A szúrát a történészek három részre osztották:

a) intelmek,

b) próféták történései,

c) befejező rész. – Én nem teszek különbséget, vagyis nem választom el ilyen élesen egymástól őket, ugyanis egybehangzóan az értelmére kell minden esetben koncentrálnunk.

Az első verssorok Allah szándékának és annak a kinyilatkozásnak egyértelműségére utal. Mikor azt mondja:

– meghatározottak és értelmezettek – ekkor elveti azt a felfogást, hogy – Én úgy értelmezem, hogy... Nem! Én nem értelmezhetem másképpen, csak ahogy az igazság, vagyis ahogyan kinyilatkoztatott. Lehet, elképzelhető, hogy az emberek közti különbségek másképpen vezetnek bennünket az igazsághoz. De tartalmilag nem változtathat a lényegen. Az idő az, amely behatárolja a felfogóképességeinket, miáltal lassabban jutunk el a felismeréshez. Mivel nem vagyunk egyformák – mondhatnám kissé ironikusan –, nem jutott mindenkinek az a képesség, hogy a felismerés egyformán megadassék, ezért egyeseknek hosszabb időre van szükségük, hogy a lényeget megértsék.

(Távol áll tőlem, hogy bárkit is megbántsak. De az előny ebben a helyzetben, lehetséges, hogy a későbbiekben, vagy az élet más területén hátrányként fog jelenkezni. Egy adott fizikai munka elvégzése vagy valami más, számunkra még nem várt nehézség megoldása kapcsán.)

Bizonyára ismerjük azt a fizikust, aki matematikából a korai időszakban nem jeleskedett (meg is bukott), de az idők folyamán világhírűvé vált ugyanebből a tárgyból.

Egyértelműségről – beszélünk, hisz mindannyiunkhoz szól, mindőnket érint, és az abban foglaltak, és annak a betartása, mindenkinek kötelező. Így hát minden kétséget kizáró az Értelmezésnek más módon való megközelítése is.

Maga a kinyilatkozója bölcs, ehhez nem fér kétség. Mindenről tudomása van, gondolom, ehhez sem. De a szolgálat, amit ránk ró, vagyis ajánl, csak egynek, nekünk, teremtményeknek használ. Hisz segítséget nem kér, mert nincs szüksége rá. Ebből kifolyólag csak Ő ad, mint ahogy a folytatásban is elhangzik: ája.

Allahhoz lesz majd visszatérésetek – gyűjti be a végeredményt – Ő mindennek fölötte hatalmas.

A kegy – mondhatnám – mindenkinek jár, mind bűnösnek, mind hívőnek, hisz Ő nem tesz különbséget senki között. A próba pedig, mint jog, az az Ő kiváltsága felénk. A mai időkben úgy értelmezzük: jó időben és jó helyre született az, akinek ez megadatott, hogy gazdag legyen. De hisz ez csak egy kísértés, sáfárkodás a javakkal, amellyel egyszer el kell hogy számoljon a részes.

Mindezeket tanította Allah, és a felkérésére tudatta Moham-med a törzsének tagjaival, a quraysitákkal és az őket körülvevő emberekkel. De nézzük a folytatást, hogy ír erről, azaz miképpen sugall erről Allah: ája.

Mit is tesz Allah a Prófétával? Itt láthatóvá válik, hogy őt sem kíméli, hanem próbáknak veti alá, hol jó, hol rossz oldalát mutatva annak. Számára megkétszereződött a felelősségvállalás, mivel neki kellett elmondania, vagyis recitálnia, kitéve mindenféle atrocitásoknak. Hogy ki volt neki a Teremtőn kívül a támasza, azt húzza alá a következő magyarázat:

Akiknek tudásuk van, azok hisznek benne – vagyis csak egy kis maroknyi csoport, akik megértették-értelmezték annak kinyilatkoztatóját.

Nem volna szabad, hogy egy lényeges dolog fölött elsiklódjunk, mikor ezt olvassuk: ája.

(Volt egy Hirá nevű barlang Mekkában, ahová a Próféta járt imádkozni és elmélkedni. Ott jelent meg előtte először Gábriel angyal, s tudatta vele Allah parancsait és sugallatainak teljesítését. Az első ájják egy selyemsálra voltak írva, és neki azt kellett volna a felszólítás után fölolvasni:

Olvasd Urad nevében, „hirdesd” aki teremtett. 96./1. – Mire azt felelte:

– Nem tudok olvasni! – S az angyal úgy megszorította a kezét, hogy majdnem meghalt a fájdalomtól.)

Kérdem én, hívhatjuk-e a különböző vallási csoportokat és az őket még mindig körülvevő bálványimádókat hívőknek? Pláne azután, hogy nekik is ki lett nyilatkoztatva nem először Allah szava? Ugye nem? Ők kétségeikre, vádjaikra ekképpen kapnak magyarázatot: ája.

A két csoport olyan, mint a vak és a süket összehasonlítva a látóval és a hallóval. Vajon egyenlőek-e ők ketten a hasonlatosságban egymással?... 11./24. – és a kérdésre azonnal meg is adja Allah a választ: ája.

Maguk azok a koholt vádak, amire úgy gondolták, hogy mind érvek, és mind mellettük szólnak mint bizonyíték. Az igazság mellett nem áll meg a hamisság, még ha oly szép csomagolásban (burkolatban) tálalják is azt. De nézzük Noét, őt hogy próbálták a hitetlenek megcsúfolni, mikor Allah szavát hirdette: ája.

Tehették ezt, hisz az erő, amelyet úgy gondolták, a végletekig uralni fognak, abban a pillanatban velük volt. És a követelés, melyet látni akartak, s annak hiányában nem elfogadni, úgy szólt, mint minden prófétának:

Állj hát elő nekünk azzal, amivel fenyegetőzöl, ha igazmondó vagy az igazmondók között!

S a válasz sem több, sem kevesebb, mint amire ugyanazok a próféták válaszoltak, mint ő:

Én nem mondom nektek azt, hogy nálam vannak Allah kincsei, sem azt, hogy tudom azt, ami (a halandók előtt) rejtve van, s azt sem mondom nektek, hogy angyal vagyok! Egyedül Allah hozza el nektek azt, ha akarja – vagyis ő csak hirdeti a rábízott feladatot, de magának a cselekedetnek a láthatóságát Allah fogja bemutatni. Neki nincs hatalom a kezében, ugyanis a hatalmát, amit képletesen kapott, csak a közvetítésig ruházta rá Allah. A hitetlenek számára, mivel ez nem volt elfogadható válasz, tovább gúnyolódtak:

„Noé! Bizony perrel perlekedtél velünk!...

Nagyon tévedtek, s magát a felfogásukat is mélyen tükrözi a kijelentésük: Bizony perlekedtél...

– Nem! Ő nem perlekedett, hanem az utasítást közölte, melyet ők szerettek volna kifordítani, s vita tárgyává, hazugsággá beállítani.

És kinyilatkoztatott Noénak: „Senki nem lesz hívő a te népedből, csak az, aki (már) hisz. És ne bánkódj azért, amit ők cselekednek! – vagyis, hagyd őket.

Építsd meg a bárkát a szemük láttára és sugallatunk szerint, és ne emelj többé szót nálam azokért, akik vétkeztek. Bizony, nekik vízbe kell fulladniuk!

Magyarul, rakd össze, mutasd be fizikai értelemben az igazságot, hogy hadd lássák azok, akik kételkednek, mi vár rájuk, hátha eljut az elméjük legelrejtettebb zugáig is az ígéret, amire ők vágytak.

Előkészítette hát a bárkát, és valahányszor elhaladtak mellette népének előkelői, gúnyt űztek belőle. Azt mondta: Gúnyolódjatok csak rajtunk! Hamarosan mi fogunk gúnyolódni rajtatok, amiként ti teszitek. 11./38.

Hogy mennyire meggyőzőnek látszottak a kérkedők, akik még Noé fiát is megingatták, s a felszólításra: „Fiam! Szállj föl velünk együtt, és ne tarts a hitetlenekkel!” – ő így válaszolt:

„Egy hegyen keresek menedéket, amely megoltalmaz engem a víztől.”

De kérdem én, ki oltalmazza meg őt Allahtól? A hegy? Bár a csapást közvetlenül a víz idézi elő, de oltalmat Allahnál csak az találhat, aki betartja intéseit. Nem lehet részlegesen értelmezni egy parancsolatot, s azt csak saját ítélőképességeink szerint megítélni, betartani. (Az eredmény ismert.)

Az apai ösztön még védni, óvni szerette volna a sarjat, mikor így fordult Teremtőjéhez:

„Uram! A fiam a családomhoz tartozik! És az ígéreted az igazság! És Te vagy a Legbölcsebb bíró.”

(Kérésével utal arra, hogy Allah megígérte neki, hogy a családja biztonságban lesz. De az a biztonság csak a bárkában vonatkozik rájuk.)

És a válasz nem váratott sokáig:

Vagyis nem kérheti számon azt, amiről ő is tudja, hogy mi lesz a végeredménye. A megvilágosodás azonnal elérte:

„Uram! Óvjál engem attól, hogy olyasvalamiről kérdezzelek, amiről nincs tudásom!

Ha nem bocsátasz meg nekem, és nem könyörülsz meg rajtam, akkor kárvallott leszek... 11./47.

A kérésre a válasz is megfogalmazódott, mely által a következő parancs lépett immár életbe azután, hogy Allah ígérete beteljesedett: (És hullám magasodott közéjük, és a fiú vízbe fúlt a vízbefúlókkal.)

„Noé! Indulj le a hegyről a mi békénkkel és áldásainkkal rajtad és egyes közösségeken, akik veled vannak!”

A kiáltás, amely majdan azoknak szól, akik azután sem fogják betartani az intéseket, hogy azt átélték, így hangzik:

Bizonyos közösségeknek megengedjük, hogy élvezzék (az e világot egy ideig). Aztán fájdalmas büntetéssel sújtjuk őket.

[Allah, mikor látta Noé családjának örömét a viszontagságai után és azt az áldozatkészségét, melyet minden parancs nélkül fölajánlott az Ő kiengesztelésére, egy ígéretet tett feléje:

És megérezé az Úr a kedves illatot (föld) és mondá az Úr az Ő szívében:

– Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva: többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.]

Allah Mohammed tudomására hozta ezt a Kinyilatkoztatást, úgy ahogyan az igazságnak megfelelt, a figyelmeztetéstől a beteljesedésig. Az ítéletig.

(Itt látván látszik az a törzsi szemlélet, amely oly szorossá köti a benne élőket, mint testvéreket. Nem azt mondja a szúra, hogy Húdot Ádhoz küldte, hanem a testvéreihez. Bizonyítva ezzel a kötődést mint törzsi kapcsolatot.) Ezennel egy fokkal föléjük is helyezte Allah, mert bár nem hatalommal, hanem csak figyelmeztetéssel, vagyis annak közlésével bízta meg őt.

Ti csupán hazugságot koholtok – szólt. S a figyelmeztetés mellett egy örömhírt is közöl még mellette:

Ó, népem! Kérjetek bocsánatot Uratoktól, aztán forduljatok hozzá megbánással, s akkor bőséges esővel záporoztatja rátok az eget és erőtöket erővel gyarapítja.

De mit feleltek ők a „jövevénynek”:

Nem jöttél te hozzánk nyilvánvaló bizonyítékkal – azaz nem hiszünk néked, sőt még meg is rágalmazták:

Nem mondhatunk mást, csak azt, hogy az egyik Istenünk valamilyen bajjal vert meg téged – gúnyolták.

Én Allahra, az én Uramra, és a ti Uratokra hagyatkozom.

De mint minden törzsben, itt is akadtak józan ésszel gondolkodók, akik érezték a Küldött szavainak súlyát, mellé álltak. Majd folytatta:

Nincsen egyetlen élőlény, amelynek üstökét meg ne markolná – és a büntetés bekövetkezett. Az Úr elpusztította őket. (Hét nap, és hét éjjel küldött rájuk jeges szelet, amely elpusztította őket.)

És miután eljött a mi parancsunk, megmentettük a mi könyörületünk által Hudot és azokat, akik vele együtt hittek.

Talán még sehol nem hangzott el a Koránban olyan nyomatékosan az átok, mint ebben az ájjában:

Átok követte őket az e világon, és a feltámadás napján. Az Ád bizony nem hitt az ő Urában. Pusztuljon Ád, Húd népe! 11./60.

(Talán meglepődnek egyesek, amikor az átok utolsó szavait olvassák: Pusztuljon Ád, Húd népe!

Miért Húd népe? – vetődhet föl, hisz nem az ő törzsében történt az istentársítás, hanem Ádnál. De ha jobban megfigyeljük, akkor láthatóvá válik a magyarázat lényege, amely egyrészről meg is adja a választ számunkra:

És az én Uram egy másik népet fog megtenni utódotoknak, és ti nem tehettek az Ő ártalmára semmiben.

Vagyis beteljesedett Allah akarata, miután nem tartották be a figyelmeztetését. Húd örökül kapta azokkal, akik e büntetett törzsi szokásoktól elfordultak, s ezáltal megmenekültek kegyelméből.)

A szúra folytatásában fölsorolja még a Próféták történéseit, azok figyelmeztetéseit népük felé tolmácsolva Allah szavát:

Ó, népem! A szakításotok velem ne vigyen benneteket valami olyan túlkapásnak az elkövetésére, amiért hasonló ért benneteket, mint Noé és Húd és Szálih népét! És Lót népe nincs messze tőletek.

Nem egy alkalommal hangzik el, mint Noé részéről a közbenjárás, családtagjaik érdekében, de ez minden alkalommal meghiúsul. A mindenkori fölszólítás, vagyis figyelmeztetés annak jogosságára ekképpen hangzott el:

Ilyen a te Urad büntetése, amikor megbünteti a városokat, ha vétkesek.

A szúra lezárásképpen Mohammedet figyelmezteti, hogy az itt elhangzottak minden kétséget kizárólag így történtek, elvetve a feltételezéseket.

Azért mondjuk el a Küldöttek történetei közül mindezt neked, hogy megerősítsük véle a te szívedet. És eljött hozzád bennük az Igazság, intés és figyelmeztetés a hívőknek. 11./120.

Szolgáld hát Őt és hagyatkozz reá!

Nem volt ez másképpen Ábrahám esetében sem, mikor meglátogatták őt Allah angyalai.

11./69. Eljöttek hajdan a mi követeink Ábrahámhoz az örömhírrel. Azt mondták: „Békesség! Békesség” – mondta ő. És késedelem nélkül egy sült borjút hozott elő.

De az étek visszautasítása nagyon meglepte, s félelem fogta el.

[Mondhatnám a legnagyobb sértés az, ha a felkínált dolgot valaki elutasítja. Velem is megtörtént, hogy egy alkalommal, mikor Budapestre utaztunk (egy muszlim összejövetelre KIBÁ megnyitójára), megkínáltak szőlővel. De mivel még az előtte kapottat sem fogyasztottam el, udvariasan elutasítottam. Erre odajött egy palesztin fiú, és jóindulatúan figyelmeztetett:

– Te! Ne mondd azt, hogy kösz, de már kaptam, ami van, az bőven elég! Vedd el, mert aki téged megkínál, az jó szívvel adja. Ha egy szemet, akkor csak egy szemet, de ne sértsd meg!]

„Ne félj! Mi Lót népéhez küldettünk.”

Mihelyt elszállt a félelme, hogy nem ő okozott rosszat, örömként hangzott el, hogy felesége gyermekeket fog szülni néki:

És hírül adtuk néki Izsákot és Izsák után Jákobot. 11./71.

De az öröme gyorsan szomorúságba csapott át, mert a kegyes vendégek közölték vele Allah büntetése közeleg, mire ő így reagált:

Amikor eltávozott Ábrahámtól a félelem és eljött hozzá az örömhír, vitába szállt velük Lót népe miatt. (A vita abból adódott, hogy Ábrahám kifogásolta azt:

– Miért kell mindenkinek meghalnia ott, ha netalán még maradt ötven ember, aki igazán hithű? Az egyezkedés később már csak öt emberig szólt, de ennyi sem maradt.)

– Ábrahám! Hagyd el ezt! – Vagyis ne alázd meg magad, hiszen a bűnt nem te követted el, s ezért ne is te esedezz.

Az Urad rendelése már úton van, és bizony elháríthatatlan büntetés lepi meg őket.

Immár látván látszik, hogy nincs közbenjárás Allah előtt senkiért, ugyanis a felelősség személyre szabott.

Bár Lót még megpróbálja menteni a népét, mikor többször figyelmezteti őket (ugyanis a férfiak férfiakkal adták össze magukat):

Ó, népem! Ezek itt az én leányaim. Ők tisztábbak nektek, (mint e férfiak). Féljétek hát Allahot, és ne gyalázzatok meg engem a vendégeimben!

De őt sem hallgatták meg, a szavai süket fülekre találtak:

– Hát nincsen közöttetek egyetlen férfiú sem? – kiáltotta elkeseredettségében.

„Te tudod, hogy nekünk nincsen semmilyen jogcímünk a lányaidra, és te tudod, hogy mit akarunk.” – volt a válasz, amely által a sorsuk beteljesedett.

És kerekedj föl a családoddal akkor, amikor az éjszaka a legsötétebb! És nem szabad egyikőtöknek sem visszafordulnia... – szól a figyelmeztetés a város elhagyására Lótnak. (De mivel a felesége a figyelmeztetés ellenére úgyis vissza fog fordulni):

Őt az fogja sújtani, ami a többieket sújtja.

Lehet, hogy valakiben kétségek merülnek föl: – Talán nem volt becsületes, vagy bűnt követett el? Igen! Bűnös volt, mert a figyelmeztetés ellenére visszafordult, látni akarván a város elpusztítását.

A figyelmeztetés ugyanúgy hangzik továbbra is:

És elküldtük Madyanhoz testvérüket, Suaybot. Azt mondta: „Ó, népem! Szolgáljátok Allahot! 11./84. – de nem hallgatnak rá.

És elküldtük hajdan Mózest a mi jeleinkkel és nyilvánvaló hatalommal a fáraóhoz és az ő előkelőihez.  és őrá sem hallgattak. A Küldöttek történéseiben egyértelműen fogalmazódik meg a büntetést kiváltó ok: ája.