A Korán-magyarázók azt mondják, ha csak ez az egyetlen szúra jött volna le, az is bőségesen elegendő volna.

Az ember az időből él, s ahogy telik az, úgy méri föl, mit tett jól, s mi is az, amit még meg kellene tennie. Életének az utolsó harmada felé közeledik, és ezt kell jól kihasználni.

Tanítani, tanácsokat adni, nevelni, és befejezni mindazt, amire Allah még időt hagyott. Már elmúlt az, amikor azt mondta:

– Na most vagyok az erőm teljében.

Az elkövetkezendők már abból vesznek el mindennap egyet, mely olyanná válik, mint egy kiszáradt bögre.

Maga a vallás alapja hangzik itt el: Hívőnek lenni, jótetteket cselekedni, mindenkinek a türelmet és az igazságosságot mutatni.

Egy öregedő emberre mindig azt mondják: bölcs, megfontolt, józan. De miből is merítette mindezt? Az életből. Már nincs szüksége kihívó dolgokra, már nem hajtja az elérhetetlen. Már várják. De ő még kap egy esélyt, hogy alkothasson olyat, amelyre az itt maradók még emlékezni fognak rá. És az elkövetkezendőkben még hasznára válhat.

Szeretném megemlíteni más (Áli és Ibn Maszúd) Prófétai beszédében föllelhető olvasatot. Bár megjegyzem, hogy csak mint érdekességet, mert ez nem elfogadott.

A délutánra! A sors forgandóságára! Bizony az ember kárvallott lesz! És így lesz az idők végeztéig! (Áli.)

A délutánra! Bizony az embert elveszejtésre teremtettük! És így lesz ő az idők végeztéig! (Ibn Maszúd.)