A csillagra, amikor elenyészik! A ti társatok nem tévelyeg, és nincs félrevezetve. És ő nem kénye-kedve szerint beszél. Nem más az, mint sugalmazott sugallat, amit az tanított néki, akinek az ereje hatalmas és éleselméjű. És egyenesen állott a látóhatár legmagasán. Aztán közeledett és egyre közelebb jött, és végül két íjj-hossznyi távolságra, vagy még közelebb volt. És sugalmazta az ő szolgájának, amit sugalmazott. Amit látott, nem a szív költötte csalfán. Vajon kétségbe akarjátok-e vonni azt, amit lát? És látta őt ismét lejönni Al-Muntehe krisztustövis fájánál, amelyhez közel El-Me'ue kertje van, akkor, amikor beborította a krisztustövis fát az, ami beborította. És nem tévedt el a tekintet és nem ment túl: Ura legnagyobb jeleiből látott egyet. Mit gondoltok El-Letről és El-'Uzze-ről, és a másikról: a harmadik Menát-ról? Tiétek lennének a fiúk, Övé pedig a lányok? Bizony ez igazságtalan elosztás lenne! Ezek nevek csupán, amellyel ti és atyáitok neveztétek el őket, amire nézvést nem küldött le Allah semmiféle bizonyítékot. Vélekedéseket követnek csupán és lelkük kényét, holott eljött hozzájuk Uruktól az útmutatás. Vagy az emberé lehet-e mindaz, amit kíván? Ám Allahé a végső és az első. És mennyi angyal van az egekben, akiknek a közbenjárása semmitsem használ - kivéve azután, ha Allah engedélyt ad annak, akinek akar, és akinek neki tetszik. Akik nem hisznek a túlvilágban, azok bizony az angyalokat női nevekkel illetik. Nincs nekik erről tudásuk. Vélekedéseket követnek csupán. A vélekedés azonban nem segít hozzá az Igazsághoz. Forduljatok hát el attól, aki hátat fordít az intésünknek és csupán az evilági életet akarja! Ennyit tesz ki az ő tudásuk. A te Urad a legjobb ismerője annak, aki eltévelyedett az úttól, és annak, aki az igaz útra vezéreltetett. Allahé mindaz, ami az egekben és a földön van, avégett, hogy megfizessen - tetteik szerint - azoknak, akik rosszat cselekedtek és hogy azoknak, akik jót cselekedtek, a legjobb tettük szerint fizessen, akik elkerülik a súlyos vétkeket és a hitvány cselekedeteket - kivéve az apró vétségeket ?. Bizony, a te Urad nagylelkű a megbocsátásban. Ő a ti legjobb ismerőtök már akkor, amikor létrehozott benneteket földből és amikor még magzatok voltatok anyátok méhében. Ne nyilvánítsátok hát tisztának magatokat! Ő a legjobb ismerője annak, hogy ki óvakodóbb. Mit gondolsz arról, aki elfordul, aki keveset ad és fukarkodik? Vajon az ő birtokában lenne a rejtett dolgok tudása, úgyhogy ő lát? Vajon nem kapott-e híradást arról, mi van Mózes kinyilatkoztatása lapjain, és Ábrahámén, aki híven teljesítette a parancsot, és hogy senki nem cipeli a túlvilágon egy másiknak a terhét? És hogy az embernek az lesz csak osztályrésze, amiért buzgólkodott, és hogy a buzgalma látván látszik majd, és hogy aztán az érte járó teljes fizetséget kapja? És hogy az Uradnál lesz a végcél? És hogy Ő az, aki megnevettet és megríkat, és hogy Ő az, aki halálba küld és életre kelt, és hogy teremtette a két nemet: a hímet és a nőstényt: spermacseppből, amikor kilövell? És hogy az Ő feladata a második teremtés? És hogy az, aki gazdagságot ad és birtokossá tesz? És hogy Ő az, aki Ura a Szíriusznak? És hogy Ő az, aki elpusztította a hajdani 'Ád törzsét, és Tamúdot és nem hagyott írmagot, és korábban Noé népét, amely még vétkesebb és elvetemültebb volt, és hogy Ő az, aki az elpusztított városokat porba sújtotta, és beborította azzal, amivel beborította? A te Urad melyik jótéteményét akarod hát kétségbe vonni? Intés ez a korábbi intések közül. Közeleg a közelgő nap, Allahon kívül nincs, aki elhárítsa. Csodálkoztok ezen a híradáson? És nevettek, ahelyett, hogy sírnátok, s közben szórakoztok ?? Boruljatok le inkább Allah előtt és szolgáljatok!
 A Korán magyar fordítása-An-Najm-A csillag-En-Nedzsm-النجم-Hungarian Quran-Quran in Hungarian-القرآن الكريم-egyistenhit.com

Mekkai kinyilatkoztatás

An-Najm szúra idézete

Magyar fonetikus kiejtse: En-Nedzsm

A csillag

Allah, a Könyörületes és az Irgalmas Nevében

A csillagra, amikor elenyészik!A ti társatok nem tévelyeg, és nincs félrevezetve.És ő nem kénye-kedve szerint beszél.Nem más az, mint sugalmazott sugallat,amit az tanított néki, akinek az ereje hatalmasés éleselméjű. És egyenesen állotta látóhatár legmagasán.Aztán közeledett és egyre közelebb jött,és végül két íjj-hossznyi távolságra, vagy még közelebb volt.És sugalmazta az ő szolgájának, amit sugalmazott.Amit látott, nem a szív költötte csalfán.Vajon kétségbe akarjátok-e vonni azt, amit lát?És látta őt ismét lejönniAl-Muntehe krisztustövis fájánál,amelyhez közel El-Me'ue kertje van,akkor, amikor beborította a krisztustövis fát az, ami beborította.És nem tévedt el a tekintet és nem ment túl:Ura legnagyobb jeleiből látott egyet.Mit gondoltok El-Letről és El-'Uzze-ről,és a másikról: a harmadik Menát-ról?Tiétek lennének a fiúk, Övé pedig a lányok?Bizony ez igazságtalan elosztás lenne!Ezek nevek csupán, amellyel ti és atyáitok neveztétek el őket, amire nézvést nem küldött le Allah semmiféle bizonyítékot. Vélekedéseket követnek csupán és lelkük kényét, holott eljött hozzájuk Uruktól az útmutatás.Vagy az emberé lehet-e mindaz, amit kíván?Ám Allahé a végső és az első.És mennyi angyal van az egekben, akiknek a közbenjárása semmitsem használ - kivéve azután, ha Allah engedélyt ad annak, akinek akar, és akinek neki tetszik.Akik nem hisznek a túlvilágban, azok bizony az angyalokat női nevekkel illetik.Nincs nekik erről tudásuk. Vélekedéseket követnek csupán. A vélekedés azonban nem segít hozzá az Igazsághoz.Forduljatok hát el attól, aki hátat fordít az intésünknek és csupán az evilági életet akarja!Ennyit tesz ki az ő tudásuk. A te Urad a legjobb ismerője annak, aki eltévelyedett az úttól, és annak, aki az igaz útra vezéreltetett.Allahé mindaz, ami az egekben és a földön van, avégett, hogy megfizessen - tetteik szerint - azoknak, akik rosszat cselekedtek és hogy azoknak, akik jót cselekedtek, a legjobb tettük szerint fizessen,akik elkerülik a súlyos vétkeket és a hitvány cselekedeteket - kivéve az apró vétségeket ?. Bizony, a te Urad nagylelkű a megbocsátásban. Ő a ti legjobb ismerőtök már akkor, amikor létrehozott benneteket földből és amikor még magzatok voltatok anyátok méhében. Ne nyilvánítsátok hát tisztának magatokat! Ő a legjobb ismerője annak, hogy ki óvakodóbb.Mit gondolsz arról, aki elfordul,aki keveset ad és fukarkodik?Vajon az ő birtokában lenne a rejtett dolgok tudása, úgyhogy ő lát?Vajon nem kapott-e híradást arról, mi van Mózes kinyilatkoztatása lapjain,és Ábrahámén, aki híven teljesítette a parancsot,és hogy senki nem cipeli a túlvilágon egy másiknak a terhét?És hogy az embernek az lesz csak osztályrésze, amiért buzgólkodott,és hogy a buzgalma látván látszik majd,és hogy aztán az érte járó teljes fizetséget kapja?És hogy az Uradnál lesz a végcél?És hogy Ő az, aki megnevettet és megríkat,és hogy Ő az, aki halálba küld és életre kelt,és hogy teremtette a két nemet: a hímet és a nőstényt:spermacseppből, amikor kilövell?És hogy az Ő feladata a második teremtés?És hogy az, aki gazdagságot ad és birtokossá tesz?És hogy Ő az, aki Ura a Szíriusznak?És hogy Ő az, aki elpusztította a hajdani 'Ád törzsét,és Tamúdot és nem hagyott írmagot,és korábban Noé népét, amely még vétkesebb és elvetemültebb volt,és hogy Ő az, aki az elpusztított városokat porba sújtotta,és beborította azzal, amivel beborította?A te Urad melyik jótéteményét akarod hát kétségbe vonni?Intés ez a korábbi intések közül.Közeleg a közelgő nap,Allahon kívül nincs, aki elhárítsa.Csodálkoztok ezen a híradáson?És nevettek, ahelyett, hogy sírnátok,s közben szórakoztok ??Boruljatok le inkább Allah előtt és szolgáljatok!