A széjjelhintve szétszórókra, és a terhet hordozókra, és a könnyedén tovasietőkre, és a parancsot osztókra! Amire ígéretet kaptok, az bizony igaz, és az ítélet bekövetkezik! A csillagpályás (El-Hubuk) égboltra! Bizony, különböző a ti beszédetek. Elfordul tőle, aki elfordult. Pusztuljanak a találgatók, akik a tudatlanság örvényében ügyet sem vetnek semmire! Azt kérdezik: "Mikor lesz az Ítélet Napja?" Azon a napon, amikor a Pokol tüzén próbáltatnak meg! "Ízleljétek meg a próbatételeket! Ez az, amit sietősen akartatok." Az óvakodók kertekben és forrásoknál lesznek, és átveszik azt, amit az Uruk adott nekik. Korábban ők jóravalóak voltak: éjszaka csak keveset aludtak, Szuhur-kor Uruk bocsánatáért könyörögtek, és javaikban jogos része volt a koldusnak és a szűkölködőnek. És jelek vannak a földön azoknak, akiknek szilárd bizonyosságuk van, Saját magukban jelek vannak, nem látják? És az égben van a gondoskodásotok, és az, amire ígéretet kaptok. Az ég és a föld Urára! Ez bizonyosan igaz, amilyen igaz, hogy ti beszéltek. És eljutott-e hozzád Ábrahám megbecsült vendégeinek a története? Emlékezz arra, amikor beléptek hozzá és azt mondták: "Békesség!" Ő azt mondta: "Békesség veletek, ti ismeretlenek!" Ezzel a háza népéhez került és egy kövér sült borjút hozott elő és eléjük tette, mondván: "Nem esztek?" Amikor látta, hogy nem nyúlnak hozzá, félelem fogta el tőlük. Azok azt mondták: "Ne félj!" És örömhírt hoztak neki egy tudással megáldott fiúról. Az ő felesége pedig hangosan kiáltozva jött oda, orcáját verte és azt mondta: "Meddő öregasszony vagyok!" "Eképpen mondta a te Urad"mondták azok. "Ő a Bölcs és Tudó." "És mi járatban vagytok ti küldöttek" - mondta Ábrahám. Azok azt mondták: "Bizony, mi küldetésben vagyunk egy néphez, amely bűnös, hogy agyagból való köveket küldjünk rájuk, amelyek a te Uradnál jelöltettek meg azoknak, akik elvesztik a mértéket." És kivittük azokat, akik hívők voltak ott. Ám csupán egy házat találtunk ott, amelynek lakói muszlimok. És jelet hagytunk ott hátra azoknak, akik félnek a fájdalmas büntetéstől. És jelek vannak Mózes történetében. Emlékezz arra, amikor elküldtük őt Fáraóhoz nyilvánvaló hatalommal! Ám ő elfordult hadi erejében bízva és azt mondta: "Varázsló ez, vagy bolond." És megragadtuk őt és a csapatait és belevetettük őket a tengerbe, mivel megrovást érdemelt. És jelek vannak 'Ád történetében. Emlékezz arra, amikor pusztító szelet küldtünk rájuk, amely bármire zúdult, elporlasztotta azt. És jelek vannak Tamúd történetében. Emlékezz arra, amikor azt mondták nekik: "Élvezzétek evilági életeteket egy ideig!" Ám ők semmibe vették Uruk parancsát. És szemük láttára sújtotta le őket a mennykő. És nem tudtak talpra állni és nem volt, aki segítsen rajtuk. És Noé népét már őelőttük elpusztítottuk. Bűnös nép volt ez. Az eget erővel építettük meg és tágassá tettük. És a földet leterítettük. Milyen kiváló ágyvetők vagyunk! Mindent párosával teremtettünk. Talán hallgattok az intő szóra. Meneküljetek hát Allahhoz! Tőle küldött nyilvánvaló intőtök vagyok. Ne helyezzetek más istent Allah mellé! Tőle küldött nyilvánvaló intőtök vagyok. És azokhoz, akik előttük éltek sem jött el küldött úgy, hogy azt ne mondták volna: "Varázsló ez, vagy bolond." Talán örökül hagyták ezt egymásra? De nem! Engedetlen nép ez! Fordulj hát el tőlük - nem érhet téged gáncs. És intsél! Az intés használ a hívőknek. A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy engem szolgáljanak. Nem kívánom, hogy gondoskodjanak rólam és nem kívánom, hogy tápláljanak engem. Allah a Gondoskodó, szilárd erővel rendelkezik. A kegyetleneknek ugyanaz lesz az osztályrésze, mint a velük egyívású korábbi nemzedékeknek. De ne siettessenek engem! jaj a hitetleneknek egy nap miatt, amelyre ígéretet kaptak!
 A Korán magyar fordítása-Az-Zariyat-A szétszórók-Ez-Zerijet-الذاريات-Hungarian Quran-Quran in Hungarian-القرآن الكريم-egyistenhit.com

Mekkai kinyilatkoztatás

Az-Zariyat szúra idézete

Magyar fonetikus kiejtse: Ez-Zerijet

A szétszórók

Allah, a Könyörületes és az Irgalmas Nevében

A széjjelhintve szétszórókra,és a terhet hordozókra,és a könnyedén tovasietőkre,és a parancsot osztókra!Amire ígéretet kaptok, az bizony igaz,és az ítélet bekövetkezik!A csillagpályás (El-Hubuk) égboltra!Bizony, különböző a ti beszédetek.Elfordul tőle, aki elfordult.Pusztuljanak a találgatók,akik a tudatlanság örvényében ügyet sem vetnek semmire!Azt kérdezik: "Mikor lesz az Ítélet Napja?"Azon a napon, amikor a Pokol tüzén próbáltatnak meg!"Ízleljétek meg a próbatételeket! Ez az, amit sietősen akartatok."Az óvakodók kertekben és forrásoknál lesznek,és átveszik azt, amit az Uruk adott nekik. Korábban ők jóravalóak voltak:éjszaka csak keveset aludtak,Szuhur-kor Uruk bocsánatáért könyörögtek,és javaikban jogos része volt a koldusnak és a szűkölködőnek.És jelek vannak a földön azoknak, akiknek szilárd bizonyosságuk van,Saját magukban jelek vannak, nem látják?És az égben van a gondoskodásotok, és az, amire ígéretet kaptok.Az ég és a föld Urára! Ez bizonyosan igaz, amilyen igaz, hogy ti beszéltek.És eljutott-e hozzád Ábrahám megbecsült vendégeinek a története?Emlékezz arra, amikor beléptek hozzá és azt mondták: "Békesség!" Ő azt mondta: "Békesség veletek, ti ismeretlenek!"Ezzel a háza népéhez került és egy kövér sült borjút hozott előés eléjük tette, mondván: "Nem esztek?"Amikor látta, hogy nem nyúlnak hozzá, félelem fogta el tőlük. Azok azt mondták: "Ne félj!" És örömhírt hoztak neki egy tudással megáldott fiúról.Az ő felesége pedig hangosan kiáltozva jött oda, orcáját verte és azt mondta: "Meddő öregasszony vagyok!""Eképpen mondta a te Urad"mondták azok. "Ő a Bölcs és Tudó.""És mi járatban vagytok ti küldöttek" - mondta Ábrahám.Azok azt mondták: "Bizony, mi küldetésben vagyunk egy néphez, amely bűnös,hogy agyagból való köveket küldjünk rájuk,amelyek a te Uradnál jelöltettek meg azoknak, akik elvesztik a mértéket."És kivittük azokat, akik hívők voltak ott.Ám csupán egy házat találtunk ott, amelynek lakói muszlimok.És jelet hagytunk ott hátra azoknak, akik félnek a fájdalmas büntetéstől.És jelek vannak Mózes történetében. Emlékezz arra, amikor elküldtük őt Fáraóhoz nyilvánvaló hatalommal!Ám ő elfordult hadi erejében bízva és azt mondta: "Varázsló ez, vagy bolond."És megragadtuk őt és a csapatait és belevetettük őket a tengerbe, mivel megrovást érdemelt.És jelek vannak 'Ád történetében. Emlékezz arra, amikor pusztító szelet küldtünk rájuk,amely bármire zúdult, elporlasztotta azt.És jelek vannak Tamúd történetében. Emlékezz arra, amikor azt mondták nekik: "Élvezzétek evilági életeteket egy ideig!"Ám ők semmibe vették Uruk parancsát. És szemük láttára sújtotta le őket a mennykő.És nem tudtak talpra állni és nem volt, aki segítsen rajtuk.És Noé népét már őelőttük elpusztítottuk. Bűnös nép volt ez.Az eget erővel építettük meg és tágassá tettük.És a földet leterítettük. Milyen kiváló ágyvetők vagyunk!Mindent párosával teremtettünk. Talán hallgattok az intő szóra.Meneküljetek hát Allahhoz! Tőle küldött nyilvánvaló intőtök vagyok.Ne helyezzetek más istent Allah mellé! Tőle küldött nyilvánvaló intőtök vagyok.És azokhoz, akik előttük éltek sem jött el küldött úgy, hogy azt ne mondták volna: "Varázsló ez, vagy bolond."Talán örökül hagyták ezt egymásra? De nem! Engedetlen nép ez!Fordulj hát el tőlük - nem érhet téged gáncs.És intsél! Az intés használ a hívőknek.A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy engem szolgáljanak.Nem kívánom, hogy gondoskodjanak rólam és nem kívánom, hogy tápláljanak engem.Allah a Gondoskodó, szilárd erővel rendelkezik.A kegyetleneknek ugyanaz lesz az osztályrésze, mint a velük egyívású korábbi nemzedékeknek. De ne siettessenek engem!jaj a hitetleneknek egy nap miatt, amelyre ígéretet kaptak!