuk.

(Egyes vallástudósok külön kihangsúlyozzák:

– Halkan kell mondaniuk, mert a Haddzson is fohászkodnak. – Míg mások:

– A nő hangja szemérem elleni bűn!)

– Azt hiszitek, adtunk néktek vagyont, fiúgyermeket nemességeitek miatt? – kérdezi Allah. – És úgy gondoljátok, jó helyet foglaltok el nálunk? Mert nem hinném, hogy a cselekedeteitek olyan lenne, mint amit ti állítotok magatokról. Mi azért adtunk vagyont nektek, hogy megvizsgáljunk benneteket cselekedeteitekkel. – Majd a küldöttnek szól:

– Ne tetsszen neked az ő vagyonuk s gyermekeik száma, majdan ezzel fogjuk kínozni őket! Az embereket nem a vagyonuk és gyermekeik számával, inkább a hitükkel és a jó cselekedeteikkel kell mérni.

Imám Ahmed a prófétai beszédében megjegyzi:

– Allah úgy osztogatta közöttetek a jó modort, mint ahogyan az e világi keresetet „riszq”. (Ételt, italt stb.) És Allah annak adja az e világot, aki szereti, és aki nem szereti. Ám nem adja a vallást és a hitet, csak annak, akit szeret.

– Esküszöm, arra, akinek a lelkem a kezében van! – mondja a próféta –, nem lehet megbékélt egy muszlim rabszolga addig, amíg a szíve és a nyelve muszlim nem lesz. És nem lehet hívő valaki addig, amíg a szomszédja nem lesz nyugodt. – Közben wáiqot említett. Meg is kérdezték társai:

– Mi az a wáiq?

– Az igazságtalanság és a tudatlanság. Ha egy rabszolga harám vagyonhoz jut, és költekezik belőle, akkor Allah nem adja áldását rá. Ha mégis szadaqát adna belőle, Allah nem fogadja el tőle. Ha pedig nem dobja el, akkor a Tűzhöz vezet az útja. Allah nem törli el a rosszat a rosszal, csak a jóval. A romlott nem törli el a romlandót.

 – Honnan is tudhatnák, hiszen nem ők azok, akik annak ellenére, hogy jót tesznek, és hisznek Allahban, mégis félnek Tőle.

Al- Haszan al-Baszríjj azt mondta:

– A hívő szó (mumin) összegzi a jó cselekedeteket és a félelmet. A hitetlen szó pedig a rossz cselekedeteket és a biztonságérzetet.

– és elbírálásában, ahogyan Mária tette. Elhitte Ura szavait és Írásait – mondja az ája –, tudta, hogy ezek Allahtól valók. Ha Ő bíráskodik és parancsol valamit, szeret és elfogad.

És ha bíráskodik és elítél valamit, akkor Ő nem szereti azt, még akkor se, ha a látszat ellene szól.

Imám Ahmedtől lejegyzett Prófétai beszéd föltárja Áisa kérését az ája magyarázatáról, amikor megkérdezte a küldöttet:

– Akik adják azt, amit adnak… – arról szól, aki lop, paráználkodik, és alkoholt iszik, s közben féli Urát?

– Nem! Akik böjtölnek, és adakoznak, akik félnek, hogy Allah nem fogadja el tőlük imáikat, azokról szól a sugallat.

Ugyancsak Imám Ahmedtől való az ája (gyenge Prófétai beszéd) magyará-zata:

Abú Khalaf Maulá bement Áisához, Ubaid ibn Umajával.

– Üdvözöllek, Abú Ászim! – előzte meg köszönésben a vendéglátó. – Miért nem látogatsz minket? – kérdezte.

– Attól félek, hogy untatnálak téged!

– Nem hiszem, hogy megunnálak! – volt a szíves válasz.

– Jöttem hozzád, hogy megkérdezzelek: a Hatalmas Allah Könyvében, hogyan recitálta Allah prófétája ezt az áját?

– Melyiket? krdezte, hisz eddig a kölcsönös üdvözlésen kívül más nem hangzott el.

– Aki adják azt, mit adnak, s szívük elszorul a félelemtől… majd másképpen:

Akik teszik, amit tesznek… Honnan tudjam, melyik helyes?

– Melyik áll a szívedhez a legközelebb? – kérdezett vissza.

– Akinek a lelkem a kezében van, az egyiket jobban szeretem, mint az e világot, vagy ami abban van. – És recitálni kezdte a számára tetszetősebbet:

– Akik teszik azt, amit tesznek…

– Tanúsítom – szólt Áisa –, hogy Allah prófétája ugyanúgy recitálta, ahogyan te!

Az Írás nem más, mint a Cselekedetek könyve.

– Mint ahogyan messze távolodnak a Korán igazságaitól, a hitetlenséggel karöltve.

Al-Haszan és Mudzsáhid azt mondták erre az ájára:

Rossz cselekedeteik vannak a Könyvükben, amelyet meg kellett tenniük még a haláluk előtt, hogy a túlvilági kínzásaik igazságossá váljon.

Ha Allahhoz hívtak titeket, hitetlenek maradtatok, de ha a társításhoz, akkor hittetek.

An-Naszáíjj három dolgot említ a fennhéjázásról:

1. Al-Haram, Mekkában, mert ott hangosan beszéltek, nem tisztelve a Szent helyet.

2. A Korán gyalázása. (Boszorkányság, kitaláció stb.)

3. Mohammed prófétáról rosszakat híreszteltek. (Költő, varázsló, hazug, beteg stb.)

Ibn Ábbász megjegyzi:

– Az ája leküldése után nem kedvelték a mulatozást.

Allah tiltakozva mondja:

– A hitetlenek nem értették meg a Hatalmas Koránt, és nem is vizsgálták azt, annak ellenére, hogy hozzájuk lett leküldve igazsággal. Az előző próféták közül senki nem kapott tökéletesebb Könyvet, amelyet mint adományt meg kellett volna köszönniük.

– Őt, Mohammedet, aki ott élt közöttük, aki (legbizalmasabb) igazmondó, bizonyítván nevelkedésével. Ezért mondta Dzsáfár ibn Abí Tálib, An-Nadzsásíjjnek, Etiópia királyának:

– Allah, a Király küldött hozzánk prófétát, kinek ismerjük származását, igazmondását és bizalmasságát!

Ugyanazt mondta Al-Mugrira ibn Souba, Kiszrá helyettesének, amikor párbajoztak, és Abú Szufyán Szakhr ibn Harb a római Héraklésznek (Hiraql), amikor megkérdezte a király őt s társait:

– Beszéljetek nekem a tulajdonságairól, származásáról, igazságosságáról és bizalmasságáról! – Pedig ők még akkor hitetlenségben éltek.

Qatáda három nagyon szép hagyománnyal ajándékozott meg bennünket, amikor lejegyezte:

1. Allah prófétája találkozott egy emberrel, akit felszólított:

– Legyél muszlim! – Ám az így válaszolt:

– Te olyasmire hívsz engem, amit gyűlölök.

– Légy muszlim, még ha gyűlölöd is! – szólt meglepően, ismerve annak jutalmát.

Ugyancsak Qatádától másféleképpen hangzik:

2. A küldött találkozott egy férfival, aki fennhéjázva bánt vele, és minduntalan elutasította, mire ő így szólt:

– Látod, ha valahol az utad során nehézséged akadna, és találkoznál egy férfival, akit ismersz, tudod a származását, s ha az mutatna egy széles utat, te követnéd ezen?

– Igen! – volt a válasz.

– Akinek a lelkem a kezében van, te nehezebb úton jársz, mint az az út! Én most egy könnyebb útra hívlak, ha elfogadod.

3. Ha lenne neked két fiad, akiből az egyik, amikor beszélne hozzád, igazat szólna. Ha rábíznál valamit, ő visszaadná. Őt szeretnéd jobban, vagy a másikat, aki ha beszél hozzád, hazudik, ha rábízol valamit, becsap?

– Inkább azt a fiamat, aki igazat mond, és a letéteményem visszaadná. – A küldött véleménye ezután ez volt:

– Ti olyanok vagytok Allahnál, ha igazmondók vagytok – közben recitálni kezdte az áját –, akik gyűlölik az igazságot.

23./71. Ha az igazság az ő kényüket követné, akkor romlásnak indulnának az egek és a föld, s (minden) lakójuk. De nem! Az Ő intésüket hoztuk el hozzájuk. Ám ők elfordulnak az intéstől.

Mudzsáhid az igazságot beazonosítja Allahhal, aki ha válaszolna nekik, kedvükbe járva, és tetszetősen bíráskodna nékik: akkor romlásnak indulnának az egek és a föld, s (minden) lakójuk.

Imám Ahmed Prófétai beszédében nagyon szépen rámutat a bálványimádók elutasító magatartására:

– Allah prófétájához jött két angyal, amikor aludt, az egyik a lábához, míg a másikuk a fejéhez ült. Aki a lábánál volt, odaszólt a másiknak:

– Mondj egy példát Mohammedről és a népéről!

– Ő és népe, mint az utazók, megérkeztek „nafázá” és nem volt náluk elegendő étel, hogy ezt az utat megtehessék, sem annyi, hogy újra visszatérjenek. Közben odaért hozzájuk egy férfi, aki megkérdezte tőlük:

– Mi lenne, ha mutatnék nektek egy helyet, ahol sok élelmet találhatnátok. Követnétek engem?

– Igen! – válaszolták.

Elindult velük, és vitte őket a megígért helyre, hol zöld és víz egyaránt megtalálható. Ettek és ittak. Jó dolgukban hízásnak indultak. Ekkor újra megkérdezte őket:

– Találkoztunk, és ti olyan helyzetben voltatok, hogy nem volt semmitek, és követtetek engem idáig, erre a zöldellő helyre.

– Igen! Így történt – válaszolták.

– De van ettől (előttetek) egy zöldebb hely, ahol még több víz található. Kövessetek engem!

Az emberek közül néhányan azt mondták:

– Kövessük! – De néhányan másképp vélekedtek:

– Elég az, ami itt van nekünk.

Allah említi, miképpen kapaszkodnak a hitetlenségükbe, még annak dacára is, ha megértetné velük a Korán igazságait.

Nem véletlenül mondja Ibn Ábbász:

– Olyan, mint amelyben „ha” található, mert abból jó nem származik, soha nem lesz semmi.

Sújtották őket katasztrófákkal és nehézségekkel, de nem tértek vissza (Ábrahám vallásához), maradtak hitetlen ellenkezésben.

Abú Szufyán elment Allah prófétájához, kérve:

– Az Istenért! Tégy valamit a rokonsági fok fönnmaradásáért, mert a vér és a szőr megevett „ekelena” minket. Ibn Abí Hátim.

Al-Bukháríjj is lejegyzett egy Prófétai beszédet:

– Allah prófétája fohászkodott Urához, kérve Őt:

– Uram! Segíts engem velük szemben egy tigrissel, mint Józsefet tigrise!

(Segíts hét olyan dologgal, mint Józsefet! – áll egy másik Prófétai beszédben.)

Bár volt olyan próféta (József), aki Teremtőjéhez fohászkodva maga is kérte a halált, meginogva, és attól félve, hogy elvész a hite: 12./101. Uram! Te adtál nekem uralmat, és te tanítottál engem, hogyan kell a történeteket megmagyarázni. Egek és a föld megalkotója, Te! Te vagy az én gyámolítóm az e világon és a túlvilágon! (Majdan) vegyél magadhoz muszlim gyanánt és add, hogy csatlakozhassam az igazakhoz!”

Qatáda bizonyította, hogy:

– A próféták közül senki nem kívánta a halált, csak József, aki körül minden jó volt, tökéletes volt az élete, de hiányolta az Urával való találkozást. Ezért mondta: végy magadhoz muszlim gyanánt…

Egyesek és a társak cáfolják mindezt:

– József nem a halálát kívánta, csak azt, hogy muszlimként „térhessen” meg Urához.

Mária ugyancsak ezt tette, amikor: 19./23. És a szülési fájdalmak arra késztették, hogy a pálmafa tövébe menjen. Azt mondta: „Bárcsak még ezelőtt meghaltam volna és lennék feledéssel elfelejtett!” – De miért? – tehetnénk fel ezt a kérdést. Az ő esetében két dolog is mellette szólt:

1. Attól félt, hogy rosszat gondolnak róla vallásában (hitében) és emiatt félt a kísértéstől.

2. Attól félt, hogy ráfogják a paráználkodás bűnét (és csalást), amely elpusztíthatná őket.

– Ne kívánja senki közületek a halált – mondja a próféta –, és ne is fohászkodjon érte, mielőtt eljönne hozzá, mert ha valaki meghal, cselekedetei megállnak. A hívő élete pedig csak a jót gyarapítja. Al-Bukháríjj.

Imám Muszlim Ensztől hasonlóan jegyezte le, utalva a prófétára:

– Ne kívánja senki a halálát, és ne is kérje azt, mert baj érheti. Ha pedig nagyon szeretné (félve, hogy betegsége miatt olyat mondhat, ami terhelő lehetne vallásosságára), akkor kérje Urát:

– Uram! Tarts engem életben, amíg az e világi életem jó nekem, és végy magadhoz, ha a halálom jobb!

A halál még nem a vég, (hanem) csak megáll a lélek kapaszkodása a testhez, elhagyva azt, átváltozik egyik állapotából a másikba. A halál a legnagyobb katasztrófa, gondolják gyesek, mint ahogyan a Korán Szúrájában olvasható: Elér titeket a halál katasztrófája. – De a legnagyobb katasztrófa mégsem az, hanem, ha valaki elfeledkezik róla, nem említi, közben elhagyja hozzá köthető jó cselekedeteit. Pedig egyedül benne van tanúság és példa. Al-Qurtubi.

– Allah bemutatta teremtését, Egyedülvalóságát. Fölszólít, csak Hozzá, társ nélkül imádkozzanak:

– Mondd a hitetleneknek – Mohammed –, nem a szobrok közelítenek Hozzám, hanem a közvetlen Létem!

Ibn Maszoúd azt mondja: Az Uratoknál nincs se nappal, sem pedig éjszaka, mert a trón fénye az Ő arcából való.

Abú Dáwúd Allah prófétájától lejegyezte:

– Allah léte hatalmasabb, mint ez, mert az Ő trónja az egeken – közben a tenyerét lefelé fordította –, mint egy mecset kupolája.

– A hét ég és a hét föld, s mindaz, ami köztük van, a székhez képest olyan, mint egy kietlen földön lévő karika. És Allah széke a trónushoz képest, mint az a karika, amely a kietlen földön található. Mudzsáhid.

Ibn Ábbász azt mondja: Trónnak „Árs” hívják magasságáért.

Qáb (ő egy zsidó) azt mondja: Az egek és a föld a trónban olyan, mint egy mécses az ég és a föld között.

(Ismeretes egy könyv, amelynek a címe: Elgondolkodtató, amelyből tapasztalatot, történetet és tanúságot meríthetsz. – Ebben található egy prófétai beszéd, amely megemlít egy magányos nőt, aki fiával, aki

birkapásztor volt, hitetlenségben élt egy hegy tetején. Egy alkalommal – kezdődik a történet – a fiú megkérdezi édesanyját:

– Anyám! Ki teremtett téged?

– Allah! – volt a válasz.

– És az apámat?

– Allah! – szólt újra.

– És ki teremtett engem?

– Allah! – ismételte.

– És ki teremtette az egeket?

– Allah!

– És a földet – záporoztak a kérdései magába foglalva –, a hegyet és a birkákat?

– Allah!

– Én hallottam, hogy nagyon magasztalod Allahot Hatalmasságáért! – szólt a fiú, majd kiment és levetette magát egy szakadékba, és meghalt. Ibn Umár azzal fejezte be a példabeszédet:

– Allah prófétája többször is megismételte e történetet, mondván: Talán éltek az eszetekkel.

Köztudott, hogy az araboknál létezett egyfajta védelmi gyakorlat, amely kifejezte, hogy egy törzsi vezető bizonyos személy vagy embercsoport felett bábáskodott. Ezeket a személyeket senki nem háborgathatta, meg nem sérthette, sőt rajta kívül védelmébe sem vehette, mert ez okot adott volna törzsi viszály, esetleges háború kialakulásához. Ilyen volt, pl. Banú-n Nadír vagy a Banú Quraydza zsidó törzsek fölötti védelem.

Ezért mondja az ájában: Ő a leghatalmasabb Úr, kitől nincs nagyobb. Más helyen ugyancsak találhatunk erre utaló nyomokat: Nem kérdőjelezhetik, meg amit tesz, és csak Ő kérdezhet másokat cselekedeteikről.

– miért megy el az eszetek, hogy nem Allahoz, imádkoztok.

Allah tudatta velük, hogy Ő létezik, és ehhez nyilvánvaló bizonyítékok sorát mutatta már be számukra. Más társításával, bizonyíték nélkül, ahogyan a 117-es ája is közli:

Aki Allah mellett más istenhez fohászkodik, anélkül, hogy bizonysága lenne rá, annak egyedül Allahnál lesz számadása. A hitetlenek nem boldogulnak. Sőt felhívást sem kaptak arra, hogy követniük kellene elődjeiket vagy apjukat. De ugyanígy visszamehetünk a Tóra szövegéhez, idézve a Szentírás kulcsszavait, akkor egyértelművé válik Allah egy és oszthatatlan léte:

„Ne legyen neked más Isteneid Rajtam kívül! Ne készíts magadnak szobrot, semmiféle képet, ami az égben fent, a földön lent és a vízben, a föld alatt van! Ne borulj le előttük, és ne szolgáld őket, mert Én, az Örökkévaló, buzgó Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét fiaikon, harmad- és negyedízileg, akik Engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat.

Ha megfigyeljük, akkor a „buzgó Isten” kifejezés után található szent szövegben a büntetést és a jutalmat csak akkor „öröklik” az utódok, ha maguk is gyűlölik vagy szeretik őt, ha maguk is megőrzik parancsolatait, tehát ha a gyermek folytatja szülei rossz vagy jó cselekedeteit. Itt pedagógiai szándékkal szól a szülőkhöz: vigyázzanak, mert gyermekeik, az ő hatásukra, rossz útra térhetnek, ezért Isten majdan megbünteti őket. A jó példakövetésre tanít, de a gyermek maga dönti el, melyik úton akarja folytatni életpályáját.

Ne használd fel hamisan az Örökkévaló Istened nevét, mert nem hagyja büntetlenül – folytatódik. A keresztény Prófétai beszéd szerint ez az ige a káromkodást, az ortodox zsidóság szerint az istennév említését tiltja, valójában azonban a varázslás, a babona ellen szól, amelyet a tiszta, egyistenhit pogányságnak, bálványimádásnak tart. Volt mire visszautalniuk a zsidóságnak, hiszen megtapasztalhatták az egyiptomi fogságban, amely a mágia melegágyának számított. És lehetett volna a bálványimádóknak is, ismerve elődjeik történéseit.

Allah prófétája amikor fohászkodott Teremtőjéhez, mindig úgy kezdte:

– Uram! Ha kísértést akarsz küldeni egy néphez, akkor vedd el lelkemet, hogy ne maradjak kísértésben! S ha büntetésedkor jelen vagyok, látva őket, ne legyek közöttük!

– Bármilyen dologban azért parancsolom – mondja Allah –, hogy említsetek Engem minden dolog kezdeténél! (Evés, ivás, utazás stb.)

Abú Dáwúd a küldöttől lejegyezte:

– Uram! Oltalmazz engem az öregedés ellen és oltalmazz engem a rombolás és a vízbe fulladás „al-Graraq” ellen. Oltalmazz engem halálom előtt, amikor a sátán mint jóakaró megjelenik, próbálva eltéríteni az iszlámtól, hogy pogányként haljak meg!

Imám Ahmed tanítást közöl:

– Allah prófétája tanítgatta barátait egynéhány szóra, amelyet az elalvásnál és az ijedségnél szokott mondani:

– Allah nevében! Oltalmat keresek Allah teljes szavával, haragja, büntetése, rossz teremtményei (ember) és a gonosz sátán sugalmazásai ellen, hogy ne jelenhessenek meg nekem.

(Egy alkalommal a „tanulók” között volt Abdullah ibn Ámru, aki hazamenve szerette volna fiával [aki még pubertáskorban volt] megtanítani az ott elhangzottakat, hogy elalvás előtt idézhesse. De mivel gyerekként az nem tudta megjegyezni, ezért leírta annak szövegét, és fia nyakába akasztotta.)

– Allahra esküszöm! A hitetlen, amikor meglátja a Tűzben történő kínzásokat, akkor már nem azt kívánja, hogy visszatérhessen családjához, törzséhez vagy az e világhoz, hanem azt, hogy újra visszatérhessen Allah szolgálatába.

Abú Hurayra:

Amikor a hitetlent beteszik sírjába, és ott meglátja helyét a Tűzben, kérni fogja Urát:

– Uram! Küldj vissza engem, s akkor jót cselekszem!

– Éltél egy bizonyos ideig – szól az Úr –, mégsem cselekedted a jót! – Majd zárul, szűkül körülötte a sír, ahol majdan fölkeresik a föld rovarai, kígyói és skorpiói.

Áisától lejegyezve:

– Jaj a tévelygő népének, akik sírjaikban várakoznak. Hozzájuk fekete kígyók csúsznak, és fejüktől, lábuktól kezdve addig harapdálják őket, míg középig nem érnek. Ez a kínzás az, amit Allah említett! – Majd recitálta az áját.

Mudzsáhid meg is határozza:

– Al-Barzakh az e világ és a túlvilág közötti választófal.

Abú Szakhr azt mondja:

– Az al-Barzakh nem más, mint a temetők, azokkal, akik benne vannak. Azok a Feltámadás Napjáig, sem az e világon, sem pedig a túlvilágon nem tartózkodnak.

Nem segít a családi rang, nem ismerik, s nem nyújtanak segítséget egymásnak (a bűn cipelésében), még akkor sem, ha e világi életükben legjobb barátok voltak.

Ibn Maszoúd:

– A Feltámadás Napján Allah összegyűjti az elődöket és az utódokat, majd a szólító szólítani fogja azokat, akiket bántalmaztak:

– Jöjjetek és vegyétek el az igazságotokat! – Ekkor boldogok lesznek, akiknek orvosolták bajaikat, apjuk, fiaik, feleségeik ellen. Ezt igazolja az ája: Azon a napon nem lesz közöttük vérrokonság…

Imám Ahmed a prófétára utalva:

– Fátima belőlem egy rész. Ami engem zavar, az őt zavarja, ami engem lelkesít, az őt lelkesíti, de a rokoni szálak elkülönülnek a Feltámadás Napján!

Mohammed nemegyszer kérte Urát:

– Uram! Hadd legyen velem a Mennyországban, aki házasodik tőlem, és akihez házasodom? (Akinek elvettem a lányát, s akihez hozzáadtam a lányaimat.) – És Allah megadta nekem ezt a jogot – fejezte be.

Ensz ibn Málik megajándékozott bennünket egy gyenge hagyománnyal, miszerint:

– Allahnak van egy angyala, aki a Feltámadás Napján mérleggel van megbízva. Ádám fiát ekkor felállítják a mérleg serpenyőjére, amely ha lesüllyed, őrzője megszólal olyan hanggal, amelyet minden teremtmény hallani fog:

– Boldog az itt álló olyan boldogsággal, ami után soha nem lesz boldogtalan!

És ha a serpenyője könnyűnek találtatott, akkor megszólal az angyal:

– Boldogtalan olyan boldogtalansággal, ami után soha nem lesz már boldogabb!

Ibn Abí Hátim a küldöttől lejegyezte:

– Amikor a tűz népét a Pokolba viszik, láng csóvája fogadja és csapkodja őket, úgy, hogy a testükről az olvadt húsuk a bokájukra „al-Urqúb” gyülemlik.

Imám Ahmed még rémisztőbben örökíti ránk a Prófétai beszédet:

– Addig égeti a tűz a felső ajkukat, amíg az el nem éri a fej közepét, alsó pedig a köldökét.

Allah szidja a tűz népét, neheztelve rájuk hitetlenségük, rossz cselekedeteik miatt:

– Küldtem hozzátok prófétákat s velük könyveket! Eltávolítottam a kétségeiteket, nem hagyva mást, csak bizonyítékot! (Sajnos a bizonyítékot ők felcserélték a „mentséggel.”)

– Maradjatok ott benn, és kéréseitekkel ne zaklassatok, mert válaszra sem méltatlak benneteket!

Ibn Abí Hátim Prófétai beszéde Abdullah ibn Ámrutól:

– A Dzsehenna népe megszólított egy angyalt a Pokolban, aki negyven évig válaszra sem méltatta őket, majd így szól hozzájuk:

– Ti itt maradtok! – Mivel látták, hogy vele sehová nem jutnak, Urukkal próbálkoztak:

– Urunk! Hagyd, hogy kimehessünk belőle!

– Allahra esküszöm! – mondta az elbeszélő. Ezután már képtelen volt egy szót is szólni, csak a ki- és a belégzésüket lehetett hallani. (Hangjuk a szamár zihálására hasonlított.)

Abdullah Abí Hátim, Abdullah ibn Maszoúdtól lejegyezve:

– Allah megváltoztatta arcukat és színüket, nem akarva, hogy bárki is kikerülhessen a Dzsehennából. Ám ha hívő férfiak mennek megbocsátást kérni valakinek a tűztől:

– Uram! Kérlek, adj…! – Allah így szól hozzájuk:

– Aki felismer közületek valakit, az hozza ki!

Jön a hívő férfi, sokáig nézelődik, de nem ismert föl senkit, ám egyszer valaki név szerint megszólítja:

– Én vagyok! – Név szerint bemutatkozik. – Nem ismersz meg?

– Nem ismerlek! – volt a válasz, s hangzik el az ája: „Urunk! Hagyd, hogy kimehessünk belőle! – Kéréseikre az egyértelmű válasz: „Hordjátok el magatokat oda!”

A bántalmazásokért, nemzetségeik kitartásáért Uruk mellett.

A mulandót választottátok a maradandó helyett, és amikor a rossz cselekedeteket tettétek, nem gondolva Uratokra, kiérdemeltétek méltó büntetését. Ibn Abí Hátim Prófétai beszédében rá is mutat ezekre a dolgokra:

– Allah prófétája előadást tartott az embereknek, mondván:

– Allah amikor beviszi a Mennyország népét a Paradicsomba és a Tűz népét méltó helyére, megkérdezi tőlük:

– Mennyország népe! Hány évig voltatok a földön?

– Úgy egy nyarat vagy annak egy részét.

– A legjobb számotokra az, amit egy nap kereskedtetek, de e helyett jutalomként, irgalmam és megbocsátásomat kapjátok a mennyben. – Majd a Tűz népére került a sor:

– Tűz népe! Hány évig voltatok földön?

– Talán maradtunk egy napot? – kérdeztek vissza.

– Legyen a jutalmatok, amit kerestetek egy nap vagy egy nap legrosszabb részén, s maradjatok a tűzben!

Azt hiszitek, hogy szándék és akarat nélkül teremtettelek benneteket, és nem maradt abban semmi bölcsesség? – kérdezi Allah. – Csupán, hogy szórakozzatok, játsszatok, ahogyan az állatok (meg lettek teremtve)? Nincs nekik se jutalom, sem büntetés. Ellenben benneteket imádatra és parancsaim teljesítésére teremtettelek.

(Van egy ája, amely kimondja: „Mi minden dolgot az elrendelésből teremtettünk.” – Ez magában foglalja:

1. Hit a sorsban.

2. Hit a Prófétai beszédekben.

3. Észérv.

4. Az elrendelésben való hit.

5. Abban, hogy Allah akarata teljesül.

6. Minden, ami Allahon kívül van, az csak teremtmény.

7. A csapások könnyebb elviselhetőségében, és végül:

8. Allah bölcsességének megismerése az evilági életben.)

– aki sokkal magasztosabb annál, hogy valamit fölöslegesen teremtsen a földön, mert Ő a Király, a nemes Trón Ura.

Ibn Abí Hátim megemlíti Száid ibn al-Ász családjából Omár ibn Abdul Ázízt, aki utolsó előadásakor először hálát adva Teremtőjének így szólt:

– Emberek! Titeket Allah nem teremtett feleslegesen és nem is hagy magatokra. Van nektek egy megbeszélt időtök „Maád”, amikor majdan bíráskodnak fölöttetek. Átkozott s vesztes, akit Allah irgalmából kiűz, és az is, akinek a Mennyország nem válik szabaddá. Az a Mennyország, amelynek a szélessége akkora, mint az egek és a föld közötti rész. Ezért tudjátok meg, hogy senki nem nyugszik meg a holnapban, akinek nincs nyugta a mában. Azok a megnyugvók, akik óvakodnak a ma s a holnapi naptól, elhagyva a mulandót a maradandóért. A keveset a véglegesért, a félelmet a biztonságért. Nem látjátok, hogy ti az elpusztulók leszármazottjai vagytok? – kérdezte szomorúan. – Belőletek lesznek a maradandók, amíg visszatértek a legjobb Örökítőhöz. És ti mindennap visztek valakit, Allahhoz (a temetőbe), akinek lejárt az ideje, kit letesztek a földbe, akinek nincs párnája, aki elhagyta szeretteit, és homok borítja arcát. Nem segít neki más, csak a cselekedetei, s vagyona már mit sem ér. Féljétek Allahot, mielőtt eljön az időtök és eljön a halálotok órája! – Majd fölemelte ruhája szélét, szorosan arcához szorította és sírva fakadt, s vele a többiek.

Ibn Abí Hátimtól való a következő:

– Abdullah ibn Maszoúd egy sérült férfi fülébe recitálta a 115–118. áját, mire az meggyógyult. Később a többiek megemlítették a csodás gyógyulást a küldöttnek, mire az magához hívatta őt, s megkérdezte:

– Mit súgtál a fülébe? – Megtudva így szólt:

– Akinek a lelkem a kezében van, ha egy biztos férfi recitálta volna, akkor az összeomlana.

Ugyancsak Abí Hátim, Allah prófétájára hivatkozva kérte a baljós (rossz) csapás eltávolítását:

– Amikor kihajózunk, így kérem Uramat, népem biztonsága és vízbefulladás elkerülése érdekében, a hajóra szállnak „Biszmil-láhi al-Maliki al-Haqq= Allah az Igaz Király nevében. – Vagy:

– Biszmil-láhi madzsaráha wa murszáha inna rabbi legrafúrun Rahím= Allah nevében, és biztonságos hajózásért, kikötésért, mert (tudom), az én Uram Megbocsátó és Irgalmas.

(Nem szó szerinti fordítás.)

Qatáda a küldöttől:

Megkérdezte Mohammed egy férfitól:

– Mit áldasz?

– Allahot és ezt is, és azt is! – Közben megemlítette törzsei bálványszobrait.

– És ha bajba kerülsz, kihez fohászkodsz, ki az, aki eltávolítja rólad a rosszat?

– A Hatalmas Allahhoz!

– Ha szükséged van valamire, fohászaidat ki teljesíti?

– A Hatalmas Allah!

– És mi visz téged arra, hogy ezekhez imádkozzál? – kérdezte végül.

– Köszönetemet akartam kifejezni azokkal Allahnál, hogy velük együtt Hozzá is imádkozom!

– Ti tudjátok – szólt a próféta –, hogy ők nem tudják (mily bűnt követnek el)!

Majd nem sokkal később, amikor az említett férfi megvilágosulva fölvette az iszlámot, s találkozott egy (valamikor hozzá hasonló felfogású emberrel), felháborodva így szólt:

– Találkoztam egy férfival, aki vitatkozott velem!